Ki mit tenne a helyemben?
Corvinus gazdálkodási és menedzsment alapdiplomával rendelkezem és jelenleg (március óta) teljes munkaidős állásban dolgozom, mint financial controller. Szeptemberben kezdem a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakot az ELTE-n, így emiatt az volt a tervem, hogy maradok a jelen munkahelyemen míg elvégzem a mestert.
A munkabérem 400 bruttó és a jelen gazdasági drágulással épphogy kijövök a fizetésemből az SZJA kedvezmény miatt (22 éves vagyok), viszont félre tenni nem tudok, mert egyedül élek albérletben Budapesten.
Plusz infó: rendelkezem angol felsőfok és német középfokú nyelvvizsgával, emellett az egyetem alatt, tehát 3,5 évig duális képzésben dolgoztam.
Szerintetek megérné váltani vagy várjak vele?
8-as!
Hova szórakozol el 100 ezret havonta?
Nagyon bátor emberek vagytok
Mint ahogy írtam, nem szeretném lejjebb adni az igényeimet az nem élet számomra, hogy nélkülöznem kelljen.
Lehet gyerekes vagyok, valóban hiszen csak 22 éves vagyok.
Megtudom fogni a pénzt (már 15 éves korom óta folyamatosan teszem félre), nem hiába van elég sok félre tett pénzem, az a probléma, hogy ennek a növekedése eléggé lecsökkent.
És úgy érzem a képzettségemhez képest keveset keresek, ezért voltam kíváncsi ti a helyemben váltanátok-e.
126 marad kajára és szórakozásra, csak akkor ha nem jár az ember edzeni, nem vesz bkk bérletet, nem látogat haza, ha ezeket belevesszük máris kevesebb.
De természetesen mindenkinek köszönöm a véleményét :)
Tudom, hogy van aki sokkal kevesebből is kijön, meg kevesebbet keres, de elég szerencsés helyzetben vagyok, mivel jó háttérrel rendelkezem, így az eddigi életstílusomat nem nagyon szeretném megváltoztatni.
Kérdező. Szerintem nézelődj mindenképp és válts ha van jobban fizető ajánlat. (persze ha a munka se rossz)
Ez nagyon kevés sajnos. Én hasonló helyzetben vagyok, 23 éves, igaz alapszakom BME, illetve jelenleg is BME-re járok mesterre (GTK), fél éve kezdtem teljes állásban 600k feletti bruttóval, amit még most tovább fog emelni a a cég az infláció miatt. Így kijön egy elég szép nettó bér (majd 500k) de még én is neccesnek érzem.
Jó, nem azt mondom, hogy éhen halok, meg 200k-t mindig tudok félre is tenni. De mondjuk ha ezt a 200k-t ki kellene fizetnem albiba, az onnantól már necces lenne. ( koliban lakom még)
Autóm az van, de csak egy kis Opel, sokat nem oszt, nem szoroz, nem is használom sokat. Élelmiszer is brutálisan megdrágult. Meg igazából minden más is. KOzmetikumok stb. Bulik rengeteget elvisznek, pedig ez se túl gyakori nálam. Ruhák, parfümök, edzéscuccok stb.
Nehezebb most jóval az élet. Szerényebben kell élni. Még annál is ami eddig volt.
Szóval próbálkozz, szerintem megéri.
#7: 326 ezer azért nem olyan hatalmas összeg.
Budapesten egy albérlet alsó hangon 150. Rezsi 30Egy havi kaja 60, egy bérlet 10, hopp már el is ment 250. A maradék 76 meg simán elmehet háztartási dolgokra, ruhára, cipőre, szórakozásra, miegymásra.
#7 jepp
150 ért már egyre neccesebb lakást kapni, lassan garzon terület az már.
Közös költség 10k, rezsi nyáron 20 télen inkább 40, internet 4-6k, plusz mobilnet és társai.
200k simán elmegy csak ezekre.
40-50k vagy még több is a kaja.(utóbbi időben vagy 20% nőttek az árak)
Közlekedés BKK bérlet 3.6-7k és akkor még nem mentél ki a városból.
Ruhára mindenképpen kell költened havi szinten. Csak példaként egy 3 mas csomag alsónadrág kb 5000ft de egy egyszerű póló is 3-4000ft, szval havi szinten megint csak elmegy 10-15 ezer forint.
