Nagyot javult a karrierem, mégsem érzem magam az egekben. Az értékrendem változott, vagy a gazdaság?

Én is hasonlóan érzek. Pályakezdőként tragikusan kerestem és nagyon elvoltam keseredve, hogy mérnökként ennyit érek. Persze már reálisnak látom az akkori bérem, mert egyszerűen teljesen vakon voltam szakmailag. Álomnak tűnt a nettó 300 ezres fizetés elérése. Aztán amikor elértem, rájöttem, hogy ez nem is olyan sok.

Persze, lehet kalkulálni inflációval is, de azért szerintem egyszerűen belekényelmesedik az ember és az van, amit más is írt, hogy mindig lesznek határai, korlátai amik nem azon a 30-40-50-100 ezer forinton múlnak már. Bizonyos szint felett már nem a megélhetésed múlik ezen, hanem valami plusz. Lakást vennél, házat vennél, akármit vennél. Ezen érzetre, érdemben nem dob hogyha 600 ezer helyett 700-at kezdesz el keresni, míg amikor 150 helyett kezdesz 400-at az még azért ad egy kényelmes érzetet, hiszen az életszínvonaladon is lazíthatsz. Persze, tök jó, hogyha 100-200 ezerrel több marad a zsebedben, de mivel nem az alapvető megélhetésed múlik rajta, nem tűnik soknak.

Nekem költésnél viszont ez visszafordul. Pl. álmodoztam olyanokról, hogy sok százezres telefonom lesz. Ma, amikor megtehetném, hogy legyen, akkor úgy vagyok vele, hogy a fene sem költ erre ennyit, csak egy használati eszköz. Nincs akkora eszmei értéke már, mert elérhető "álommá" vált.

11:43...Teljesen igazad van, a pénzzel megváltozik, helyre kerül az értékrend is.

Kezdőként, csóró egyetemistaként minden álmom tárgyi jellegű volt. egy jó telefon, egy jó gép. Az ilyesmi mint utazás, szórakozás felesleges kiadásnak tűntek.

Volt időszak, amikor még a haveri és egyéb kirándulásokat is minimális kiadással néztem. Beülős sörözés helyett Tesco + Kőbányai a parkban. Mekizés helyett házi szendvicset vittem.

Aztán ahogy lesz az embernek pénze elkezd nem spórolni. Nem azt jelenti, hogy szórja a pénzt, csak elkezd azon a szinten "létezni".

Én ekkor mentem el a "mindennapi" élvezetek irányába. Nem sajnálom a pénzt gyorskajára, vagy egy kólára, elmegyek utazni, veszek emlék tárgyakat, stb.

Igazából az ember úgy realizálja, hogy oké, kényelmesen eléldegél. Viszont a nagy dolgok mint új autó, saját lakás majdnem elérhetetlenek így is.

Én felteszem néha magamnak a kérdést, hogy megérte elkölteni a pénzem? Venni telefont, LEGO-t, vagy bármit? De arra jutok, hogy igen. Mert ha vissza kapnám az összes pénzt, amit "elpazaroltam" és nem a kötelező létezésre költöttem, akkor sem lennék semmivel előbbre.

12 vagyok. Én az arany középben hiszek. Nem szabad a bevételekhez igazítani folyamatosan az életszínvonalat, mert akkor a világ összes pénze sem lenne elég ahhoz, hogy az ember a fizetéséből megtakarítást képezzen és megvalósítsa az álmait.

Ugyanakkor túl szorosra sem szabad húzni a nadrágszíjat, hiszen azért dolgozunk, hogy éljünk és nem azért élünk, hogy dolgozzunk.

Ilyen szempontból spórolós vagyok, de már azért nyilván nem úgy és olyan mértékben, mint amikor nettó 150 ezer forintot kerestem. És nyilván nem is úgy tekintek 100-200 ezer forintra most, mint amikor ez az összeg egy havi bevételem volt.