Járt már így más ember, aki vidékről Budapestre költözött? Normális vagyok szerintetek? Menjek dilidokihoz? Vagy csak simán kiégtem? Sorra hagynám ott a jól fizető munkahelyeket.

Januárban jöttem fel dolgozni Budapestre, mert a barátnőm is felköltözött korábban. Előtte 8 évig voltam egy adott helyen Szolnokon, egy családias cégnél. Itt nagyon nyugodt tempó volt jellemző, teljesen hozzászoktam. Itt nyolc órából, ha hármat-négyet dolgoztam, akkor sokat mondok.

Nagyon vártam a pesti munkakezdést, és Budapest megismerését. Sajnos már az első hónapban összevesztem egy agresszív kiállású kollégával, így próbaidő lejárta előtt magamtól eljöttem. Itt 280.000 Ft-ot kerestem.

Két hét múlva elhelyezkedtem egy másik cégnél, jelenleg is itt vagyok. Itt a múlt hónapban 440.000 Ft-ot kerestem, de nem érzem úgy, hogy szeretem ezt a munkát. Abszolút a hobbimba illik a téma, de nem tudom elviselni, ahogyan hajtanak, mint új embert, emiatt állandóan beszólogatok a vezetőkkel való meetingeken, hogy ezt meg azt a problémát szépen nyugodtan, megfontoltan oldjuk meg, nem pedig kapkodva. Ha sietni kell valamivel, mert az határidős, akkor hatalmas nyomást érzek a fejemben, össze-vissza kapkodok, lefagyok, leizzadok, és haza akarok menni.

Már azon gondolkodom, hogy ezt a céget is otthagyom. Most vasárnap este van, itthon vagyok Szolnokon a házamban. És undorom van attól, hogy vissza kell menni Pestre.

A barátnőm tuti Pesten marad dolgozni, de semmiképpen sem akarom elveszíteni, és magát Budapestet, a várost is kedvelem. De mindig oda jutok ki, hogy ott kihajtják az ember belét, viszont nem normális, hogy fél év alatt a harmadik helyet keresem. És azzal is tisztában vagyok, hogy egy munkahely váltogatós férfitől egy nő elpártol hamar.

Kiégtem szerintetek, vagy ez valami mentális probléma? Mióta nem vidéken élek, kevesebbet mosolygok, és sokkal türelmetlenebb vagyok mind idegenekkel, mind azokkal, akiket szeretek.

Érzett már hasonlóan valamelyikőtök, aki vidékről ment fel Pestre?

Lehet, csak annyi a bajom, hogy egész életemben olyan munkahelyem volt, ahol helyváltoztatást kellett csinálni, soha nem kellett fél óránál többet ülni egy asztal mögött. Az eddigi pesti helyeim folyamatos nyolc-kilenc órás ülést kívánnak meg, amit nem érzek sem kényelmesnek, sem egészségesnek.

Hozzáteszem, hogy nincsenek adósságaim, saját házam van, és van biztos tartalékom. Mindemellett visszavárnak a vidéki munkahelyemre, a korábbitól magasabb fizetésért. Talán emiatt sem félek az ugrálástól.