A tanácsotok kérném , mivel a szüleimre sosem számíthattam e téren Tehát arról lenne szó, hogy olyan fél éve diplomáztam és rögtön fel is vettek egy fogászatra asszisztensként de nem tudom megéri maradjak ill mit kéne tennem?
Papírom minimálbért kellene kapjak de a valóságban 30%-al kevesebbet kapok, mert ,,újonnan nyílt rendelő és nincs keret rá”
Tisztában vagyok azzal hogy nem okés a főnököm részéről ez de vártam 3 hónapot hátha ez csak most a téli időszak miatt van, viszont alig tudok megélni már amiből ( a párom segítsége nélkül fennt sem tudnám tartani magam )
Ezen már gondolkodtam és elkezdtem másik munkát keresni és igyekszem állami központban elhelyezkedni
Egyedül amit nem tudok hogyan kezelni , hogy volt helyzet amikor kezelések után valamit ott hagy a főnököm ,megfeledkezik róla vagy észre sem veszi , én nem tudom mire való és teszem a dolgom , kidobom ,mert mindig rendet kell rakni és fertőtleníteni A lényeg hogy az én hibám lesz , abból a kevés fizetésemből lehúzza és én még csak meg sem védhetem magam Vállaltam elsőre a felelősséget , én ajánlottam fel hogy kifizetem és most utoljára olyan kezeléshez szükséges dolog tűnt el amiről fogalmam sem volt , és ugyanaz lett a vége hogy az én hibám és még ajánlanom sem kellett hogy kifizetem mert egyből rám nyomta a felelősséget . Igazságtalannak érzem és letisztázatlannak hogy miért is húz le abból a kevés fizumból
20-on éves lány, Erdélyből
Segítsetek , hogyan ítéljem meg a helyzetet , mi a helyes ebben a helyzetben , tényleg vállalnom kell a felelossseget úgy is hogy nem én dolgoztam és hagytam x helyen az adott eszközt ?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Papírom minimálbért kellene kapjak de a valóságban 30%-al kevesebbet kapok, mert ,,újonnan nyílt rendelő és nincs keret rá”
Azonnal beperelném őket, ezt magyarázzák meg a munkaügyi bíróságon is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem ismerjük az erdélyi fogászati piacot.
Ez egy magyarországi fórumozókból álló oldal a magyar viszonyokról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"valamit ott hagy a főnököm ,megfeledkezik róla vagy észre sem veszi , én nem tudom mire való"
Akkor nem ebben a szakmában szerezted a diplomád?
Mi a diplomád?
Álltalános orvosi asszisztens ,minden ami a korházi beteg ellátás részét képezi asszisztensként .
Itthon nem elterjedt a külön fogászati asszisztens képzés ,inkább a fogorvosi . Mentálhigiéniára van lehetőség tanulni de azt is Magyarországon tanulják nálunk akik azt a pályát választják .
A fősulin amin tanultam így külön , hogy fogászat tantárgy nem volt , így mindent amit tudok gyakorlati tapasztalattal és könyvekből tanultam (minimálisat persze, nem volt időbeni keret annyira fel fejlesszen magam benne )
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minimálbér alatt nem lehet alkalmazni, ezért hívják minimálbérnek.
Amúgy 20éves lányként ennél jóval többet lehet keresni jóval egyszerűbben....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!