Szerintetek milyen munkákra lesz veszélyes az Al?
Szeintem kb mindegyik szellemi munka veszélyben van. De pár példa ami talán már nemsokára veszelyben lesznek: programozók (őket olvastam az elsőnek), mérnökök, jogi tanácsadók, de most gondolkoztam, hogy az animációk készítői is könnyen veszélyben lehetnek, hiszen már most embereket tudnak úgy megjeleníteni, hogy szinte észre sem lehet venni, hogy nem igazi. Aztán lehet már vágni is fog tudni filmeket jó minőségben, ha tanulmányozza az eddigi összes filmet, akkor miért ne? Persze az utóbbi később lesz, mint pl a programozók helyettesítése.
Viszont szerintem teljesen egyik sem fog megszűnni, csak jóval kevesebb fog kelleni belőlük, hiszen sokkal egyszerűbb lesz a munkájuk, így talán jóval kevesebben tanulnak ilyen szakmákat, főleg,hogy a fizetés sem lesz olyan jó, ha egyszerűbb a munka.
10 év múlva már lesz ki felújítsa a házakat, mert a szakmunkák vannak a legkevésbé veszélyben. :D
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy kétszer is használtam a szerintem szót. Csak láttam, hogy egyre több ember nyilvánul meg hasonló véleménnyel
Kíváncsi lennék, hogy ti mit gondoltok. Hiszen pár év múlva már simán lehet, hogy elkezdődik ez az egész. Ti készültök rá (ha veszélyeztetett munkát végeztek), van B terv?










Pedig eléggé hozzáértő emberek is mondanak ilyeneket.
Szerintem a kormányok nem fogják így engedni. Gondolj bele mennyi munkahely szűnne meg. Mit csinálna ez a rengetek ember? Nem lenne jó vége. Talán apránként tud ez működni, de akkor ez még jópár év lesz.





1# Programozó vagyok. Rengeteg dolgot megirattam már AI-al sokkal gyorsabban, mint én tudtam volna.
Ezen felül olyan megoldásokat mondott, amit 2 senior fejlesztő és rengeteg online keresgélés lesz tudott überelni egy enyhén devopsos, de inkább programozói feladatra.
Meg persze több ezer sor unit tesztet irattam ChatGPT4-el. Lazán megugrotta, jól a feladatot.
Szerintem az van veszélyben, aki nem veszi komolyan és nem használja a mindennapokban olyan esetekben, amikor ésszerű.
Vannak cégek, ahol már tesztelik az AI támogatott munkát itthon is a programozóikkal.
5 év mulva nem tudom mi lesz és szerintem bárki aki azt állítja, hogy tudja vagy indirekt módon állítja olyan megjegyzésekkel, hogy "Baromság az egész", "Nem kell félni" az nem tudja miről beszél.





Programozó vagyok. Használom a ChatGPT-t és azt tudom mondani: nincs veszélyben a programozók munkája, több okból.
1. Az AI-nak pontosan és részletesen meg kell magyaráznod, hogy mit is szeretnél. Erre egy ügyfél képtelen, de még a managementnek se nagyon megy, ellenben egy tapasztalt programozó az ügyfél vagy a management ködös leírása alapján vagy viszontkérdésekkel össze tudja rakni a megfelelő specifikációt.
Plusz, az AI képes kisebb modulokat szépen megírni, hasznos tud lenni, de egy nagy, komplex rendszert nem tud összerakni.
Persze az ilyen gyorstalpaló bootcamp-eken átképzett "programozókat" lehet, hogy leváltja az AI, de én a senior tudásommal nem aggódok még vagy 20 évig, addigra meg már nyugdíjas leszek.






























4# Itt nem az a baj, hogy leváltja-e a te senior munkád. Az is simán elég, ha a juniorokat leváltja és neked csak reviewni kell a kódot és javítani, mert akkor hírtelen minden fejlesztő produktivitása az egekbe száll.
Sok fejlesztő + magas produktivitás (többszörös mint most) = alacsony piaci kereslet.
Tehát lesz munkád, csak nem fog annyit érni mint most, mert kevesebb ember kell majd és a most évente kb 10 ezer programozót termelő egyetemi képzések (bele értve a Bprof képzéseket), bootcampek meg persze otthon tanulókat. Most még hiány van, de 5-10 év mulva ők is elérnek arra szinte, hogy "seniorok lesznek". Folyamatosan nőni fog a kínálat, de közben a kereset majd stagnál vagy csökken a produktivitás növelés miatt.
Én nem azon aggódom, hogy nem lesz munkám. Azon aggódom, hogy többé nem lesz kiemelkedően jól fizető szakma a programozás, csak olyan átlagos, OKÉ szinten.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!