Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Jelentkeztem egy állásra.3...

Jelentkeztem egy állásra.3 fordulós interjú volt, ez nekem alkalmanként oda-vissza 100km vonatozást jelentett. Teszt hibátlanul ment, erre meg jött egy sablon elutasító mail. Mehetek valami jogi fórumra ezzel?

Figyelt kérdés

Szóval:


3x 2x100 km, hajnalban keltem. Az interjún kitettem magamért, a teszt is tökéletes lett.


Végig normálisak voltak velem, majd a 3. körben már kérdezték a bérigényem, meg hogy nézelődök-e már albérletek terén (Havi egy hét ügyeletet kell vállalni) a környéken, meg részletesen beszéltek a munkáról, körülményekről, stb. És már átmentek tegezésbe is. "Pár napon belül értesítünk és leírjuk a részleteket" - ezzel köszöntek el tőlem. Na ez tök jó jel gondoltam, fel is vettem a kapcsolatot 3 emberrel, albérlet ügyben. Majd 4 nap után jött egy sablon mail "A jelentkezők körének szűkítése közben nem Önre esett a választásunk" vagy valami ilyesmi. Teljesen kiakadtam, felhívtam a HR-es csajt, aki rámbta a telefont azzal, hogy nem kötelességük megindokolni.


Első melóhely lenne! Most nem kicsit megalázottnak érzem magam. Szívem szerint most minimum visszaperelném az útiköltséget, ami igen tetemes (oda-vissza kb 2800 forint és ez háromszor). Mielőtt kérdeznétek: Diplomám nincs, OKJ-m van. De nagyon sokat műveltem magam a területen. Szóval pl egy Cisco hálózat sem jelent gondot. Vagy egy Win vagy Unix szerver? Tesztben is írásban is meg szóban is elmondtam mindent, hogy csinálnék. Az egyik interjúztató meg is jegyezte, hogy ez kb mérnöki szint.


És nem gondolom, hogy a papír a gond, egy ismerősnek csak érettségije van, de jól tud programozni - havi 300 nettót keres Debrecenben. Mondjuk Ő nagyon kocka, C# az anyanyelve. :D Nekem viszont pl a Pearl scriptek simán mennek, de mélyebben nem próbáltam még ebbe belemenni.


Trollok kíméljetek! Igen, a cég bármit megtehet, válogathat a munkaerőben, de én Szolnok környékéről rohangáltam fel pestre, nagyon ügyeltem az igényes megjelenésre is. Ideges sem voltam, mert tisztában vagyok azzal, mit tudok.


23/F



2015. márc. 24. 07:41
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
83%

Ilyen anyagias sztorim nekem is van.

Van 2 diplomám, de gyes után 5 év kihagyással, 2 kisgyerekkel nem akartak sehova felvenni. Egy ismerős beajánlott egy könyvelőirodába. Mivel komplex könyvelésben nincs tapasztalatom, azt mondta a pasi, hogy megtanít mindenre, de pénzt alig kaptam. Igaz, csak félállás volt, így a pénz kb. a benzinköltségemre volt elég.

Persze, hosszú távon biztos megérte volna, egy 18 éves pályakezdőnek, de nekem gyerekeim is vannak, szóval elvállaltam, de nem repestem az örömtől.

2 hétig csak számlákat fűztem.

Aztán felmerült a pasiban, hogy tartsak neki angoltanfolyamot (kint éltem 2 évig, és a szakmai részt is kenem-vágom). És azt képzelte, hogy majd azt is 650 ft-os bruttó órabérben!!!

Aztán a képembe vágta, hogy a könyvelő csajnak nem ennyit ad ám, mint nekem, gondolhatom. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, kifakadtam, hogy azért szerintem én sem ennyit érek.

Az tetszett a legjobban, hogy azt mondta, 2500 ft-os órabérben akármilyen angoltanárt megkap.

Pénzéhes vagyok és kapzsi. Ja, persze, mert nem akarok ingyen dolgozni?!

Szerintem szakmaiért még jó árat mondtam. De ő totál komolyan gondolta, hogy majd óránként nettó 400 ft-ért nyomjuk a szakmai angolt. Kidobott, de persze kiderült, hogy még csak be sem jelentett.

Nekem nagyon rossz érzés volt, de főleg azért, hogy ennyire olcsón adtam magam, szégyelltem azt az egy hónapot, amit ott töltöttem.

Utána bruttó 350.000-ért el tudtam helyezkedni egy multinál, szóval fel a fejjel, csak ki kell várni. Manapság még a jó szakembereknek is eltarthat akár évekig is egy jó állást találni.

Én azt itt jól megtanultam, hogy nem kell bármit elvállalni. Annyit érsz, amennyit fizetnek neked. Ha nem tetszik az ajánlat, akkor fel kell állni, és otthagyni.


Bocs az offért kérdező, de fel a fejjel. Ez a hely nem volt neked való, majd lesz egy jobb.

2015. márc. 25. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 anonim ***** válasza:

27/23-nak

Nem, nem fog lelépni. Ha valaki a költözés mellett dönt, maradni fog. Nem azért feccelt bele időt, energiát, hogy megpattanjon az első leendő alkalommal. Ha már felköltözött, a környéken fog vadászni. Az én lakóhelyemen nem hogy javult volna a munkalehetőség, még rosszabb lett úgy, hogy a régió "agyondédelgetett" városáról van szó, csak épp a városvezetés képtelen megoldani a munkahely-problémákat.