Már most ott vagyunk hogy 270 ezer forint elment. És nem vettél eszközöket(mobil, laptop, konyhai felszerelés, ágynemű stb)
Persze ki lehet jönni de azért ez így elég húzós és ha bármi közbejön akkor szívás
#15 "Ruhára mindenképpen kell költened havi szinten. Csak példaként egy 3 mas csomag alsónadrág kb 5000ft de egy egyszerű póló is 3-4000ft, szval havi szinten megint csak elmegy 10-15 ezer forint."
Hát, azért ezen épp lehet spórolni. Én éves szinten 50-et sem költök ruhára. Van egy kedvenc boltom, ott veszek majdnem mindent. Olcsó hely. A márka nem érdekel. Alsóból a 700 forintos nekem bőven jó. Cipőért még soha nem fizettem 5 jegyű összeget.
#17
7db póló kitart egy évig, az alapból 28 ezer forint. 4000 forint az egyszerű sima h&m basic póló.
Farmernadrág ha feltételezem hogy csak 1 et veszel, akkor az megint 1 év és az egy 10 es, ha van basicből méret rád, ha nincs akkor csak drágábbat tudsz venni ami 20k
Nem tudom hol veszel te 700 ért alsónadrágot, eddig egy boltban sem láttam úgyhogy maradjunk a 7x1500 ami 10500/ év
Zokni: 4500ft a 10db
Cipőnél én nem spórolnék mert annak az eredménye az hogy szétcseszed a lábad, az is legalább 10k ha 1 cipő elég egy évre.
És akkor még nincs pulcsid, téli és tavaszi kabátod, rövidnadrágod, egy szimpla melegítőd meg valami amiben alszol(ezek hosszabb ideig elvannak) ezek így egybe kb 50 ezer
És alkalmi cuccokról, mint ing nem is beszéltem
Szóval ott tartunk hogy semmi márkásat nem vettél, valmiből egy van amiből jobb lenne ha több lenne(pl cipő/farmer) és már elköltöttél alsóhangon 120 at évente, de ha realistábbak vagyunk akkor inkább 180 at
Sőt. Szerintem ez még mindig nagyon kis összeg ruhára.
Egy-egy jobb minőségű póló is már 5-10k nagyságrend, kabátokról, ingekről, zakókról nem is beszélve.
Én nemrég varrattam magamra öltönyt vidéken , mellénnyel, inggel stb. És 130k volt. És ez még nagyon is jó ár volt érte. Pesten ugyanez min 300k lett volna.
Aztán ott van hogy minőségi kozmetikai termékek, arcra, testre, hajra stb. Parfümök. Óra. Egyéb kiegészítők.
Vitaminok, étrendkiegeszitők, ha valakinek kell gyógyszer, szemüveg, sportruházat stb.
Tisztítószerek, konyhai eszközök stb.
Akkor különböző könyvek, előadások, tanulmányok fedezése stb. Ez is befektetés, de költeni kell rá.
Benzin + szervizköltség.
Kis befektetés (állampapír, részvények, kis kripto)
És még nem is mondtam, de akkor tényleg ott van még a lakhatási költségek, meg szociális programok, amelyek végtelen pénzt el tudnak vinni.
Szóval nagyon nem egyszerű. Pedig semmi nagyon extra vagy luxus dolgot nem említettem. Jó persze ez nézőpont kérdése. De ez egy sima egyszerű élet költségei.
És netto 500k erre kB kevés.
És gyereket, családot szintén nem mondtam.
Egyetlen megoldás a sok tanulás és kemény munka, vállalkozás stb.
23/f (13as voltam. Még annyi pontosítás hogy a 200k nem mindig jön össze, de átlagosan nagyjából annyi vagy kevesebb a havi megtakarítás)
Pontozzatok le, de imádom, hogy a többség azt hiszi, hogy 300-350ezer forintból félre lehet tenni tízezreket.
Persze félre lehet tenni, ha tejfölös tésztán és smack levesen élsz, nem jársz el sehova, spárta van és vegetálsz, de ne viselkedjünk már képmutatóan.
Akik szerint 300-ból félre lehet tenni, azok feltételezéseim szerint 200-at keresnek és azt gondolják, hogy ők 100-at félre tudnának tenni, ha meglenne nekik a 300.
A gyakorlat inkább azt mutatja, hogy minél többet keresel, annál többet költesz. Átlagjóska és Átlagjuci legalábbis így viselkedik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!