Ilyen esetben mi a helyes eljárás?
Multinál dolgozom fél éve. Most kialakult egy olyan helyzet, hogy a velem egy munkakörben dolgozó kollégát előléptették, így rövidesen (van néhány hét átfutási idő) duplázódni fog a munkamennyiség, mert az ő feladatait én fogom átvenni. Asszisztensi munkáról van szó, két vezető alatt voltunk, most én fogok mindkettő alá tartozni.
A cégnél (multi) jelenleg létszámstop van, tehát egyértelmű, hogy nem vesznek fel új embert a helyére, de ezt el is mondták.
A főnököm amúgy teljesen normális emberileg, szakmailag pedig sokat követel - általánosságban nincs okom panaszra.
A kérdésem az, hogy a fél éves munkaviszonyomat, a létszámstopot (általánosan húzzák a nadrágszíjat) ebben a helyzetben van lehetőségem valamikor béremelést kérni?
Érdemes esetleg pár hónapot várni, bizonyítani, hogy két ember helyett is jól dolgozom és mondjuk az egy év leteltével előállni egy kissé magasabb bérigénnyel?
Vagy másik verzió, hogy ha úgy látja, úgyis magától fogja javasolni a béremelésemet?
Róla annyit, hogy tényleg maximálisan odafigyel a beosztottjaira, nem él még azzal a jogával sem, hogy beleszólhatna a szabadságok kiadásába. Munkaidő után szigorúan békén hagy mindenkit, még azt sem fogadta el, amikor egyszer felajánlottam, hogy hozzáférek mindenhez távolról, szabin nézem a leveleket - annyit mondott, hogy ha szabin vagyok, akkor pihenjek, ő nem akar akkor b..gatni. Ha beteg valaki, akkor kérdezés nélkül elengedik betegszabira (az az elv, hogy akkor úgyis xarul dolgozna és végigfertőzné a többieket, inkább gyógyuljon meg otthon teljesen).
Munkaidő után a fél év alatt kb kétszer hívott fel, akkor is sűrűn elnézést kért, hogy kérdezni szeretne valamit.
Tehát ilyen főnök mellett inkább maradjak csendben és magától ad majd béremelést, vagy egy éves munkaviszony után merészeljek kérni?
Nagyon közismert cég, nem szívesen írnám ki a nevét, mert beazonosíthatóvá válnék a szitu alapján :)
Vannak bunkó főnökök ennél a cégnél is, nekem sikerült egy nagyon normális alá kerülnöm szerencsére :) Ezért is vagyok bajban a korábban kifejtett kérdésemmel. egyrészt pontosan tisztában van vele, hogy rám nézve sz..ás lesz most jó ideig - látszott is a kommunikációján, hogy sajnálja, de kényszerhelyzetben vannak. Kisírtak egy létszámbővítést egy új struktúra kialakításához, de a tényleges létszámigényt nem engedélyezték, ezért kénytelenek voltak belül átmozgatni embereket. A kolléga régebb óta volt ott, így teljesen reális, hogy az ő javára döntöttek, nem az enyémre.
Nekem 2 főnökömből 2-re ez igaz volt, amit leírtál, úgyhogy azt mondanám, ez a normális. Legalábbis egy magára valamit adó multi cégnél.
Nálunk minden évben októberben van salary review, ilyenkor ajánlatot tesznek, hogy mennyivel lesz több. Ekkor hoznám fel a kérdést.
Ha nálatok nem ilyen rendszerezett a dolog, akkor persze, feltenném a kérdést, bár nem így fogalmaznám meg, hogy többet akarok, hanem a munka mennyiségét, hogy ugye most megnőtt, vajon meddig lesz ez az állapot.. és akkor ráterelném a pénzre is. A főnöködnek nem kerül pénzébe a te fizud, úgyhogy ha tud, segít szerintem.
figyeld meg hogy hatha ad beremelest magatol.
ha nem akkor finoman emlitsd meg hogy most kettotok munkajat fogod csinalni es hogy esetleg kaphatnel-e beremelest, mivel a masik dolgozo fizetese ugyis kiesik onnan (ergo nem halna bele a ceg, te pedig nagyon orulnel neki)
ha nem akkor maradnek meg egy ideig, megneznem mennyire birom a tempot.
ha nagyon hajcsar es nem erzek ra leheoseget vagy nem is mondjak hogy kesobb kaphatnal beremelest akkor kozben kereshetsz uj munkat
Akkor meg mi a gond? A munkaidődben meg kell csinálnod, amit mondanak, akkor is, ha az mostantól több, mint amihez szoktál. Majd kevesebbet kávézgatsz meg fészbukozol.
Ha meg a többletmunka nem fér bele a rendes munkaidődbe, akkor a túlóráért plusz pénz jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!