Aztán meg ki a fene akar 1 vagy 1,5 évente újat dobni és kezdeni az egészet elölről.

Ha pesti az illeti, akkor is bőven benne van a pakliban, hogy kilép, akármilyen okokra hivatkozva pl. jobb fizetés reményében.

Másrészt pedig nagyon ritka az, ha valaki manapság 5 évet kihúz egy munkahelyen. Vagy megszűnik a cég, vagy profilváltás történik, vagy a munkavállaló dönt úgy, hogy szakmailag nem tud tovább fejlődni annál a cégnél és azért lép, vagy fordítva: nem tud eleget nyújtani a cég elvárásainak. Úgy gondolom, hiba az, ha egy cég ezzel a természetes körforgással nem számol. Semmi nincs kőbevésve.


A cv-ben csak név, telefonszám és e-mail cím szerepel. Ha nagyon muszáj, jelzem, hogy a lakcím Budapest, a lakcímkártyámmal ezt tudom is igazolni, de soha nem kérték eddig.

2015. márc. 26. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 anonim ***** válasza:
79%
Igen, az észrevételek "statisztika kicsiben", nagyon jól érzékeltetik a jelenlegi országos helyzetet, a munkáltatók hozzáállását, kezdve a vidékiektől való félelmet tekintve, a pályakezdők ingyenes foglalkoztatását, a hozzá nem értés miatti alul béreztetés rendszerét. Sajnálatos, mert állandóan azt hallani, hogy a törvényi szabályozás sokkal inkább a munkaadók érdekeit nézik és védig, mintsem a munkavállalókét, pedig vice versa a gazdasági érdek egyformán elvárná az azonos érdekvédelmet. Nagyon úgy néz ki, hogy a Munka Törvénykönyve leginkább az asztalláb kitámasztását szolgálja. Hm.
2015. márc. 26. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/40 anonim ***** válasza:
57%

Most fedeztem fel ezt az oldalt. Különösen a kérdező figyelmébe ajánlom, lévén ő ennek a korosztálynak az egyik képviselője, de mindenkinek nagyon tanúságos lehet.


[link]


A linket megnyitva menjetek le a nyakkendős ingekhez, mely mindegyike egy-egy történetet rejt.


Egy biztos: nem feladni! Csinálni, készülni, tanulni, értelmesen, hasznosan eltölteni az álláskereső időszakot.


Sok sikert!

2015. márc. 26. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
100%
Találtak mást, aki jobban tetszett nekik. Van ilyen. Az utazási költséget nem kötelesek megtéríteni. A HR-esek nagy részével nekem sincsenek jó tapasztalataim, esetleg szűrheted őket azzal, hogy csak kis cégekhez jelentkezel, ahol nincs HR osztály.
2015. márc. 26. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
57%
A biológus vagyok.Októberben hagytam ott őket,azóta sincs munkám :(Még tapasztalatgyüjtésre se igazán volt jó(bár tény megtanulam a dologkat),de amikor egy behívtak állásinerjúra,és utánnam kérdeklődött el lennedő munkaadóm letagadták,hogy én ott voltam(nyilván mert ugye nem voltam bejelentve,ingyenmibka stb megjegyzem közszféráról beszélünk)).És még én voltam linknek elkönyvelve aki behazudja a tapasztalatot.Na ennyit arról amikor azt ajálgatják sokan itt nagy lekesen a fiatalkonak,hogy menj el "bedolgozni magad valahová",ha más nem ingyen,stb,stb...
2015. márc. 26. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 anonim ***** válasza:
bocsánat kicsit hülyült a billentyűzet
2015. márc. 26. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/40 anonim ***** válasza:

Ingyen nem szabad dolgozni sehol sem, ha be sem jelentenek, abból még neked lehet bajod.

27-es vagyok, egyébként nem kell nekem bizonygatni, hogy nem megy el a vidéki, én tudom. A munkaadók nem tudják.

Sajnos elég sok tévhit van a fejükben, ha egyszer valakivel úgy jártak, már megy az általánosítás. Pedig minden ember egyedi, és nem tudhatja előre, hogy hogy fog helyzetekre reagálni, az állásinterjún meg azt hazudunk egymásnak, amit csak akarunk.

2015. márc. 28. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:

Elolvastam a linket, azért szerintem ez kicsit sarkított. Pályakezdő diplomás nem kell évekig sehova? De mégis milyen diplomával?

Én meg azt veszem észre, hogy 35 évesen, 10 év tapasztalattal nem kellek, mert bruttó 200.000-nél többet sehol nem akarnak fizetni. (Bár a bérigényemet nem kérdezik, csak gondolják.) Az utolsó munkahelyemen is hiába pályáztam belsős állást, amikor tudtam, hogy megszűnik a munkahelyem. Inkább felvettek egy kezdőt.

Persze értem én, hogy nekik is nehéz, alapvetően inkább az a baj, hogy kevés a munka, de ami van, azt tapasztalatom szerint mégis inkább pályakezdőkkel akarják betölteni. Persze nem árt a protekció sem.

2015. márc. 28. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:

Na, igen az a másik véglet: ha van tapasztalat, akkor meg az nem kell, mert meg kell(ene) fizetni, így a tapasztalt munkaerő is - ha már felélte a nem létező tartalékait - elfogadja a pályakezdőknek szánt bérezést, nem ritkán a minimálbért. :-(

A pályakezdőktől meg 20 éves tapasztalatot várnak el. Faramuci egy helyzet az biztos. Nem csodálom, hogy aki teheti, az húz el ebből az országból.

2015. márc. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!