Jelentkeztem egy állásra.3 fordulós interjú volt, ez nekem alkalmanként oda-vissza 100km vonatozást jelentett. Teszt hibátlanul ment, erre meg jött egy sablon elutasító mail. Mehetek valami jogi fórumra ezzel?
Szóval:
3x 2x100 km, hajnalban keltem. Az interjún kitettem magamért, a teszt is tökéletes lett.
Végig normálisak voltak velem, majd a 3. körben már kérdezték a bérigényem, meg hogy nézelődök-e már albérletek terén (Havi egy hét ügyeletet kell vállalni) a környéken, meg részletesen beszéltek a munkáról, körülményekről, stb. És már átmentek tegezésbe is. "Pár napon belül értesítünk és leírjuk a részleteket" - ezzel köszöntek el tőlem. Na ez tök jó jel gondoltam, fel is vettem a kapcsolatot 3 emberrel, albérlet ügyben. Majd 4 nap után jött egy sablon mail "A jelentkezők körének szűkítése közben nem Önre esett a választásunk" vagy valami ilyesmi. Teljesen kiakadtam, felhívtam a HR-es csajt, aki rámbta a telefont azzal, hogy nem kötelességük megindokolni.
Első melóhely lenne! Most nem kicsit megalázottnak érzem magam. Szívem szerint most minimum visszaperelném az útiköltséget, ami igen tetemes (oda-vissza kb 2800 forint és ez háromszor). Mielőtt kérdeznétek: Diplomám nincs, OKJ-m van. De nagyon sokat műveltem magam a területen. Szóval pl egy Cisco hálózat sem jelent gondot. Vagy egy Win vagy Unix szerver? Tesztben is írásban is meg szóban is elmondtam mindent, hogy csinálnék. Az egyik interjúztató meg is jegyezte, hogy ez kb mérnöki szint.
És nem gondolom, hogy a papír a gond, egy ismerősnek csak érettségije van, de jól tud programozni - havi 300 nettót keres Debrecenben. Mondjuk Ő nagyon kocka, C# az anyanyelve. :D Nekem viszont pl a Pearl scriptek simán mennek, de mélyebben nem próbáltam még ebbe belemenni.
Trollok kíméljetek! Igen, a cég bármit megtehet, válogathat a munkaerőben, de én Szolnok környékéről rohangáltam fel pestre, nagyon ügyeltem az igényes megjelenésre is. Ideges sem voltam, mert tisztában vagyok azzal, mit tudok.
23/F
Én értem a felháborodásodat, ha az embernek nincs jövedelme, akkor sok ez az útiköltség. Főleg, hogy majd a 20. interjú után fognak felvenni valahova, pláne ha pályakezdő vagy. Úgyhogy valóban hozzá kell ehhez szokni.
A legtöbb helyről semmilyen visszajelzést nem fogsz majd kapni. Még rendesek voltak, hogy írtak. És arra végképp nem köteles, hogy megindokolja, és ha meg is tenné, akkor abból lenne az igazi botrány. Akkor sorra hívnák fel a jelöltek, hogy kikérjék maguknak a kritikát.
Néhány korábbi véleményt cáfolnék. Nem igaz, hogy nem hátrány, ha vidéki vagy. De az. Viszont lehet, hogy fel sem tűnt nekik csak a 3. körben, mivel a pesti ember általában el sem tudja képzelni, hogy a fővároson kívül is élnek emberek.
Én is jártam úgy, nekem csak 2 körös interjú volt, az első szerencsére telefonon, meg helyben volt egy tesztírás, amit ott megnézett a nő. És mondta, hogy eddig én vagyok a legjobb jelöltjük. Szinte 100 %-ban biztos voltam benne, hogy enyém az állás. Aztán megkérdezte a nő, hogy van-e kérdésem. És megkérdeztem, hogy vidékieknek milyen útiköltség-térítés jár. Megfagyott a levegő. Azt mondta, hogy fogalma sincs róla, mert az összes beosztottja pesti. Pedig rajta volt a címem az önéletrajzomon, de fel sem tűnt neki!!! Na, onnan úgy jöttem ki, hogy tudtam, hogy elbuktam.
