Mit rontottunk el?
Egyre inkább foglalkoztat ez a kérdés így, 22 éves fejjel.
Mindig is jó tanuló voltam, állítólag már az óvodában is kitűntem a többiek közül az "eszemmel". Gyorsan és könnyen tanulok, szorgalmam is van, bár az utóbbi évek után egyre inkább megcsappant a kedvem. Egész életemben hajtottam, mindig jól kellett tanulnom, a gimit is tiszta 5-ösre végeztem. Egyetemre mentem (sajnos elég gyenge egyetemet választottam, csupán azért, mert az közelebb volt). Közgazdásznak tanultam logisztika szakirányon, már a szakmai gyakorlattal is végeztem. Németül felsőfokon, angolul és spanyolul alapfokon beszélek. Ausztriában dolgoztam és tanultam fél évet ösztöndíjjal (bár ezt sem használtam úgy ki, ahogy kellett volna, azért, mert anyám visszahúzott és nem támogatott).
Sokmindenhez értek egy kicsit, a számítógépekhez és az internet világához különösen, weblapkészítést úgy fél éve hobbi szinten tanuljuk a párommal. Engem főleg a keresőoptimalizálás rész fogott meg, könyveket is olvasok a témában, bár az angolom nem elég jó ahhoz, hogy komoly szakirodalmat is kézbe vegyek.
Lényeg a lényeg, így, tanultan, "jó fejjel", egyetem után, 3 idegen nyelv ismeretével is úgy érzem, ugyanott vagy még ott sem tartok, mint más ismerőseim, akik:
- az egész gyerekkorukat végjátszották, míg én a szobában kuksoltam és tanultam
- az egész tinédzserkorukat végbulizták és végalkoholizálták, míg én tanultam (jó, persze néha én is elmentem bulizni, de tizedannyit sem, mint ők)
- akik tettek mindenre nagy ívben, a leggyengébb szakmunkásiskolákban bukdácsoltak és semmivel nem törődtek
- akik soha egy percet nem dolgoztak az iskola alatt, mert anyuci-apuci pénzelte őket, míg én évekig dolgoztam, többféle gyakorlatom van (ja, mekis gyakorlat meg kasszás :D)
Mégis ott tartunk, hogy aki gimiben (8 osztályosban) 8.-ban matekvizsgán megbukott és kicsapták, aki mindig is buta volt a némethez, ő királynői életet él az osztrák fizetéséből és könnyedén talál munkát, míg én, aki felsőfokon beszélek németül, egyetemre jártam, tanultam, én max a meki kasszába vagyok jó, oda is csak szájhúzogatva (peedig hozzáteszem, egyikünk sem csúnya). ott tartunk, hogy akinek végzettsége sincs, jobb munkát talál külföldön, mint egy tanult, diplomás ember (bár én még nem végeztem, de a párom ugyanabban a cipőben jár, mint én, diplomásként). Külföldre nem kell a diplomás, a magyar csak csicskának veszik fel. Itthon meg nincs megbecsülve a diploma, ugyanannyit keresnék diplomával, 2 nyelvvizsgával, mint egy takarítónő. Ha egyáltalán felvesznek, mert általában belekötnek az angolomba vagy a németembe (mert nekik nem jó a C1, már C2 kell!), vagy valamibe, de az ember sosem elég, még fénymásolni is 3 diploma és 5 nyelvtudás kell itthon). Szóval nem tudom hova, merre is tartok. lassan lediplomázom, de nem akarom úgy folytatni, ahogy a párom, hogy 26 évesen egy külföldi gyorsétteremben dolgozik, olyanok között, akik szinte már-már a fogyatékos kategóriába tartoznak. A munkatársai 8 általánost végzettek, olyanok, akik még a német igeragozást vagy igeidőket sem ismerik, akiket kb még utcaseprőnek sem tennék be, olyan buták és tájékozatlanok. Olyanok között kell a páromnak diplomával, szakmai nyelvvizsgával dolgoznia, és nem tud egyről a kettőre lépni. Mi értelme van így tanulni? Miért érünk mi ugyanannyit, mint egy 8 általános végzett, buta, németül nem beszélő ember? Miért nem tudunk előrébb lépni? Saját vállalkozáson dolgoznánk, de a munka miatt semmi időnk nincs rá. Nem is beszélve arról, hogy Magyarországon feleslegesnek érzem a vállalkozást, egyszerre megfojtanának minket az adókkal.
De Ausztria sem jobb, ott a diplománk semmit sem ér, a páromat fénymásolni nem vették fel diplomával, mondván, nem elég a képesítése! Röhej...
Szóval ott is max. újságot hordani meg mekizni vagyunk jók. Nekik diplomás, tanult magyar vagy 8 általánost alig elvégző, buta magyar?! Egyre megy, magyar és innentől fogva csak csicskának jó.
