Egy multinál a magyar vezetés miért olyan megalkuvó a külföldihez képest?
Pár multinál már megfordultam, sőt nem is dolgoztam már cégnél, csak nagy multinacionális vállalatoknál.
Ahol dolgoztam, rendszerint nem csak a felső hanem a középvezetés is külföldiekből állt.
Persze, ha a cég régóta volt az országban volt, elkezdtek magyar középvezetőket kinevelni.
Amint a magyar vezetőhöz került a terület, a következők történtek:
-Megnövekedett a bérsávok közötti ugrás ideje.Azaz a magyar vezetésű terület alatt jelentősen hosszabb idő átkerülni junior bérsávból mediorba, mint amit külföldi vezet.
-Növekvő fluktuáció, csökken a munkavállalók megtartására való hajlandóság.Nálunk, volt egy német vezető, ő mindenkit igyekezett maradásra bírni, pénzzel is.Nyilván duplájára nem tudta emelni a bért, de igyekezett.Vagy, volt olyan is, akinek beígért egy projektvezetői pozíciót, ami béremeléssel is járt.Tehát, valahogyan igyekezett összetartani a csapatot, amit vezetett.
Ellenben a magyar menedzserek nem törekednek erre, hanem szinte ráadják a kabátot az illetőre, nem hallgatják meg a problémákat, amik a felmondáshoz vezettek.
Nekem azaz érzésem,hogy sok magyar teper a vezetői állásért, mint egy vakond, de megkapta kb tojik mindenre.
Hiába pattogtok, Borsod megyében miskolci multiknál ez konkrét tény volt, hogy a helyi politikusok jártak közben azért, hogy ne adjanak magasabb bért mint amit a környékbeli hasonló cégek adnak. Egy "aktatologató" is el tud menni akár sori munkara is, ha a nettó 200 helyett ott mondjuk 400-at kap.
Az interjúk, bérigény körüli hazudozás, titkolózás, szarrágás, munkaerő-kölcsönzős lehúzás meg általános probléma, a magyar patkány vezetők alakították ki ezt a szar rendszert, ahol legszívesebben még akkor sem mondanák el a (szar) fizetés mértékét, mikor már 2 éve ott dolgozol.
Hiába adja itt elő bárki a sérthetetlen, tökéletes IT atyaúristent, nekik is túl kell esniük ezeken a körökön, és hiába kötöd ki telefonon, hogy mondjuk 1 milla alatt kopjanak le, simán belehazudnak a pofádba, hogy megadják, aztán adnak egy 600-as ajánlatot a végén.
A magyar akármihez hozzaér, egy halom szarkupac lesz belőle 2 perc alatt. Ezeket a mocskos multis vezetőket csak a milliós fizetés, cégautó meg a bónusz érdekli, a saját anyjukat is eladnák 2 Ft. megtakarításért.
Ha jah képzelem is a sok semmirekellő aki épp nagyban nem dolgozik a random hivatalokban inkább elmegy a szalag mellé a gyárba gürizni egész nap, jah nagyon reális, szünet nélküli fizikai munkát végenzi az egésznapos kávézgatás meg cigizés helyet.
Álomvilágban élsz tesó, egyszerűen nem érsz szart se azért kapsz ilyen keveset, nem azért mert azorbán oda ment és befenyítette a bmv teljes vezetőséget (lol)
Csak a tróger, sikertelen prolik képzelődnek arról, hogy az állami hivatalokban kávézgatás folyik. Gondolom szeretnél te is ott lenni a suttyó gyári munka helyett. Jó lenne, ha csak 1 napra leállna az az állami kávézgatás, aztán nem lenne se áram, se szennyvíz, se rendőrség, se kórház, illetve mivel a NAV sem dolgozna, a fizetéseket sem adná oda az embereknek egyik multi meg kkv sem, nem lenne bejelentve még az atyaisten IT-s sem, mert nem lenne retorzió. Szerintem egy nap után sírna minden proli, hogy jöjjenek vissza azok a kávézgató Mancikák.
Ugye emlékszünk még 2-3 éve nyáron, mikor leálltak a kormányhivatalok és a pesti tahója Berettyóújfaluba meg Szentgilisztás felsőre ment jogosítványt meg útlevelet hosszabbítani? És az még csak egy nagyon apró ízelítő volt.
A BMW meg speciel pont jó bért ad, 1,5-szörösét adja a szar pesti béreknek, viszont az ilyen Bosch, Joyson, FAG, Schäeffler szintű szarok politikailag nyomott bért adnak. Nem kellett őket "fenyíteni", örültek annak, hogy tájékoztatva lettek a valós magyar viszonyokról. Hamarosan nyilván a BMW is bele fog simulni a posványba, ahogy átveszi a vezetést a mocsok magyar (csakhogy a kérdés témájánál maradjunk), és nem kell már ennyi új embert toborozni.
Minden szakmában van egy piaci maximum, amit el lehet érni, hiába jössz ezzel a tróger "nem érsz szart se" szöveggel, ha igazad lenne, akkor akár 20 milliókat is lehetne keresni alkalmazottként, mert ugye csak ki kell harcolni, meg "érni kell valamit".
És továbbra sem arról van szó, hogy én személy szerint ne keresnék normálisan, de ugye itt is kijön a rothadt magyar gondolkodás, ahol csak az a lényeg, hogy én jól megszedjem magam, aztán mások le vannak szarva. Na ez a válasz a kérdésre, ezért ilyen patkányok a magyar vezetők.
Én speciel jól megélek, de akkor sem értek egyet ezzel a munkaerő-kölcsönzős, hazudozós, seftes lehúzással, amit a magyar multis vezetők művelnek, és ennek sokan az áldozatai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!