Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mit csinálnátok a helyembe?

Mit csinálnátok a helyembe?

Figyelt kérdés
Igazából nem tudom hova írjam, de munkahelyi ügy szóval ideírom. Több mint egy éve dolgozok egy pályázatokkal foglalkozó cégnél. A cég struktúráját jól jellemzi, hogy 2013-ban több ember is elment tőlünk és miután én is betanultam már a harmadik embert tanítom be. Van egy vezetőnk, aki mostanság eléggé lekezelő velem és az egyik kollegámat túlzottan kiemeli (akit én tanítottam be). Ez zavar , mert azt hiszem én letettem már valamit az asztalra és több száz milliós forrásokat tudtunk lekötni csak az én munkámnak köszönhetően. A fizetés emelést megpendítettem május elején, azóta semmi fejlemény. Akkor az volt a válasz, hogy persze persze... de azóta semmi. Azóta eltelt pár hónap és mivel iskolát is csinálok mellette, nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert örültem hogy vizsgázni el tudtam járni. Nemhogy verjem a tamtamot, hogy de nekem több fizetés kell. Most így tanácstalan vagyok, mert legszívesebben jól beolvasnék a vezetőnknek, de az nem lenne túl előnyös. A kollegáról még annyit, hogy ő jellemre "birka türelmű"-nek mondható. A vezető úgy rángatja, ahogy akarja nem tud nemet mondani. Nyilván azt is értem, hogy ez imponál a főnöknek, de én mit kezdjek vele? Gondolok itt arra, hogy a kollegának van kocsija... és taxist játszik a főnöknek. De nekem nincs... .

2014. júl. 8. 22:23
 1/2 anonim ***** válasza:

Szokás szerint, mindenki hibás, csak te nem. Mindenki szemét, csak te vagy a szent.

A válasz egyszerű, kezdj el másik munkahelyet keresni, ha felvesznek valahova, mondd meg a főnöknek, hogy kaptál ajánlatot egy cégtől, 50ezer Forinttal nagyobb fizuért. (blöffölhetsz, ha 20-al több akkor is többet mondj) Ha ő ezt megadja, akkor maradsz, máskülönben mész.

2014. júl. 9. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Értem. Hát sok tényezőből áll össze a dolog. Én nem tudom, hogy mi az én szerepem, hibám a kialakult helyzetbe. Az első soraid alapján ezt következtetem ki, hoy mindenki rossz csak én nem. Ez nem így van vagyis nem ezt akartam megvilágítani, csak eddig pár hónappal korábban nem érzékeltem dolgokat most meg igen, aminek oka van, gondolom én. Álláskeresés jó ötlet, amitől csak azért vonakodok, mert levelezőn vagyok és nem tudom, máshol ezt hogy tolerálnák. Lehet csendbe kéne maradnom még a suli végéig aztán lehet dobbantani. Így meg ott marad a fizetés emelés kérdése... Mindenesetre köszönöm a tippet.
2014. júl. 16. 10:32

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!