Milyen jól fizető OKJ-s képzések állnak rendelkezésre egy nőnek? Van esetleg valami ötletetek? (bőv. Lent)
Már csak 1 év és végzek az egyetemmel, leteszem a diplomámat, de el akarok határolódni a területemtől. Közben jöttem rá, hogy mégsem fogom örömömet lelni ebben egy egész életen át.
Gondolkodtam egészégügyi területeken, pl.: fogtechnikus, de ismerőseim mondták, akik több mint 20-30 éve a szakmában vannak, hogy anya mellette majd a későbbiekben nem tudok lenni. Nagyon sok mindennel lebeszéltek rólamég emellett, de nem akarlak titeket ezzel untani.
Azt mondták, hogy HR-esnek el tudnak engem képzelni például. Nézegettem felsőoktatási szakképzéseket a corvinuson, de kis ellentmondásokba ütköztem.
Fizika-kémia már komolyabb szinteken nem az én területem egyáltalán.
Tudnátok segíteni nekem?
(ilyen kozmetikus, körmös és egyéb ilyen képzéseket nem szeretnék)
Esetleg ha gondoljátok, ami nagyon jó alapszak, lehet abba is belevetem magamat, ha minden feltételemnek megfelel.
Bármire vevő vagyok! :)
Köszönöm a kioktatás. Igen, lehet, felesleges volt beleírni.
Kérlek titeket, hogy a kérdésmre válaszoljatok, ha van jó ötletetek! Tényleg komolyan tettem fel a kérdést, azt hittem, valamiféle útmutatást kapok itt.
" Már csak 1 év és végzek az egyetemmel, leteszem a diplomámat, de el akarok határolódni a területemtől. Közben jöttem rá, hogy mégsem fogom örömömet lelni ebben egy egész életen át. "
De persze mindenki fel van háborodva, hogy szigorítják a felsőoktatást. Remélem államin csináltad legalább...
Ezaz #5ös, lökd csak a sötét propagandát te is, hogy a felsőoktatásban csökkenteni kell a létszámot, mert mekkora katasztrófa, hogy egy csomóan otthagyják amit tanultak...
Az ne is zavarjon, hogy a fejlett országokban mindenhol növelni próbálják a diplomások számát, és nem érdekes, hogy mennyien lesznek közülük pályaelhagyók, mert pontosan tudják, hogy az emberek és a gazdaság szükségletei is megváltoznak, semmi nem garantálja, hogy amit 18 évesen választottál, azt akarod utána 50 évig csinálni, és lássuk be, egy diplomás ember könnyebben képzi át magát ismét és ismét élete során, mint egy cipőfelsőrész készítő, vagy más szakmát tanult ember.
Egy diplomás megtanul tanulni, megtanul egyfajta világlátást, és így van esélye váltani, ha megunja, vagy éppenséggel gond nélkül átképzi magát, nem úgy, mint egy szövőnő vagy egy rakás másik szakma, ami teljesen eltűnt az elmúlt évtizedekben, te meg irigykedhetsz, hogy valakinek van erre lehetősége, amire neked nincs
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!