Mikor fogom megbánni, hogy nem végeztem el az MSc-t?
BME gépész géptervező alapszakról van szó. Ami már önmagában is elég durva, mert a hagyományos 5 éves képzés kb 70%-át belenyomták 3,5 évbe.
Engem érdekelt, amit tanulok, de az egyetem alatt depresszióval kellett küszködjek, ja és nagyon gyenge iskolából mentem, tehát még gondolkodni is a BME-n kellett megtanuljak. De el tudtam végezni 1 és csúszással az alapképzést, 2012-ben.
Utána 1,5 évig nem kaptam munkát, Budapesten. Mert a jellemem, küllemem, fizikumom, határozottságom stb nem volt megfelelő sehova.
Aztán véletlenek folytán csak sikerült elkezdenem valahol dolgozni, szerencsémre pont olyan területen, ami bár elég szűk és speciális, de cserébe eléggé profitábilis és nem nagyon van konkurenciám benne országos szinten sem. De ettől függetlenül is elég jó vagyok benne.
Jövögetnek a céghez hozzánk msc-t végzett fiatalabb gyerekek 25-30 körüliek, de nem nagyon látom, hogy legalább annyit tudnának a szakmai alap dolgokról vagy legalább készség szinten bármiről, mint az én korosztályom anno. Akkor nem nagyon értem, hogy milyen készségeket szedtek fel az egyetemen? Az is érződik, hogy egy munkahelyen ők még a feladatok megoldásának módját is készen akarják megkapni, és idegeskednek, ha valamit nekik kell a nulláról felépiteni, pedig éppen ez lenne egy diplomás képzettségnek a lényege, mert nem betanitott szellemi munkáról van szó.
És még képesek szóvá tenni, hogy nekem csak BSc-m van? Mondhatják, de az adott környezetben mégis én vagyok a nagykutya. De nem a végzettségem miatt, hanem mert beletettem a kinlódást a dologba sok-sok éven keresztül.
Viszont linkedinen nem nagyon írogatnak rám HR-esek (nem mintha váltani akarnék), pedig az ott leírt dolgokból eléggé érezhető, hogy nem vagyok kispályás, de gondolom az MSc hiánya miatt fel sem tűnök a radaron.
Emlékszem anno valami csóringer céghez mentem állásinterjúra, ahol orvostechnikai segédeszközöket szereltek össze, és megmondta a csávóka, hogy ők bizony MSc-t várnak el a cégüknél. Hát mondom sok szerencsét, mert gondolom fizetést meg nem akartak volna adni ennek megfelelően, de biztos találtak olyan hülyét, aki igy is elment hozzájuk.
azt mondjuk elfelejted h a bsc 3.5 ev az msc pedig 2 ev
tehat az mscre sokkal kevesebb marad mint amugy
Szerintem amikor senior pozíciót szeretnél. Most lehet azt mondod jó szakember vagy, meg megvan a Bsc, de amint részlegvezető fog kelleni, akkor a veled egyidőben kezdett, akár inkompetensebb kollégát fogják léptetni, ha MSc-s. Ha nem akarsz manager lenni, és nem bánod hogy kb 35 éves korodban tetőzni fog a fizud, akkor sosem, és nem zavar hogy mások kettesével előznek a céges ranglétrán, akkor nem fog fájni... ha viszont volnának ilyen ambícióid, akkor igenis hiányolni fogod 5-8 év múlva.
Amúgy ja, elég kínos hogy ha te vagy a "főtervező" a cégben, de a beosztottakkal kell aláíratni a tervrajzot mert nekik van papírjuk. Én építészeten de megcsináltam a mestert BME-n, úgy érzem nem volt sok az a két év hogy hosszútávon tovább tudjam vinni a karrierem, meg a kezdő fizu is azért +10% volt amikor tényleg elmentem 8 órába.
nem csak az h az inkompetensebb de msc-s
de a MAGASABB es jobb kullemu kollegat fogjak
NEMDE?;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!