Mennyire reménykedhetek abban, hogy megkapom az állást a lenti infók alapján?
Végzős egyetemista vagyok, ez volt az első komoly állásinterjúm, és abszolút nem olyan volt, mint amilyenre számítottam, úgyhogy nem tudom hova tenni a helyzetet.
Kb 30 perc volt az egész, a főni mesélt a pozícióról, aztán a HR-es kérdezte, mit tudok a cégről, erre válaszoltam és utána meséltek még róla egy kicsit. Ami nagyon meglepett, hogy azt vártam, hogy ilyen standard interjú kérdéseket tegyenek fel de egyáltalán nem volt semmi ilyesmi. Csak annyit kérdeztek, hogy tanultam-e egy bizonyos tárgyat egyetemen (igen), és hogy meséljek egy kicsit az egyetemi projektjeimről. Aztán mondták, hogy a jövő hét elején küldenek egy próbafeladatot, utána lesz még egy beszélgetés a főni főnökével is, meg arról is beszéltünk hogy a költözésben is tudnának segíteni (külföldi multi). Aztán az utolsó 15 perc azzal telt hogy az én kérdéseimre válaszoltak.
Kicsit furcsállom, mert úgy érzem nagyon jól sikerült és amikor utána emailben megköszöntem az interjút, a HR-es kb azonnal visszaírt, hogy minél hamarabb keresnek a próbafeladattal. Pedig az interjún 5-8 percnél többet kizárt, hogy beszéltem a tapasztalataimról :D Ráadásul egy elég komoly állás egy nagyon jó cégnél, úgyhogy nem tudom, hogy pozitívum vagy negatívum hogy csak ennyit kérdeztek. Nem akarom túlságosan beleélni magam mert tényleg a tökéletes meló lenne.
Ez a próbafeladat nálam mindig red flag, mert kb kapsz egy náluk aktuális céges problémát, megoldod majd hirtelen eltűnnek. :DDD
Ez a 30 perc is gyanús nekem, én mikor ilyen hamar végeztem sosem vettek fel végül. A komolyabb interjúim majdnem 2 órásak voltak, ott fel is vettek általában.
Azta fene tudja, lehet ennyire megnyerted őket.
Ha jól sikerül a feladat szerintem magasak az esélyeid.
Multinál amúgy is belefér ha az illető nem minden területen tökéletes, idő és pénz van, majd beletanul ha hajlamos rá. Talán a hozzáállás, érdeklődés a legfontosabb. Ha ebben meggyőzted, majd a technikai kört is sikerrel veszed, akkor szerintem nyert ügyes van.
Milyen terület?
Egyébként ahogy 4-es írja, ez semmit nem jelent még, ugyanez volt a forgatókönyv az összes többi jelentkezővel is. Most jönnek majd a normális interjú körök, aztán felveszik az x jelöltből az y legjobbat.
2:
Ez nem valószínű, mivel magára az interjúra is több emberüket lekötötték, nem érné meg ezzel együtt egy idegent ingyen melóztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!