Máshol is jártam már így, és nekem fejvadász is mondta, hogyha Pesten akarok dolgozni, akkor először keressek egy pesti albérletet. De nekem családom van, nem tudok költözni, és nem is hazudozok interjún, ha így nem kellek, akkor hagyjuk. Nem is sikerült egyik pesti interjúm sem.
A bérigényen könnyű még nagyon elcsúszni, ezt is iszonyú szemétségnek tartom. Mondj te bérigényt, ők meg fapofával végighallgatnak, és most már az az új divat, hogy egyáltalán nem hajlandóak nyilatkozni arról, hogy ez mennyire közelített az ő elképzelésükhöz. Viszont én szerintem általában emiatt szoktam kiesni. Sokan olcsóbban is vállalják.
Valóban jó lenne kicsit alázatot tanulni. Sok a bunkó hr-es, az igaz, de ebben az esetben szerintem nem követett el semmilyen hibát. Lehet, hogy nem is ő döntött így, hanem a közvetlen vezető. Te mit tennél, ha az összes jelölt hivogatna, hogy hogy képzelik, hogy nem őt vették fel?! Elárulom, hogy volt olyan cég, ahova 4 interjúra behívtak különbözőpozíciókra, és a 4.-re vettek csak fel. Ha az első után felhívom a hr-est ordítozni, tuti kitöröltek volna az adatbázisból, és soha többet nem hívtak volna.
Ha úgy érzed, hogy jól sikerült az interjú, még az nem jelent semmit. Lehet, hogy befutott egy rokon, vagy a vezetés simán visszamondta a keresést, mert nincs rá pénz. Ez utóbbi nagyon gyakori. Én is jártam már úgy, hogy 2 körös interjú után még arra sem voltak hajlandók, hogy szóljanak, hogy köszi, de nem. Ilyenkor valószínűleg nem kaptak rá pénzt.
Nem tudtam, van-e 60-80 ezer egy 3 körös interjú útiköltsége.
Azért írtam, mert amikor azt olvastam, hogy TETEMES, akkor tízezres nagyságrendre gondoltam, nem 2800 Ft-ra.
De most gyorsan megnéztem neked: az ország keleti részéről nyugatra:
Debrecenből mondjuk Sopronba menni egy nagyon jó ajánlatért: 1 út, csak oda, 8 ezertől 11 ezerig, MÁV-val.
Számoljunk 10 ezerrel, hogy egyszerűbb legyen, az egy körre 20 ezer, 3 körre 60 ezer.
És erre még ilyen-olyan pótjegyek jönnek. És még nincs benne a helyi közlekedés akár a kérdező városában, akár a célvárosban. Ez még csak a közlekedés, vannak egyéb költségek is.
Szóval ne forgasd ki, nem azt mondtam, hogy ez nem megterhelő. Nekem is az lenne, még jövedelemmel is, nem hogy munkanélküliként. Ebben a kérdéskörben, csak azon pislogtam, hogy ezt tetemesnek nevezi és ezért perelni akar.
Igenis számít, ha vidéki vagy. Egy multinál lehet, hogy nem, aki több ezer embert foglalkoztat, de ha ez egy magánvállalkozás, néhány vagy néhány tíz fővel, akkor megpróbálja megfogni a bérköltséget. És mint írtam, a Szolnok-Budapest bérlet tudtommal 90 ezer felett van havonta. Az évente több, mint 1 millió forint plusz kiadás egy helyi lakos 0 Ft-jával szemben.
" És megkérdeztem,
hogy vidékieknek milyen útiköltség-
térítés jár. Megfagyott a levegő."
Tudom, hogy törvényesen járna de azért ha jobban belegondolunk mégis csak egy extra költség. És ha máshogy közelítem meg: budapestinek miért nem fizetnek támogatást? Albérlet és lakás árak is drágább mint vidéken.
A vidékinek olcsobb a lakás költség, cserébe utazásra költ többet.
Megteheted, hogy szakértőtől megkérdezed, de szerintem nem érdemes több időt, pénzt és energiát fektetned bele.
Én is voltam így (igaz, az "csak" Budapest volt). Azt hittem, minden oké, tök jól ment az interjú, jó volt a légkör, úgy tűnt, mindenre megfeleltem és szimpatikus is vagyok. Szó szerint kellemesen eltársalogtunk a végén, egy fiatal lány volt az interjúztató...
