Gyámnál jogi végzetséggel el lehet helyezkedni?
1: A Tegyesz a területi gyermekvédelem. Egyébként az összes Tegyesz egyben már OGySz. A gyámhivatal más, de szoros a kapcsolat.
Mivel sokféleképpen el lehet helyezkedni gyámhivatalnál és az OGySz-nél is, ezért így nem lehet megmondani.
Gyámügynél? Természetesen, lehet oda menni orvosként, bölcsészként, társadalom-, de gazdaságtudományi végzettséggel is.
Itt van néhány a gyámhivatal hatáskörei közül, ezekben veszel részt, határozatokat írsz ilyen ügyekben:
4. § * A gyámhivatal a gyermekek védelme érdekében *
a) * elhelyezi a gyermeket ideiglenes hatállyal a különélő másik szülőnél, más hozzátartozónál vagy más alkalmas személynél, illetve a Ptk. 4:122. § (2) bekezdése szerinti gyermekvédelmi nevelőszülőnél (a továbbiakban: nevelőszülő), vagy – ha erre nincs mód – gyermekotthonban, fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonában, egyidejűleg – a feltételek fennállása esetén – családbafogadó gyámot vagy gyermekvédelmi gyámot és helyettes gyermekvédelmi gyámot rendel,
b) * megállapítja a szülői felügyeleti jog szünetelését, feléledését, megszűnését,
c) * dönt az általa elrendelt és a más szerv által alkalmazott ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatáról, megszüntetéséről és megváltoztatásáról,
d) * nevelésbe veszi a gyermeket, és egyidejűleg gyermekvédelmi gyámot és helyettes gyermekvédelmi gyámot rendel,
e) * a gyermek és büntetés-végrehajtási intézetben vagy javítóintézetben lévő szülője együttes elhelyezéséhez kapcsolódóan
ea) dönt a gyermeknek a büntetés-végrehajtási intézet anya–gyermek részlegén vagy a javítóintézet fiatalkorú és gyermeke együttes elhelyezését biztosító részlegén történő elhelyezéshez való hozzájárulásról vagy annak megtagadásáról,
eb) véleményt ad a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vagy a javítóintézet igazgatójának megkeresése alapján a gyermeknek a szülővel történő együttes elhelyezéséről, és
ec) a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának vagy a javítóintézet igazgatójának az együttes elhelyezés megszüntetésére vonatkozó döntése alapján rendelkezik a gyermek kiadásáról, és megteszi a gyermek érdekében szükséges intézkedéseket,
f) * dönt a nevelésbe vett gyermek kapcsolattartásáról,
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!