Milyen következményei lehetnek annak, ha felállok a munkahelyemen és otthagyom az egészet egy perc alatt, a felmondásom meg feladom postán?
Határozatlan idejű a szerződésem. Az utóbbi időben olyannyira elmérgesedett a viszony a főnök és köztem, hogy elhatároztam ha még 1x beszól, abban a szent pillanatban leteszem a tollat, veszem a kabátom, és ennyi volt. A felmondásom meg megkapja másnap postán.
Ha ezt megteszem, annak milyen következményei lehetnek?
Csak azért kérdezem ezt külön meg, mert egy másik munkatárs, aki 6 éve dolgozott itt, egyik nap közölte: itt a felmondásom, holnaptól nem jövök. És nem is jött.
És nem láttam hogy bármi extra következménye lett volna rá nézve. Megkapta később a kilépő-papírokat, az utolsó fizetést és ennyi.
kötelezhetnek a felmondási időd letöltésére, vagy pénzbeli megváltására (a járulékokkal együtt-tehát ha bruttó százat keresel - netto 70 ezer, akkor 1 hónapra kb 196 ezret kellene kifizetned)
ezenkívül, ha esetleg olyan a munkaköröd, akkor egyéb kártérítésre is jogosult lehet a cég, esetleg büntetőjogi kategóriába is eshet (pld ha egy mentőállomást vezetsz, gondolom nem állhatsz fel csak úgy, hogy köszi nekem elég volt)
a felmondásnak is vannak kulturált formái, azt kellene alkalmazni
ha az én felmondásom olyan kulturált lesz mint a főnököm és az általa vezetett munkahely, akkor örüljön a főnök, ha a fogai a szájában maradnak és nem a padlóról söpri majd össze őket
csak igen röviden: alapbérből történő jogtalan elvételek (most 10.000-el kevesebbet kapsz-és miért? csak. mert nekem úgy tetszik), ki nem adott és ki se fizetett szabadságok, ledolgoztatott és soha ki nem fizetett túlórák stb stb.
folytassam? minek.
>>>>> a felmondásnak is vannak kulturált formái
az nagyon szép csakhogy én szabadulni akarok és nem még hónapok akár évek múlva is ezzel foglalkozni
meg aztán ott a másik munkatárs esete aki bíróságra vitte a levont és ténylegesen a tb-nek ki nem fizetett tb-járulékok ügyét és mi lett belőle?
kártérítés amiből azóta se látott egy fillért se.
a cég jogutód nélkül megszűnt majd indult egy új cég ugyanott uazzal a vezetéssel minden ugyanaz csak a cégtábla más.
így van ítélet csak nincs aki fizesse mert megszűnt a cég. a főnök meg röhög a pofájába.
minek az egész.
>>>>hanem a munkaügyi bíróság
Vigyázz, március 15-től új szabályok vonatkoznak a cégekre, most már nem annyira fog röhögni, mivel lényegesen nagyobb lett a cégvezetők felelőssége.
A következmények attól függnek, mi szerepel a szerződésedben.
"És nem láttam hogy bármi extra következménye lett volna rá nézve. Megkapta később a kilépő-papírokat, az utolsó fizetést és ennyi."
Ja, csak így elütötte magát kb. 3 havi fizetésétől ami a törvény szerint jár, ha kirúgták volna. No de mindegy is.
nem nem ütötte el magát-ismerve EZT a céget.
úgyse kapott volna egy rohadt fillért se örülhet ha a papírokat megkapja.
rúgtak már ki innen több éve itt dolgozót és csak röhögtek a pofájába: végkielégítés? várhatod.
és várhatta is. egy fillért se kapott.
>>>>Ja, csak így elütötte magát kb. 3 havi fizetésétől ami a törvény szerint jár, ha kirúgták volna. No de mindegy is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!