A magyar kiscégek miért nem tartják magukat a megbeszéltekhez?
Felvettek egy helyre, megbeszélt feladatokkal, megbeszélt nettó 300+szja-ban (mert 25 év alatti vagyok még 2023-2024ben), azaz összesen kb 360 nettót kellene kapjak a megbeszéltek alapján, 8 órában.
Ehelyett, rengeteg plusz feladat esik rám mert "kevés az ember", a fizetésem nettó 190 amire az szja kb 40ezer, "plusz kpban megkapok kiegészítést" (ami nyilván nem számít bele az szjanal), azaz 360 helyett jobb esetben (230+70kp) 300at (de legtöbbször 290et) kapok, 8 helyett 9 órában. Nagy különbség, mert így a kiadásaim mellett nem tudok olyan ütemben félretenni, hogy tartsa a lépést a drágulással, azaz esélytelen még mindig a jogsi, egy saját autó és még sorolhatnám, ráadásul a lakás dolgaival se tudok haladni mert korán megyek és későn érek haza. És még a bérletemet sem fizetik, amit a hirdetésbwn is megemlitettek.
Azt is megbeszéltük, hogy mivel vannak olyan problémáim amik bőven túlnőttek rajtam, így időközönként szabadnapot kell kivennem, hogy ne kapjak idegbajt, amire szintén az volt megbeszélve hogy rendben van, szóljak ha tudnak segíteni, erre mikor dec 19-én (dec 7-én előre bejelentve) időpontra mentem pszichiáterhez, másnap azzal fogad a HR vezető, hogy ez mem oké, hogy nem vagyok megbízható munkatárs, mert rgyik napról a másikra eltűnök mikor szükség van rám?
Tehát összegezve, nem azt a fizetést kapom, nem azokban az órákban, nem azokkal a feladatokkal és egyéb feltételekkel amiket beszéltünk, DE nem tehetem meg hogy felmondok, mert utcára kerültem volna egyébként ha nem tudom fizetni a lakást.
De mi a francert nem tartják magukat ahhoz, amit megbeszéltünk, többször is? És ez az előző 3 helyen is így volt, megbeszélünk X dolgot, majd egy új univerzumot kreálnak és a maguk kis világában módosítgatnak mindent. De mi a francert? Miért nem lehet, hogy egyetlen helyre tisztességesen felvegyenek, ahogyan megbeszéltük, hogy haladhassak azzal a nyomorult életemmel?
#8 szerződés nélkül behivnak dolgozni "próbanapra", amiből aztán "próbahét" lesz, amit napi bejelentéssel oldanak meg jobb esetben. De ezen felül szerződés nélkül sosem kezdtem el dolgozni, szóval semmi tanulság nincs avban amit írtál. A többi leirttal szintén tisztában vagyok.
#9 és pontosan mitől várnád a változást? Az egyik korábbi céget ahol dolgoztam, bepereltem, mert másfél évig dolgoztam náluk, később derült ki hogy bár aláírtunk szerződést, ők mégsem jelentettek be, kevesebbet fizettek, több mindent kellett csinaljak, túlórázgatnom is kellett embertelen órákig majd másnap bemenni, erről rengeteg képem, hangfelvételem, képernyőképem van, van rengeteg szemtanú is, DE már lassan egy éve megy a per, mert "a milliomos fszkalapnak jobb ügyvédje van".
Ha ellenőrzés megy, őket lefizeti, vagy ha olyat gondol megfenyegeti, mert volt már erre is példa.
Akkor mégis mitől várjuk a változást?





Ne javasolj semmit, egy igazi balek vagy vagy kamuzol...
Van egy szerződésed, az van benne 300K. Ha ezt hónap végén nem kapod meg akkor nem kell bíróságra menni s nem számít milyen ügyvédje van a főninek, ugyanis azonnal és automatikusan a bérvédelmi alapból kifizetnek. Ennyike... Pont ezért ilyet egy cég sem csinál meg.
A túlórát meg addig csinálom amíg EGYSZER nem fizetnek ki. Utána nem csinálom tovább, 5 órakor fiók betol és irány haza.





#13 látom te sem az átlag IQ szinten közlekedsz.
1. Senki nem mondta hogy "300K van a szerződésben" te értelmifogyatékos balek.
2. Akkor gyere be a Bács megyei bíróságra február 2-án és mondd el ugyanezt, hátha akkor ki is fogják fizetni, mert eddig nem tették meg.
3. Ha 1 hónapban 3 hétig 14 órákat dolgozol, majd 2 napot 15 órát, aztán nem fizetik, felmondasz, tényleg sokra mész vele, mert napival voltál bejelentve, hiába írtál alá szerződést a határozatlan idejű szerződésről (amit előző kommentben le is írtam, de olvasni nem tudó nagyképű parasztnak ezt minek is magyarázzam?)
#14 4 hónapon keresztül próbáltam lekérdezni, heti 1x, mindig azt irta ki, hogy "Kérjük próbálja meg újra".
Néztem a NEAK-on is, ott egyszer behozta, egyszer nem, ezt jeleztem többször is emailben.










Tehát, hogy tisztázzuk:
Elmentél egy kis céghez szürkén dolgozni és most hisztizel?
1. SOHA, azaz SOHA nem nettóban állapodunk meg, csak és kizárólag bruttóban, mivel az egyértelmű összeg, ellentétben a nettóval, ami sok minden miatt változhat.
2. Ha te nettó 300-at akartál SZJA kedvezmény nélkül, akkor az bruttó 451, azaz SZJA kedvezménnyel (mivel az csak bruttó 433700 forintig jár) az kb 365 ezer lett volna.
3. Mi a fenéért írtad alá a munkaszerződést, ha csak az a kb 233 ezer bruttó szerepelt ratja, ami után kapod a 190 nettót?
4. Köztudott, hogy a kis cégek szeretnek "mindenes" embereket felvenni.





#17, 0% :)
#18, csak hogy tisztázzuk:
elmentem egy céghez Dolgozni, ahol aláírtam a Megfelelő szerződést, amit ők később módosítottak és aláhamisították az aláírásom az előző szerződésről.
1. Nem "nettóban" állapodtunk meg, hanem (ahogy már sokadjára írtam) 300 nettó + szja, ami ha számolsz, kb 450 bruttóra jön ki. Nem értem miért vagy pont ezen a nettó-bruttón felakadva, mikor milliószor leírtam, hogy EGYÉRTELMŰSÍTVE volt, hogy a 300+szja az a NETTÓ. Ki a hóbortos fszom számolná a bruttóhoz az SZJA-t, mikor abba már eleve benne van?
2. Ezt már én is leírtam vagy 2x, köszi hogy ismétled amit írtam.
3. Látom számolni nem sikerült. kb 190e nettó, az jelenleg kb 300 bruttó. Amit én aláírtam (mint írtam milliószor) nem erről az összegről szólt. Az, hogy te a 233 bruttóból hogy hoztad ki a 190 nettót, már nem tudom, mert 233 bruttónak a nettója 150e, de nem kérdőjelezem meg az értelmiségi szinted, hiszen már bebizonyosodott többször is, hogy nem tudsz szöveget értelmezni: gondolom a számolással sem vagy másképp.
#19, 0% :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!