Kinek szólnak manapság az ilyen nettó 200 alatt melók Pesten? ki a célközönség, kit várnak el ennyiért?
400 éve kétszer ennyit dolgoztak, sokad ennyi életszínvonalért kvázi rabszolgaságban az emberek, és ők is képesek voltak boldogok lenni.
Nem, szerintem sem normális ez, de el kell fogadni, hogy van aki ennyivel is beéri.
Tudok neked olyan milliárdost találni, akinek meg az hihetetlen, hogy mi napi 6-8 órát ülünk az asztalnál egy jó esetben 7 számjegyű nettóért.
Minden nézőpont kérdése.
A célközönség az a réteg, akiknek nagyon kell bármilyen sos meló.
Az oka sok minden lehet, mint pl, nem tud elhelyezkedni szakmájában, nem vették még fel sehova, de ugyebár kiadások, igények vannak. Stb egészen a lepukkant egyedekig.
A legtöbb melóhely az embert csak egy lecserélhető eszköznek kezeli.
No és az említett occo fizus helyek kifejezetten spúrok.
Egyébként kérdező, minden relatív. Mert nem mindegy hány órára és milyen munkára fizet a cég "nettó 200-at". Az sem mindegy elsősorban milyen emberek jelentkezését várják, milyen tudás (ha kell egyáltalán) szükséges a munkához, mekkora fizikai/szellemi aktivitással jár az adott munka stb.
Pl. van egy nyugis telephely ahová portás/éjjeli "őr" kell, de igazából 99,99%-ban az ég világon semmi nem történik, csak aludnia kell egy bódéban valakinek, ehhez a melóhoz mégis mekkora fizetés járna? FŐleg még ha nem is 8 órás. Aki nyugdíj közelében van/megváltozott munkaképességű, azoknak tökéletes egy ilyen állás még "nettó 200-ért" is. Semmit nem kell csinálni, nem kell végzettég, nem kell semmilyen extra tehetség sem a melóhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!