Itthon meg nem is próbálkoztunk valami keményen, mert a nagyobb városok messzebb is vannak, mint az osztrák határ, a fizetés meg diploával is csak harmadannyi, mint Ausztriában a seégmunkáért. De hát nem élhetünk életünk végéig csak segédmunkákból...
" ott tartunk, hogy akinek végzettsége sincs, jobb munkát talál külföldön, mint egy tanult, diplomás ember (bár én még nem végeztem, de a párom ugyanabban a cipőben jár, mint én, diplomásként)."
Külföldre nem nagyon kell jól kereső állásba, jó tudással rendelkező ott külföldinek számító munkaerő. Olyanjuk van. Konyhára, kukázásra kell nekik ember, mert azt egy osztrák vagy egy német nem fogja elvégezni. Igaz, hogy magyar szemmel a magyar lehetőségeihez képest egy ilyen nevezzük a nevén aljamunkát végző jól keres, de ugyanúgy lecseréli 3-5 évente az autóját egy újra (nem fiatalabb használtra, hanem teljesen újra)? A válasz biztos, hogy nemleges lesz. Van neki egy átlag 10 éves autója. Ez lenne az a "jobban él"?
"Külföldre nem kell a diplomás, a magyar csak csicskának veszik fel."
Ez egy hatalmas marhaság! IT-s diplomám van, nagyon jó angol nyelvtudással, és a szakmámban dolgozok Manchesterben, egy telekommunikációs cégnél. Az IT-s szakembereket mindenhol keresik. Pénzügyi végzettséggel már nehezebb, nagyon nehezen ismernek el más országból származó pénzügyes végzettséget!
Diplomás vagyok, de a stílusod felháborító! Fogyatékosnak titulálni, náladnál gyengébb képességűeket, csak azért mert nincsen diplomájuk, az a te szegénységi bizonyítványod. A kérdésed alapján nagyon el vagy szállva magadtól, derogál a kétkezi munka, csak szakmai munkát lennél hajlandó végezni, és nagy eséllyel ez is hozzájárul a sikertelenségedhez. Az hogy neked meg a párodnak van szakmai, vagy akármilyen nyelvvizsgája, az mind szép és jó, de ez csak annyit jelent, hogy bemagoltatok egy csomó tételt, de ettől még külföldön nem esnek hasra! A valódi tudás, az élő beszéd az, ami számít, nem a papír! Ezt kellene a hozzád hasonló felfuvalkodottak megérteni!
"A diplomának nincs megbecsülése, diplomásként annyit keresnék, mint egy takarítónő."
Újabb tévedés. - [link]
Csillió ezer +1 cikk, hír, statisztika van arról, hogy a diplomások jobban keresnek a nem diplomásoknál.
Leírtad miket rontottál el. A hibásnak bizonyult döntések egyenként talán nem voltak "halálosak", de összeadódva a jelenlegi helyzetedet eredményezték.
Rossz egyetemet választottál. Nem használtad ki jól a külföldi ösztöndíjadat. Azt hiszed hogy a jegyek sokat számítanak, hogy azok mutatják a későbbi érvényesülési lehetőségeket is.
Ez az utolsó nagyon fontos és talán ezzel nem is vagy tisztában a válaszod alapján. Nem a jegyei, vagy a tanulmányi sikerei határozzák meg, mindössze kb. 10-20%-ban, hogy az egyén milyen sikeressé válik az életben.
Nem teljesen azt fejezi ki, amit én mondani akarok, de erről itt van egy jó cikk:
A cikk kiemeli, hogy milyen kompetenciák kellenek még a siker mellé: agilitás, jó kommunikációs készség, nyelvtudás megléte, önállóság, személyes kapcsolatrendszer
De igazából amit én mondani akarok, az az, hogy jól kell tudni bánni az emberekkel. Ez finoman a cikkben is feltűnik, de szerintem sokkal fontosabb, mint azzal az emberek tisztában vannak vele.
"De aki képes a magyar határtól 70km-re megkérdezni, hogy hol van Magyarország és ott milyen nyelven beszélnek, arról amúgy sem formálnék sokkal jobb véleményt."
Mert aztán az átlag magyar olyan tájékozott, mi? Sok magyar is éppen elég hülye.
"bár kétlem, hogy magyarként ugyanolyan esélyekkel indulunk, mint egy helybeli, akármilyen is a nyelvtudásunk."
Pedig itt, Angliában bizony, főleg IT szektorban semmilyen hátrány nem ér valakit csak azért mert külföldi! Nekem és a velem egy pozícióban dolgozó brit kollégáimnak pennyre pontosan ugyanannyi a fizetés. A németek, osztrákok különösen szeretik a saját nemzetbelieket alkalmazni, még ha nem is annyira képzett, de itt, Angliában, akkora olvasztótégely az ország, hogy itt senkit nem érdekel hogy honnan jöttél, azonos elbánásban részesülsz. Eddigi 3 évem alatt semmilyen hátrány nem ért sem munkahelyemen, sem máshol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!