Fiatal generáció, éreztek ti is egy generációs különbséget köztetek és a 'boomer' kollégák között?

Én azt vettem észre, hogy a "boomer generáció" sokkal nagyobb jelentőséget szentel a hűségnek, büszkék arra, hogy 10-15-20 éveket képesek ugyanannál a cégnél maradni úgy, hogy évenként jó esetben 2-3%-ot ha emelkedik a fizetésük. A fiatalabb generáció sokkal inkább tisztában van azzal, hogy egy munkahelyváltás potenciálisan 20-25%-os azonnal fizetésemelést jelenthet, ezért jobban mer váltani, nem ragad le ugyanott, sűrűbben mozdul ki a komfortzónájából.

A másik nagy különbség, hogy az idősebb generációnak hála a fiatalabbaknak gyakorlatilag lehetetlen saját lakásban gondolkodniuk, olyan szinten lakhatási krízis lépett fel. Nem csak Magyarországon, de külföldön pl a lakhatás jelentős része meghaladja a fizetés 40%-át is (albérlet, rezsi, stb).

Kicsit off, de talán érdekelheti a "társaságot". :)

Youtube-on a Friderikusz podcastben éppen készül egy 6x1 órás sorozat a generációkról, amit egy (szerintem) rendkívül intelligens, összeszedett generációkutató csinál. 4 rész már elérhető, érdemes belenézni, talán sok olyan kérdésre is választ kaptok, kapunk, ami a munkahelyen jön szembe a témában.

"Na mindegy, lehet csak en vagyok rossz helyen, de ez az idosebb generacio miert ennyire control freak? Miert zavarja oket, hogy mit csinalok? Hogy hova utazok? Na meg ez a mas magánéletében valo vajkalas tenyleg a legalja"

Nem, te dolgozol rossz helyen, nekem a legfiatalabb kollégám is 15 évvel idősebb tőlem a csapatban de van nyugdíj közeli is. Én 27 éves vagyok, sosem kérdezte senki, hogy ennyi idősen miből van 2 saját tulajdonú budapesti lakásom (egyiket kiadtam albérletbe másikat időszakosan használom, negyedévente 1x amikor a HQ-ba megyek) és BMW X6-om, valamint miért nem járok be.

1. válaszolód vagyok most megint, a “boomer” :)

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a hasonlóan válságközeli, rendszerváltozás utáni évtizedben aaaannnnyira hawaii volt a létbizonyosság… nekem sem volt lakásom 23 évesen, egyetemről kikerülve és én is “kis pénzekért” kezdtem a szakmában dolgozni. Évtizedek (!) kellenek egy középosztálybeli egzisztencia megteremtéséhez és általában ez is könnyebb családban, párkapcsolattal stb, mint egyedül.

Igazatok van, nehéz most is fiatalnak lenni, de higgyétek el, 5-10-15 évente vannak a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzethez hasonló hullámvölgyek és sajnos teljesen normális az, hogy egy ember többször is megéli ezt aktív élete során… fizettem én állami egyetemen ösztöndíjat (mindenki más is abban az évben), fiatalként nekem is mellbevágó volt a Bokros-csomag, volt körülöttem 10+ %-os valós munkanélküliség is… szóval kijut minden generációnak… előttünk meg anyáink megélhettek háború utáni évtizedekben áruhiányt stb…

Igen, főleg pályakezdőként, hozzáteszem, ez munkahelyfüggő.

Patikákban dolgoztam eddig, és sokszor éreztem, hogy az idősebb generáció kezdte a konfliktust, nem a fiatalabb...

Idéznék párat, amit huszobévesen a munkahelyemen az idősebb korosztálytól (kb. 50-60 évesek) kaptam beszólásként:

"Dolgozzanak a fiatalok"

"Szemtelenül fiatal vagy"

Egy másik kollégának (kb 30as volt) meg azt mondta az idős vevő, hogy megyek az idősebb kollégához, az jobban tudja, mint maga!

Szóval idős bunkókból nem volt hiány...

Kaptam lekezelő megjegyzéseket egy csomószor idősebb kollégáktól, akik zöldfülűnek néztek állandóan. Azt hitték, hogy ők mindig mindent jobban tudnak, de amikor valamit mégsem tudtak, csak legyintettek egyet, abból nem csináltak problémát. Elég sokszor kettős mércét éreztem, hozzáteszem, hogy huszonéves férfiként az ötvenes nőktől (az elváltak voltak a legflegmábbak)

Meg kellett volna mondanom nekik, hogy fiatal vagyok, nem hülye..