A végén nem vettek fel, és elképzelésem sincs, hogy miért. Hát ez van. Tényleg nem tudhatod, lehet, egyszerűen szimpatikusabb volt valaki, szerintem ennek semmi köze sincs a szakmai részhez.
Én több cégben is beleláttam a kiválasztási folyamatba, sosem tudhatod, milyen speciális személyes igények vannak. Tedd túl magad rajta, esetleg azt megteheted, hogy egy udvarias e-mailben megkérdezed tőlük, hogy mi az oka az elutasításnak, mert szeretnél tanulni belőle. Szerintem ez még jól is veheti ki magát.
Kedves 22/24!
Eszembe sem volt kiforgatni a szavaidat!
Azt viszont Te is beláthatod, hogy aki állást keres, a lakóhelyétől távol az muszájból teszi, vagy mert olyan karriercélt tűzött ki, hogy a lakóhelyén arra nincs lehetőség. Általában a családi költségvetés nem bír el ilyen + anyagi terhet, hogy támogassa az interjúra utazót.
Látod, hiszen még a 2800 Ft is sok, ha nincs.
Leírom tanulságként, segítségképpen az én történetemet:
A tavalyi évet végigutaztam egy jó ajánlatért. 200 km volt a legkevesebb, hogy interjúra utaztam + a visszaút ugyanennyi.
Az minimum 400 km-t jelentett.
Meg tudtam oldani, hogy féláron utazzak, egyébként retúr 8000 Ft a vonatjegy, háztól - házig tehát az otthonomtól a budapesti pályaudvarig 4 óra volt az út, + minimum 30 perc az interjúztató cégig + a bkk jegyek, vagy ha többszöri átszállásra volt szükség, akkor 1650 Ft napijegy. Ha úgy veszem egy teljes 8 órás műszakot elvett minden ilyen felutazás, így nem lehetett csodálni, hogy mint a mosott szar értem oda az interjúkra. Sokszor meg is látszott az eredményeimen.
Mivel nem a huszonéves korosztályt erősítem, nekem nem volt elég a 20 interjú, pontosan 38 interjúra volt szükségem a munkaszerződéshez.
Tehát akkor számoljunk: 38 felutazás retúr x 4000 Ft = 152 000 Ft + 38 x 1650 Ft (napijegy) = 62 700 Ft.
A kettő együtt: 214 700 Ft. Ez felutazásonként minimum 8 óra utazást jelentett.
Miből tudtam finaszírozni? A korábbi munkahelyemről kapott bónuszokat, jutalmakat használtam fel. Ilyen módon 300 e Ft megtakarításom volt. Belezúgtam egy 3D-s tévébe, mégis az utazásokra áldoztam, belátható miért. :-)
Abból a szempontból is mázlim volt, hogy nem a családi költségvetést terheltem, viszont ha úgy vesszük, biztos lenne olyan, aki megkövezne azért, hogy nem rájuk fordítottam. Mindezt egy állásért.
A kedves pestieknek írom, hogy lássanak a dolgok mögé és ne ítélkezzenek, ne fricskázzanak, amikor valaki a lakóhelyének elhagyása mellett dönt, annak komoly okai vannak. Ha a szomszéd utcából mész interjúra, mindent megteszel a sikerért akkor is óriási csalódás az, ha nem sikerül.
Most is azt írom, nem poénból - hanem pl. motivációból - csinál ilyet az ember.
Választhatunk az otthoni láblógatás, vagy a sültgalamb effekt között. Ehelyett az utazást, a felkészülést a sikert választottam. Nekem ennyibe került. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan nem engedhetik meg ezt maguknak.
Folyton azt hallom, hogy magyar ember kényelmes, lusta, nem hajlandó költözni, hogy munkát vállaljon.
A fentiek alapján ítéltessék meg, hogy vajon miért nem?
Aki mégis megteszi, azt meg hülyének nézik, hogy miért vállalja, hiszen hatékony anyagi támogatás (céges, vagy kormány) lényegében nincs. Most is csak regisztált álláskeresőknek nyújt az állam 1 évig lakhatási támogatást, ha minden kitételnek megfelel a delikvens.
