Melyik orvos specializáció keresi meg a legtöbb pénzt magánban?

#22-nek igaza van. Annyit hozzátennék, hogy nem kapsz naponta halálos fenyegetéseket. Nem is értem ezt az egész gondolatmenetet, kérdező. És az USA-ban miért lesz jobb? Tisztában vagy vele milyen nyelvtudás kell ahhoz, hogy ott egyáltalán praktizálni tudj orvosként? És miből gondolod hogy ott nem fognak naponta halálosan megfenyegetni?

Már önmagában a kérdésed is hibás nyelvtanilag, nincs olyan hogy "orvos specializáció" szakosdás van esetleg. Ekkora motivációval ami neked van (pénz a lényeg, a kórházak putrik) nem fogod elvégezni az orvosit, az már most látszik.

Elmondom szívesen. Tehetségesnek mondott kisgyerekként startoltam, gyakorlatilag zseni volt a második nevem az utcában. A szüleim az akkori átlag felett mozogtak talán kicsivel, épült a ház, közben hátrább az udvarban egy gyorsan feldobált szoba-konyhában laktunk, ami később mint teljesen értelmetlen melléképület funkcionált. Fater végigdolgozta a napot, munkahely (autójavítás) és házépítés, meg a hétvége. Néha jöttek sokan, segítgettek, aztán eszemiszom, fater is szépen besörözött ilyenkor. Egyre kevesebben és egyre ritkábban jöttek, apám azért tudott inni enélkül is, a ház hellyel közzel beköltözhetőre felépült, fater már akkor napi pár rosszullétig tolta az ivást, halmozta a hiteleket a közeli kocsmákban, ment a szatyrával beszarva, dögszagúan is. Addigra már ő lent lakott a "kis házban", a váláson túl voltak, a szétköltözésen évekig nem. Anyám is ráérzett a kocsmázásra, de inkább csak napi egyszer teljesen butára itta magát, meg hordta a lepattant kanokat az ágyába. Évek után nagynehezen szétköltöztek, akkor pont belefért egy-egy rohadtul szar panellakás nekik. Anyámmal nem akartam menni, a tartósnak bizonyuló élettársa pár csontját eltörte, engem is feldobott a falra párszor, nem kértem belőle. Maradtam apámmal, aki hónapokig józan, majd hetek alatt elbasz mindent életmódban volt végig. Gimi első évemet én is ivással töltöttem, be se jártam nagyon, faternak jött az ötlete, hogy költözzünk kertes házba, csak ugye egy-két fokkal kisebb településre. Még maradt is egy-két százas, akkor az még számottevő pénz volt. Lett egy Amigám (régi mikroszámítógép), megismerkedtem a digitális zenélés alapjaival, Protracker, OctaMed, SoundTracker Pro2, nettó idiótáskodás, minden filmfőcímből veretős tuctuc feldolgozás, bociboci de Thunder Dome "sorja közt elmegy" stílusban, stb. Telt múlt a gimnázium, nagynehezen, egy-egy pótvizsgát is beejtve elvégeztem, elég fura érettségivel, amin azokból a reál tárgyakból voltam kettes, amiket szerettem is és tudtam is végig, humán dolgokból meg 4-esek. Semmilyen ponthatárra nem volt jó, ráadásul akkor már volt emelt érettségi, amin esélyesen meghasaltam volna. Ja, és időközben anyámhoz költöztem, aki elmenekült a faszijától, lejött a piáról, de bankettre azért be kellett tévedjen több évnyi józanság után gatyarészegen úgy, hogy a mentő jöjjön érte. Apám közben föld alá itta magát, az elköltözésemnek is az volt az oka, hogy tkp pszichopatává vált egy durva fejsérülést követő pár nap kómából ébredve, és onnantól folyamatosan ivott, gátlástalanul, nulla pénzből is, valami félnótás, szintén csóró putrilakónak becsicskulva. Egy világ életében színötös emberről beszélünk, zéró rossz szándékkal, sose balhézott, még ezen a ponton se, senkivel, és ide jut egy élet. Ha ebben nősz fel, az azért megtekeri az arányokat kicsit...

Egész életemben szegény maradtam, mindig az számított inkább, hogy nyugis legyen a meló, lehetőleg ne nagyon kelljen senki hülyeségeit hallgatni közben, és érezhessem alkotásnak, tudjam minden egyes nap végén, hogy jótettek sora írható a számlámra ismét. Voltam hajtós helyen is, valahogy mindig az a vége, hogy 1db főnökarc fokozatosan egyre inkább emberfelettinek képzel és aszerint követelőzik. Megtanultam azóta nemet is mondani, fura módon a korrektebb helyen, ahol lehet hibázni, van idő javítani, és konkrétan alkotás-fejlesztés a vezérfonal, és szinte csak mellesleg karbantartok és udvarozok, természetesen gombokért, nullszaldós helyen, ahol a tevékenység az eredmény, nem a pénz.

Így 40 fölött én is eléggé rácsusszantam a vedelésre, lassan már naponta tűnik jó ötletnek pár sörrel zárni az estét. Próbálkoztam pszichológussal (ingyenes), az nem tudom, milyen iskolát képviselt, de csak felhúzni tudott (pedig azt nagyon nehéz, szerintem kb csak akkor sikerül, ha pl kitartóan extrém igazságtalan vagy velem, nem veszel semmibe és hiába válaszolok tényekkel, kívülállóként hazugnak könyvelsz el. Hát, neki ez jól ment, késve kezdések, korábban végzések futószalagján, sorozatban). Mondjuk úgy, hogy várok még ezzel... Valószínűleg az is része a folyamatnak, hogy tizenéve egyáltalán nem zenélek, csak szeretnék. És most is itt van előttem minden hozzá, csak tudom, hogy nem lesz flow, nem ad semmit már, de még ha klappolna is minden, akkor is csak van még egy track a világon, amit páran ha meghallgatnak, aztán ott állunk nullás zsebbel, azzal kéne eljutni emberekhez belátható időn belül, vagy fosni a baiteket (soha), meg fullban tolni a kretént, hogy ismerjenek (hogyne). Az is lehet része a folyamatnak, hogy valamennyire elégedett vagyok az életemmel, ivással mindennel együtt, és el tudom hinni, hogy az a szerencsés vagyok, akinél alábbhagy az ivós kedv, vagy pont megunja és befejezi, amint eljön az ideje. Dolgozom is rajta egyébként, pumpálom a fejembe az igazat az ivásról elég sok fronton, és egyre jobb eredménnyel csinálom úgy, hogy ne vessen vissza a mindennapokban (fáradtabban kevesebb egy-két órával korábban, jóféle vacsora, nagy alvás, no másnap), és az első és a második után rutinszerűen megforgatom a fejemben a gondolatot, hogy elég lenne ennyi is, még ha naponta is. Amióta megtanultam a jótett-tengelyen értelmezni a mindennapokat, gyűrűzget be a másik rutin is, hogy egyszerűen hálás legyek azért, ami van. Nem kell megelégedni vele természetesen, de a kelletlenkedés ugyanúgy nem vezet sehova, és a hálával azt is sikerül belőni, mire építhetünk. Most itt körül tartok a személyes fejlődéstörténetemben, azt még nem tudom, mennyire fog később működgetni, most talán rámondhatom, hogy biztató, ami van.