Ha a munkáltató nem jelentett be, akkor mennyire éri meg beperelni ezért?
Azt azért tisztázzuk, hogy bár hivatalosan a TAJ érvényessége valóban a bejelentésen múlik, de a rendszerben rengeteg a hiba. Tehát extrém esetben előfordulhat az, hogy bejelentettek, fizették a járulékokat, és mégse érvényes a TAJ-od. Láttam ilyet nem egyet, nem kettőt. Sajnos ezeket rendezni kicsit macerás, és úgy hallottam pl a budapesti kormányhivatal már annyira leterhelt, hogy a váciakhoz is passzolnak le munkát.
Ha elfelejtettek bejelenteni, de fizettek utánad járulékot, azt a NAV rendszere jelzi az első bevallás után, ezt az esetet nem tartom valószínűnek.
Természetesen ugyanúgy előfordulhat, hogy nem jelentettek be és nem fizettek utánad járulékot, de őszintén szólva ezt úgy szokták csinálni, hogy a munkavállaló is tud róla.
Én egyébként most nagyon ki vagyok akadva rájuk, mert agyba-főbe tiltják le a TAJ számokat anélkül hogy értesítenének, de a visszaállításhoz küldjek be száz oldalnyi dokumentumot, ami amúgy náluk is megvan. Miközben olyan emberekről van szó, akik amúgy rengeteget fizetnek járulékra.
Ha van szerződésed, biztos be vagy jelentve, illetve magad is kérvényezheted Eeszt-ben a szerz. alapján a bejelentést.
Ha ez nincs, akkor nem is leszel bejelentve, arra mérget vehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!