Fizetésről való társalgáskor miért mindig bruttó bérben szokás gondolkozni?

Gondolom mindenki ismeri a szituációt, hogy amikor felmerül valakinek a fizetése, akkor mindig bruttóban gondolkodnak az emberek, holott az illető csak a netto-t kapja kézhez, abból tud gazdálkodni. Azért a kettő nem kicsit eltérő összeg, lássuk be.

Nem tudom hogy vagytok vele, de engem kifejezetten idegesít, amikor azon megy a hangulatkeltés, hogy valaki gyártósoron megkeres 300-at, de mégis eljátssza, hogy mekkora szegénységben él. Most azon túl, hogy nem illik más bukszájában turkálni, kérdem én: 300-at kap kézhez? Ugye, hogy nem. Amikor néha megemlítem, hogy oké, de hát a netto-t kapja meg, ami jóval kevesebb, akkor megkapom, hogy nem az a lényeg... Akkor mi a lényeg? (Nincs indoklás rá) Miért van az, hogy én ezeket a beszélgetéseket sosem tudom "felfogni"? Miért jó bruttóban beszélni a bérezésről, miközben a nettot kapja kézhez? Mindenki? Ráadásul ha semmi adókedvezménye nincs az illetőnek, akkor nem kis különbség lehet a kettő között, ami teljesen más perspektívába helyezi.