Most úgy néz ki elnyertem egy állást, amit megpályáztam, de a férjem nem örül neki, hogy lenne jobb döntenem?

Kompromisszumot kéne kötnötök. Én a férjeddel értek egyet, mert azt tapasztalom, hogy a dolgozó anyák nem tudnak annyira odafigyelni a gyereknevelésre - ami érthető is, hiszen a munka leszívja minden energiájukat. Pedig a gyereknek az kéne, hogy a szülő is játsszon vele, türelmesen tanítsa a világ dolgaira, legyen ideje, energiája és főleg türelme! századszor is elmagyarázni ugyanazt a teljesen nyilvánvaló dolgot, vigye el úszni, zeneoviba, karateedzésre, akárhova. A dolgozó anyáknak, akik nyolc óra munka után hullafáradtan esnek haza, ez egyszerűen nem megy, amiért nem is lehet őket hibáztatni, senki nem bírná azt a stresszt.

Viszont az sem jó, ha bezárva érzed magad a gyerekek mellett, és amiatt vagy ingerült. Mert akkor hiába lenne időd a minőségi gyereknevelésre, kedved nem lesz hozzá.

Kompromisszumként ilyet tudnék elképzelni, hogy csak félállásban dolgozz. Abból azért már viszonylag normális jövedelmed származik, felnőttek között is vagy, de a gyerekeidre is jut energiád.

A gyerekeknek kell az óvoda, mert egyrészt ott megtanulják a beilleszkedést más közösségekbe. Megtanulják, hogy a dolgok sok esetben közösek és nem csak az övé.

Másrészt a kis közösségben kezd el a szervezete erősödni a különböző fertőzésekkel szemben, és ovis korban ha ez miatt kiesik pár napot, hetet, nem olyan nagy gond, mintha ezt már az iskolában teszi, és lemarad a tanulásban.

Ezeken túl:

Írj össze listát, hogy mi mindent kellene még vásárolni, amikre nem jut pénz, mert csak a napi kiadások, számlák, stb. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre többe kerülnek, neked is kellene már egy pár új cucc, őneki is agyonmosottak a ruhái. Kellene még egy-két db. bútor, szabadságra, kirándulni menni még nem is soroltad.

Vedd elő a kis eszedet, sorold neki, hogy egyedül sehogyan sem tudja mindezt előteremteni, és azért kötöttétek össze az életeteket, hogy mindent együtt csináljatok.

Persze "őrizheted" (bocsi) a gyermekeidet még otthon egy pár évig, de nem biztos, hogy azzal hosszútávon jót tesztek nekik.

A férjed tudta, hogy megpályázod az állást? Beszéltetek róla? Tudtad, hogy nem akarja?

Ha tudtad, és te mégis megpályáztad, akkor miért nem jártátok végig ezt a kérdést akkor?

Ha nem tudtad, akkor miért nem tudtad? Ő tett úgy, mintha támogatna, vagy te nem szántad rá az időt, hogy egyetlen egyszer cipzár a szájra, és meghallgasd a véleményét?

Így vagy úgy, de hazudtatok egymásnak. Mintha arra játszottatok volna, hogy úgysem sikerül, és akkor a szőnyeg alá van söpörve a probléma. Nincs más, mint őszintén előjönni az igazsággal, és átbeszélni, hogy ki mit szeretne, miért azt szeretné stb., és megtalálni a mindkettőtök számára jó megoldást. Szövetségesek vagytok vagy ellenfelek?

A ti döntésetek. A legkevésbé sem szeretnék bele szólni abba a kérdésbe, hogy heti 5*8, 5*4 vagy 1*8 vagy 0*0 vagy mittudomén hány órát dolgozz, és mennyit keress. Csak arra az apróságra hívnám fel a figyelmed, hogy a gyerekednek nem az lesz a rossz, ha kevés a pénzetek. Azt ő nem is érti. Szeretitek és ettől boldog lesz. Nem is az lesz a rossz, ha kevesebbet vagy vele. Nagyszülők, ovi, bölcsi: megoldjátok. Amikor meg vele vagy, azt el tudod tölteni tartalmasan, és a "quality time"-mal még jobban is járhat, mint az állandó együttléttel.

A gyereknek az a rossz, ha nem látja, hogy a szülei szeretik egymást és őt. Azzal a biztonságérzetet veszed ki az életéből. Neked és a párodnak mások az elképzelései egy olyan kérdésbem ami most fontos az életetekben. Ha ebben a kérdésben bármelyiktek legyőzi a másikat, a tüske ott marad. Éppen begyógyulhat, de el is mérgeződhet. Ha a párod - szerinted - rossz szövetséges, akkor javítsatok rajta. Egész biztos, hogy nem kizárólag az ő hibája. A dolgot ráadásul nehezíti, hogy nem biztos, hogy le tudsz vele ülni erről beszélni. Lehet, olyan érzékenyen érinti a téma, hogy képtelen lenne rá.

Nem tudom nektek megspórolni azt a rengeteg könyvet, amit el kéne olvasnotok a témában, lehetőleg tegnapra, de egy sejtésem leírom (a tévedés jogát fenntartva):

A párod nem azért akarja, hogy a gyerekkel maradj, mert az

a gyereknek annyira fontos. Az ő egója számára fontos, hogy megmutassa, el tudja tartani egyedül a családot. Bizonyítani akar magának, neked, a külvilágnak. Miért van ez a bizonyítési kényszer? Mert nem kapta meg tőled az utóbbi időben az elismerést a számára szükséges módon.

Ha rosszul látom, akkor tévedtem. Előfordulhat :)

És az ő egója hol marad? Miért csak a pasi a fontos? Aztán gondol egyet és úgy otthagyja őt is meg a gyerekeket is, hogy vissza se néz. Jó pár ilyet láttam már.

Sztem vállald el azt az állást ami a Te álmod, manapság ez nagy szó. Nem biztos, hogy az életedben mégegyszer megkínálnak vele. Valahol Neked is ki kell teljesedned.

Második vagyok!

Egyetértek az előttem szólóval! Még mindig azt mondom, hogy az álommunkát vállald el. A sors nem hiába vezet /próbál vezetni/ arra. Írom ezt úgy, hogy nem vagyok egy ezoterikus személyiség. Ha abból lenne több pénzetek, és passzol hozzád a munka, nem kérdés hogy vállald-e. Nagyon sokan szeretnének mást/máshol dolgozni, de nem mindig adatik meg. Ilyen alkalom nagyon keveseknek adatik meg.