Mondtatok már vissza korábban elfogadott állásajánlatot?
2 hete kaptam egy ajánlatot, jó szakmai fejlődési lehetőséggel, fizu sem rossz, viszont nem pont az amire vágyom.
Ma egy másik helyről is befutott egy jó lehetőség.
Szívem szerint a másodikat fogadnám el, még akkor is ha egy picivel (nettó 30 ezer) kevesebb a fizu, de más a feladatkör, pont olyan, amivel később is foglalkozni szeretnék.
Legszívesebben visszamondanám az elsőt, de már nagyon várják az embert és nem akarok kicseszni velük :/
Mondtam már vissza igen. Szerződés kijött emailben, benne már az összeggel stb, igent mondtam rá. Viszont még nem írtam alá és később visszamondtam. Nem volt probléma belőle, az egyetlen tényleg az, hogy ha nem is örökké de a következő 2-5 évre megjegyeznek és nem fognak felvenni, ha mégis meggondolnád magad.
Ha ez segít ne a teljes igazságot tálald... A Vis mayor kifejezést mindenképpen használd (akkor kicsit megbocsátóbbak), mondd hogy költöznöd kellett. (De ne mondd, hogy pontosan hová, arra fognak gondolni hogy külföldre mész, pedig valakinek az is fontos szempont hogy a munkahelye ugyanabban a kerületben legyen..) Lényeg a lényeg, vis mayor kifejezéssel írj egy emailt vagy hívd őket, különösebben ne részletezd, hogy miért, de ez a legjobb esélyed, hogy ne örökre vágd el náluk a cérnát. Vis mayor lehet egészségügy még, családi okok stb.
"nem akarok kicseszni velük"
Gyerek vagy még. Az élet nem egy karitatív intézmény. Nem lehetsz mindig mindenkire tekintettel. Akkor egy valaki nem fogja csak jól érezni magát: Te magad. Ez a Te életed, semmi nem kötelez arra, hogy ha már elfogadtad végig is csináld a dolgot. Azt válaszd amit Te szivesebben csinálnál.
Igen, volt már ilyen. Két állásinterjún voltam pár nap eltéréssel, mindkettő hely tetszett, a 2. kicsit jobban (fuzetés ua, mert közalkalmazotti). Az első helyről visszajött az ajánlat, hát elfogadtam. Pár nap múlva a másik helyről is visszahívtak. Visszamondtam az első ajánlatot. Nem örültek neki, nekem is kellemetlen volt, nem jó érzés, de a kellemetlen érzés elmúlik és jó érzéssel kezdhetsz az általad választott helyen. :)
Sokkal jobban kucseszel velük, ha úgy dolgozol nekik, hogy a pokolba kívánod őket, mert motiválatlan leszel. Arról nem is beszélve, hogy magadda mennyire kiszúrsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!