Szerintetek egy orvosnak megérné Pestre költözni fel vidékről?
2002-2010 között a kormányok több száz milliárdot vontak ki az egészségügyből. Előkészítették a kórházprivatizációt, ezért hagyták azokat lerothadt állapotban. A meg nem szüntetett, összevont kórházak kőkeményen eladósodtak.
2010-től az új kormány azzal kezdte, hogy az összes kórház adósságát magára vállalta! (És az előző kormány által eladósított összes önkormányzatét is.)Azóta a kormány 2020-ban a pandémia alatt drasztikus reformot hajtott végre a Magyar Orvosi Kamara együttműködésével, egyetértésével.
Több mint kétszeresére emelik az orvosok fizetését, és az Orvosi Kamara kérésére a BTK.-ban is szankcionálva kivezetik a hálapénzt a rendszerből.
Elválasztják a TB-től a magánpraxist, a jövőben nem lehet TB-re csináltatni magánpraxisban kifizetett vizsgálatokat. Ugyanis az orvos sokszor kifizettette veled magánban is, aztán általad lehúzta a TB-t is.
.
Az orvosnak teljesen mindegy, melyik városban dolgozik. Csókay professzor,
de. Papp Lajos is vidéken dolgoztak, pl.)
A lista nem teljes, hiszen folyamatosan folynak a munkálatok, nem csak a kórházak, hanem rendelők és mentőállomások területén is!
.
Felújítva:
Szent Imre Kórház (6,8 milliárd Ft.)
Egri Markot Ferenc Kórház (6 milliárd Ft.)
Sport Kórház (10 milliárd Ft.)
Körmendi Kórház (1,4 milliárd Ft.)
Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház (1,4 milliárd Ft.)
Zalaegerszegi Megyei Kórház (30 milliárd Ft.)
Dombovári Szent Lukács Kórház (1,8 milliárd Ft.)
Győri Petz Aladár Kórház (11.2 milliárd Ft.)
Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon (15 milliárd Ft.)
Szombathelyi Markusovszky Kórház (6,3 milliárd Ft.)
Hatvani Albert Schweitzer Kórház (3,5 milliárd Ft.)
Bethesda Gyermekkórház (150 millió Ft.)
Debreceni Kenézy Kórház (500 millió Ft.)
Kaposvári Kaposi Mór Kórház (600 millió Ft.)
Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Gyula (6,6 milliárd Ft.)
Budapesti Bajcsy Zsilinszky Kórház (700 millió Ft.)
Karcagi Kátai Gábor Kórház (800 millió Ft.)
Várpalotai Szent Donáth Kórház (800 millió Ft.)
Budapesti Uzsoki Kórház (6,5 milliárd Ft.)
Nyíregyházi Jósa András Kórház (1,1 milliárd Ft.)
Hódmezővásárhelyi és Makói Egyesült Kórház (3,3 milliárd Ft.)
Továbbá:
Felújítottak 60 mentőállomást,
átadtak 20 új mentőállomást,
vásároltak 500 új mentőautót.
50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma.
Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás.
Elindult az Egészséges Budapest program,
A következő években hétszázmilliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére,
Összesen 25 kórházban, illetve hét önálló szakrendelőben lesz fejlesztés!
Az egészségügyi szakdolgozók bére újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő a bérük
.
Folyamatban, vagy már el is készült a következő kórházak, intézetek felújítása:
1.-Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP!
2.-Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítás!
3.-Heves megye, Markhot Ferenc kórház ….6 milliárd!
4.-Szombathely Markusovszky kórház
5.-Hatvani Albert Schweitzer kórház 3.5 milliárd!
6.-Bethesda gyermek kórház BP.
7.-Debreceni kórház
8.-Cool Körmendi kórház 1.4 milliárd!
9.-Kaposvári kórház 1.5 milliárd!
10.-Békés megyei Pándy Kálmán kórház
11.-Bajcsy-Zsilinszky kórház BP felújítva!
