Pedagógusokhoz írom a kérdést. Milyen pedagógus vagy és ha most választanál minek tanulnál?
Magyar-társadalomismeret. Nem tudom, mit csinálnék szívesen, de azt igen, hogy ezt már borzasztóan utálom, holott még csak 7. éve vagyok a pályán.
Talán titkárnőként tudom magam elképzelni. Mondjuk a kávéfőzést inkább kihagynám, mindenki jobban jár úgy.
Matematika szakos középiskolai tanár vagyok.
Közdász lennék a mai fejemmel.
Most tanulok, természetismeret és matematika.
Előtte 15 évig egészségügyben dolgoztam.
Biológia kémia szakos tanár, de már jó ideje nem vagyok a pályán, nemcsak a fizetések, hanem az iskolákban uralkodó hangulat miatt is (pl gyereknek mindent lehet, sok megkeseredett, kiegett tanár, értelmetlen tantervek, túl sok diák, tanár keze meg van kötve a tanitasban, plusz a zsebpenz ami fizetés címen jön, stb)
Vegyiparban helyezkedtem el, de végül nem álltam neki a vegyészmérnökinek, engem inkabb akémia élettani oldala, a biokémia erdekelt. Később a logisztikán helyezkedtem el, mivel felsőfokon beszélek németül. Most itthon vagyok az ikreimmel, és azon gondolkodom, mit kellene tanulni, vagy mibe fogjak, ha nagyobbak lesznek. Egyébként piacképes a szakom, egy időben korrepetaltam orvosira keszuloket is kémiából, de most már nem akarom, mert a legtöbb diák ugye este ér rá, nekem meg az a család miatt szent időszak. Ugyanezen ok miatt kozmetikus sem leszek, pedig az is érdekelne (nem beszélve arról, hogy egy vagyon elinditani a vállalkozást, és valahogy jopofizni sincs kedvem orokke a vendégekkel, bár a kozmetikus elmélet nagyon könnyű lenne, hiszen a biosz meg a kémia az alapja)
Mostanában még a könyvelő képzésen gondolkodom, három évet kell eltölteni valahol, aztán lehet vállalkozó az ember. Bár az kihívás lenne, hiszen teljesen más irány.
Újból valszeg gyógyszerész lennék. Vagy orvos. Bár nem tudom hogyan, szegény családból származok, az orvosi meg még államin is (bár szerintem nincs ember aki államin tolja végig az egész orvosi) drága. Most már ugye ez esélytelen, gyógyszertári szakasszisztenst tudnék még, de nem akarok gyógyszertárban dolgozni. A kutatás, kísérletek, szabad szellemi munka érdekelne. Úgyhogy úgy néz ki marad a könyvelő, egyelőre jobb ötletem nincs. 😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!