Ennek ellenére sok vidéki bevállalja a felköltözéssel járó macerát, hogy a mostanság olyan divatos átlagos nettó 90-110-130 e Ft-os bérekből tartson fent albérletet és próbáljon megélni a hosszútávú alkalmazás reményében.
Írom az interjú arányokat is, az esetemben: 5 olyan volt amely többkörös volt, de max kettőig mentem el. Sokszor csak a helyszínen derült ki, hogy többkörös lesz a felvételi eljárás.
5 olyan volt, ahol nem tudtunk bérben megegyezni, mert ott tartottunk, hogy én fizessek azért, hogy dolgozhassam.
1 olyan volt, ahová tuti nyerőnek gondoltam magam, hiszen szerződéskötésre hivtak, de visszamondták a pozíciót a rezsicsökkentésre hivatkozva :-( Persze épp akkor mondták le, amikor felutazóban voltam a vonaton.
Számos olyan interjú volt (az elfogadhatónál sokkal több), ahol felkészületlen és paraszt volt az interjúztató: nem figyelt, nem próbálta felmérni a kompetenciámat, nem hozta magával a cv-met, nem jegyzetelt, tehát nem maradt nyom utánam, lehúzta a korábbi cégeket, ahol dolgoztam, de olyan is volt főosztályvezetői szinten, hogy el sem jött az interjúra, hanem egy "csatlósát" küldte, aki szerencsétlen semmiről nem tudott és olyan is volt, hogy mindent végigcsináltam, és még csak el sem utasítottak, mintha ott sem lettem volna. És igen, olyan is volt, ahol felálltam és azt mondtam, hogy ezt nem hallgatom tovább.
Ez testvérek között is legalább 10 olyan interjút jelentett, ahol nem tudtam megmérettetni magam az interjúztatók hibájából.
Vállaltam a felutazásokat és csak akkor említettem azt, hogy vidéki vagyok, ha arra kifejezetten rákérdeztek. Igen volt bennem félsz, hogy talán pont azért nem fogok kelleni. Nem vártam, hogy valaki kifizesse, de ilyenkor azontúl, hogy minimum rájuk kellett volna borítanom az asztal, ki is fizettettem volna az utiköltséget. Értem én, hogy sok a fóka, de viselkedni, megtisztelni a interjúalanyt pont olyan elvárás, mint részemről felkészülni és a maximumot nyújtani.
Ily módon már 3x is dolgoztam úgy cégeknek, hogy mégcsak fogalmuk sem volt arról, hogy vidéki vagyok. Sőt a pályázati anyagomból - ha akarta - rájöhetett, hogy vidéken lakom, mégis felhívott interjúra.
Mindennek ellenére a fenti interjútapasztalatok után - nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy számít az, ha vidéki az ember. Van néhány cég, akik be vannak tojva attól, hogy az utiköltséget finanszírozniuk kell, igen jellemzően a kisebb cégek azok, de aki ilyen kis helyekre pályázik, az számíthat erre. Másrészt egyáltalán nem fizetésképtelenek, többször tapasztaltam, hogy normál, elfogadható munakabért adnak, viszont ezzel szemben kafetériára már nem futja, de a bértárgyaláskor annak megfelelő összeget lehet kérni, hogy lefedje pl. a bkk bérletet. Ezt szokták tolerálni.
Szép számmal kaptam kafetérián belüli utazás támogatást, amikor később kiderült, hogy eredetileg vidéki vagyok. Nem tettek lapátra. Mire kiderült, jól bedolgoztam magam.
A tapasztalatom az, hogy általában nem érdekli őket, hogyan oldod meg, ha vállaltad a Te sarad, nem csinálnak belőle lelkiismereti kérdést. Aki meg amúgy is támogatná az meg azért nem problémázik ezen. Abban igazad van, hogy a multik támogatóbbak, nyilván több lehetőségük van a költségek jóváírására, de dolgoztam úgy multinál, hogy semmit nem adott.
Még a bérlet is necces volt, pedig az már alap.
Na, jó asszem ezt jól kitárgyaltam.... de hátha valakinek hasznos támpontot ad ez a fajta tapasztalatom.
