Még csak most kezdődik...
India is erősít, Kína is.
Vége lassan a nagy fizetesnek, az amerikai multik nem európaiakkal fognak dolgoztatni.
#5
Sajnos én a pályakezdéssel szenvédek tavaly nyáron végeztem mérnökinformatikus szakon a Miskolci egyetemen és az egyetem alatt volt kb 6 hónap gyakornokságom.
Igazából, ugyanez volt a mérnökök esetében is
A gépészmérnök (meg annak a rokonai, járműmérnök,logisztikai mérnök) évekig slágerszak volt.Elég jó pénzeket lehetett vele akasztani és óriási hiány volt belőlük.
Nyilván, ma sem rossz, ellehet vele helyezkedni átlag feletti bérért, de nincs "habzsi-dőzsi" a közepesek közé csúszott .Oda került, ahol a közgazdászok is vannak.
Ugyanez történik most az IT-vel is.
Egyre több a programozó, IT diplomás a piacon,növekszik a munkaerő kínálat, ami a fizetéseket lefele nyomja.
Csak amíg van áram és internet.
Amint visszasüllyedünk a középkorba (messze nem nulla az esélye), azonnal megszűnik ez a pokol.
Egy másik másik fajta pokol kezdődik el ugyanakkor.
Mondjuk azért érdemes a fizetést is nézni amiért amerikában állásokat kerestek az emberek.
A cikk is írja hogy junior pozíciókért évi 200 ezer dollárt kaptak az emberek a google nél. Az azt jelenti hogy kezdőként kigurulva az egyetemről hazavitted az átlagkereset közel 4x esét.
Magyar fizetésekre vetítve az azt jelenti hogy 2millió forintot vinnél haza kezdőként. Ennyit max seniorként keresel meg, és úgy sem mindenhol. Azaz a fizetések nagyon el voltak szállva.
Szerintem nem az AI ami fenyeget, még messze van az ahhol konkrétan le tudsz váltani embereket.
India és kína sem fenyeget, sok a munkaerő és olcsóbbak de nincs elegendő képzett ember aki át tudná venni a feladatokat. Plusz ha belegondolsz amerikában kifizették ezeket a béreket annak ellenére hogy Európában kb 3 szenior programozót kapsz 1 junior árán és mégsem költöztettek mindent át európába.
Szimplán a gazdaság belassult és ezt ez a szektor érzi meg a legjobban.
Szerintem lesz ez jobb is, hiszen a tech forradalom még közel sem ért véget, viszont nem realisztikus azt várni hogy folyamatosan növekedjen lassulás nélkül egy szektor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!