12.-KARCAGI KÓRH.
13.-Várpalotai kórház
14.-Uzsoki kórház BP. 6.5 milliárd ft.
15.-Nyíregyházi kórház
16.-Dombovári Szent Lukács Kórház
17.-Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió!
18.-Siófoki kórház
19.-Pécsi kórház
20.-Mohácsi kórház
21.-Szigetvári kórház, 2 milliárdnál több, helikopter leszállóval.
22.-Dunaújváros Szent Pantaleon kórház 300KW napelemes !!!
23.-Kiskunfélegyházi kórház
24.-Kalocsa Szent Kereszt kórház
25.-Szolnoki Hetényi Géza kórház
26.-Makói kórház
27.-Győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA!
28.-Békés Megyei Pándy Kálmán kórház
29.-Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet
30.-Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.
31.-Fejér Megyei Szent György Kórház
32.-Szent Borbála Kórház
33.-Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.
34.-Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt.
35.-Bajai Szent Rókus Kórház
36.-Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza
37.-Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet
38.-Halasi Semmelweis Kórház
39.-Felső-Szabolcsi Kórház
40.-Kátai Gábor Kórház
41.-Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.
42.-Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Erzsébet Kórháza
43.-Magyar Imre Kórház
44.-Karolina Kórház-Rendelőintézet
45.-Soproni Erzsébet Oktató Kórház
46.-Bugát Pál Kórház Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
47.-Gróf Tisza István Kórház
48.-Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
49.-Siófok Város Kórház-Rendelőintézet
50.-Kanizsai Dorottya Kórház
51.-Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Kp. Hódmezőcvásárhely-Makó
52.-Markhot Ferenc Kórház
53.-Zala Megyei Kórház
54.-Tolna Megyei Balassa János Kórház
55.-Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
56.-Kecskeméti Gyógyintézeti Központ
57.-Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
58.-Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
59.-Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
60.-Dr. Kenessey Albert Kh-Ri
61.-Békéscsaba Dr. Réthy Pál Kórház -Rendelőintézet
62.-Gyula Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház
63.-Dr. Réthy Pál Kórház -Rendelőintézet
64.-Bonyhád Városi Kórház-Rendelőintézet
65.-Celldömölk Kemenesaljai Kh.
66.-Csorna Margit Kórház
67.-Debrecen Kenézy-DEOEC
68.-Dombóvár Szent Lukács 69.-Egészségügyi Nonprofit Kft.
69.-Edelény Koch Róbert Kórház
70.-Kazincbarcika Kórház Nonprofit Kft.
71.-Eger – Mezőkövesd Markhot Ferenc Kórház Kft.
72.-Esztergom Vaszary Kolos Kórház
73.-Hatvan Albert Schweitzer Kórház Nonprofit Kft.
74.-Hévíz Szent András Reumakórház
75.-Keszthely Városi Kórház
76.-Makó Csongád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó
77.-Jászberény Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Kft.
78.-Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Kórház
79.-Kaposvár Kaposi Mór Oktató Kórház és Marcali integráció
80.-Komárom Selye János Kórház
81.-Komló Egészségcentrum Nonprofit Kft.
82.-Miskolc BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
83.-Mohács Városi Kórház
84.-Mosonmagyaróvár Karolina Kórház – Rendelő Intézet
85.-Nagyatád NagyatádMed Nonprofit Kft.
86.-Pápa Gr. Esterházy Kórház és Rendelőintézet
87.-Pásztó Margit Kórház
88.-Salgótarján Szent Lázár Megyei Kórház
89.-Siklósi Kórház Nonporfit Kft.