Köszi az észrevételeket! Igen, túlreagáltam a dolgot, ezt bevallom. Az a gond, hogy szinte minden közeli rokonom kisvállalkozó, szüleim is 83-ben voltak utoljára alkalmazottak. Meg itt a faluban majdnem mindenki feketézik, kevés embernek van rendes munkája (rendes= legalább minimálbér, de az legalább bejelentve, de ez is 3 műszakban egy gyárban Szolnokon.
Többen írtátok, hogy kizáró ok a vidék. Igen, majd az lesz, hogy az egyik pesti ismerős címét írom be a CV-mbe. Amúgy nagyon bánt ez a BP központúság, meg az a határtalan bunkóság, amivel ott pl. BKV-n találkozok.
Hát, nézd a munkáltató szemével a dolgot. Szerinted ha talál közelebbit, nem lép le azonnal? Eléggé valószínű, hogy de.
Nem szükséges a cv-be konkrét címet írnod, de ha budapesti állásokat pályázol, persze, írd, hogy Budapest. De írhatod a valódi lakhelyed is, csak írd mellé, hogy fel akarsz költözni, amint megvan a munkád. Ez még előny is lehet, hiszen mondhatod, hogy a munkahelyhez közel keresel majd albérletet.
21-es vagyok, pénzügyben dolgozom, nekem nem kell magyarázni, hogy a vidéki útiköltsége többlet kiadás a munkaadónak. Ugyanakkor 2 felsőfokú nyelvtudással, diplomával, tapasztalattal úgy gondoltam, hátha lesz olyan cég, akinek ez nem lesz probléma. Alapvetően nem is túl sok pesti céghez pályáztam, inkább csak olyanokhoz, akik a pályaudvarhoz közel helyezkednek el, nem akartam volna még Pesten belül is órákat utazni. Ennek ellenére nem vettek fel, persze a nagy számok törvénye alapján, ha elmentem volna 20 interjúra, biztos felvett volna egy pesti cég. (Jelenleg mégis sikerült vidéken elhelyezkednem.)
Hogy a pestinek miért nem fizetik az albérletét, arról én nem nyitnék vitát. Ha drágának találja, menjen vidékre. Na, ott meg munka nincs. A vidéki bérlet 85 %-át egyébként köteles fizetni a cég, sőt, voltam olyan munkahelyen, ahol a benzinemet is állták, csak az volt havi 100.000 ft. Persze értem én, hogy ezt nem minden cég vállalja be. De nem kis magyar vállalkozóhoz jelenteztem, hanem multikhoz. A problémát én inkább abban látom, hogyha valaki ennyit utazik, félnek, hogy fáradt lesz, siet haza, nem vállal túlórákat, esetleg hamarosan felmond, amennyiben talál a munkahelyéhez közelebbi állást. Nekem fejvadászok ezt mondták, hogy ezek a fő okok, és nem az a 20-30 e ft-os bérlettámogatás. Mellesleg a nagyszájú pestieknek üzenem, hogy a BKV-jegyet a vidékieknek is meg kell venni. Még erre jön rá a távolsági járat költsége. És azért mennénk a fővárosba dolgozni, mert vidéken nincs lehetőség, mert még a vidékiek adóját is a főváros fejlesztésére költik.
Igen, mondják, hogy a magyar munkaerő nem mobil. Én lennék az, de sajnos ilyen körülmények közt?
Valóban felháborító, hogy a munkaadók ennyire nem foglalkoznak vele, hogy az interjúra járás idő és költség.
Én voltam pesti fejvadásznál úgy, hogy kb. 10 percig tartott az interjú, átbeszéltük az önéletrajzomat, és ennyi. Aztán még azt sem tudta elérni, hogy behívjon a cég, de én ezért utaztam Pestre,ráment egy napom. Ez azért bosszantó, sokan megoldják telefonban, vagy ha mindenképpen látni akarja az arcomat is, akkor ott a Skype.
Meg sok olyan interjún is voltam, ahol látszott, hogy eszükben sincs felvenni, fogalmuk sincs mi volt az önéletrajzomban, hol lakom stb. Na, az ilyenekre valóban jó lenne, ha a jelöltek ráverhetnék az útiköltséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!