Milyen szakmát, végzettséget javasoltok?
Miért nem szeretnél még 4 évet "lehúzni" valahol?
Én 27 évesen végeztem el végleg az egyetemet, de úgy, hogy addigra már volt 3 diplomám és a suli elvégzése előtt is rengeteget dolgoztam.
Inkább szánj időt a tanulásra és arra, hogy szakértő legyél a választott szakmádban. Suli mellett is lehet dolgozni.
Én sajnos azért nem mentem egyből egyetemre, mert annyira nem bírtam már a gimibe bejárni, hogy úgy döntöttem, elegem van és nem folytatom.
Most levelezőn vagyok 2 év kihagyás után, és nagyon tetszik. Nem muszáj nappalira menni. Mellette tudsz dolgozni. Egyébként vannak életmóddal, sporttal kapcsolatos szakok. Esetleg edző szak.
Mellette dolgozhatnál konditeremben recepciósként, vagy valami autóalkatrész kereskedőnél vagy akármi.
De semmiképpen se hagyd ki a fősulit
Van valami értelme a fősulinak?Mert nagyon elegem lett a tanulásból,őszintén semmi kedvem tovább tanulni még,főleg ha el se tudok helyezkedni vele. Valahogy én a maszek munkában látok nagy értelmet.Egy példának mondanám az autószerelőt.Sajnos már szinte túl sok autószerelő van,viszont akármennyit ismerek,mindegyik szépen keres.Manapság már mindenki megpróbálja lehúzni a másikat.Nem annyi az alkatrész,amennyinek kéne.
Sajnos a mai élet az ilyen,mindenki ahol dolgozik,megpróbálja lehúzni a másikat,több pénzhez jutni.
Ezért kérem a segítségeteket,főleg olyanoktól akik eléggé járatosak ilyen téren.
Hallottam a homokszóráson,ők is szépen megtudnak keresni,ilyesmikre gondolok,amik tényleg megérik.
A maszek munka jó, azoknak akik még a válság előtt ismertek lettek. Ismersz olyat, aki megtanulta az autószerelő, vagy karosszérialakatos, vagy bármilyen szakmát, és egyből jöttek is az ügyfelek??
Menj be egy gyárba, és kérdezz körbe kinek mi a foglalkozása? Na ott nyüzsögnek azok akiknek szakmájuk van és maszekba akartak dolgozni.
Te nem tűnsz butának, csak kicsit eltévedtnek. Ki mondta, hogy főiskolával nem tudsz elhelyezkedni?
Igen, vannak a két diplomás takarítók, meg hasonló rémtörténetek.
De nézd a dolgot a munkáltató szemszögéből. Van olyan ember, akit a 2 diplomája ellenére ránézésre utasítanak el. A másik ok, a lustaság, mert van aki egy jó önéletrajzot sem képes megírni, és az összecsapottat küldi el 3 helyre, aztán sír a szája, hogy nem kell sehova.
A főiskola meg nem olyan mint a közép, lehet mellette dolgozni. Nekem pl. csak 2 hetente hétvégén van suli (egyetem).
Előtte elkezdtem egy szakmát, 2 éveset félbe is hagytam, mert minden nap be kellett járni, és nem volt időm.
Lehúzásnak nem sok értelme van. az oké hogy 1x nagy pénz szakítasz, ha találsz egy balkekot, de az csak 1x van, emellé kapsz egy negatív reklámot, így még több üzletfelet is veszíthetsz.
Mi ér többet, ha valakit 1x lehúzol, vagy ha évekig rendszeresen visszajár hozzád, és azonnal téged hív ha valami baja van az autónak?
szerintem az utóbbi.
Lehúzásokra nem lehet alapozni az életet, mert lehet hogy valaki nem lesz ilyen elnéző, és visszajön a nem épp erkölcsükről híres haverjaival...
Van rengeteg olyan szak, ami tényleg nem ér semmit, nincs mögötte eladható tudás, amire szüksége lenne egy cégnek. Így ne csodálkozz ha diplomásként nem talál munkát. normális szakot kell választani, amik általában nehezek is, de valamit-valamiért alapon.
"mindenből már sok van,ezért tuti nem érne meg nekem akármibe is bele vágni."
Ezt meg sürgősen verd ki a fejedből, mert így tényleg csak a mekiben fogsz asztalt pucolni.
Én belemennék sok mindenbe,csak arra vagyok kíváncsi,ki mit javasolna,ami tényleg jobban megérné..
Az egyik álmom,hogy karate edző legyek,de ahhoz még sok év hátra van..Ez lenne az egyik amiért hajtok.Karate edző mellett még eljárnék valahova maszekolni,nekem tökéletese lenne.
Elsősorban a maszek munkákra vagyok kíváncsi.
Van olyan, aki házhoz kimegy autókat polírozni,tisztítani stb. Szerintem ez se rossz ötlet,mert nem sokan csinálják.
Ilyesmire vagyok kíváncsi,amit nem sokat csinálnak és bejöhet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!