90.-Soproni Erzsébet Kórház-Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet
91.-Székesfehérvár Fejér Megyei Szent György Kórház és Mór Város Kórház-Rendelőintézet
92.-Szentes Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház
93.-Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet
94.-Szolnok Megyei MÁV Kórház rendelőintézet
95.-Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
96.-Tapolcai Deák Jenő Kórház
97.-Tata Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet
98.-Tatabánya Szent Borbála Kórház
99.-Sárvári Kórház
100.-Szent Pantaleon – Dunaújváros
101.-Felső-Szabolcs Kórház – Kisvárda
102.-Mezőtúr Kórház
103.-Parádfürdői Állami Kórház
104.-Kátai Gábor Kórház – Karcag
105.-Csolnoky Ferenc Kórház – Veszprém
106.-Orosházi Kórház
107.-Mátrai Gyógyintézet – Mátraháza
108.-Állami Szívkórház Balatonfüred
109.-Gróf Tisza István Kórház – Berettyóújfalu
110.-Kanizsai Dorottya Kórház – Nagykanizsa
111.-Batthyány Kázmér Szakkórház – Kisbér
112.-Zala Megyei Kórház – Zalaegerszeg
113.-Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet – Farkasgyepü
114.-Szent Rókus – Baja
115.-Pécsi Tudományegyetem
116.-Szegedi Tudományegyetem
117.-Debreceni Egyetem Orvos- és Egyészségtudományi Centrum
118.-Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház
119.-Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
120.-Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház
121.-Bács-Kiskun Megyei Kórház
122.-Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház
123.-Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
124.-Jász-Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet
125.-Szigetvár SzigetvárMed Nonprofit Kft.
126.-Nagykálló Sántha Kálmán SzKh NpKft.
127.-Miskolc MISEK Nonprofit Kft.
128.-Kiskunfélegyháza Városi Kórház, Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Közpomt
129.-Kalocsa Szent Kereszt Kórház
130.-Hódmezővásárhely Erzsébet Kórház és Rendelőintézet
131.-Fehérgyarmat Szatmár-Beregi Kórház, Gyógyfürdő Nonprofit Kft.
132.-Mátészalka Területi Kórház Nonprofit Kft.
.
Elindult a Dél-Budai Centrum Kórház építése, ahol minimum 1000 beteget tudnak kezelni, ápolni. (Ennek építését a DK Karácsonyon keresztül meg akarta akadályozni.)
.
Klinikai központokat hoztak létre, melyeknek az igazgatóit már kinevezték.
A kormány az orvosszakmával együttműködve, kidolgozva klinikai központokat hozott létre, melyek orvos- és gazdasági szakember főigazgatóit már ki is nevezte január elsejei hatállyal.
Létrejön az Országos Kórház Főigazgatóság, hogy a megyei kórházakat segítse, összetartsa, a szakmapolitikai döntéseket végrehajtsa, különös tekintettel a gazdasági és finanszírozási kérdésekre.
Az átalakítás az egész magyar egészségügyet érinti.
-Kiépítik az általános betegellátási rendet az alapellátástól a megyei kórházakig;
-biztosítják az öt legsúlyosabb népegészségügyi jelentőségű betegségcsoport ellátását,
- újraszervezik a magyar járványügyi rendszert.
- megszervezik a szociálisan és egészségügyileg is kiszolgáltatottak szakszerű ellátását.
Törvényes, átlátható és egyértelmű viszonyokat alakítanak ki, melyekhez nélkülözhetetlen az állami és a magánegészségügy szétválasztása, hiszen mindkettőre szükség van, de rendezett viszonyok között.
.
Az alapellátás átszervezéséről és az öt nemzeti program működéséről elmondta, mindkét kérdéskör nehéz feladat, mivel az állami és a magán ellátórendszer szinte kibogozhatatlanul összefonódott. Teszem hozzá, "orvosmaffiák" akarják megakadályozni, lehetőleg felpuhítani.
Ez pedig az orvosok új bértáblája az Orvosi Kamarával egyeztetve, együttműködve (idén megint emelik az ápolók fizetését is).
2021-
-Az észak-budapesti súlyponti kórház a Szent János kórház felújítása, újjáépítése.
-Megépül a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épülete a Frankel Leó úton, a kormány 6,8 milliárd forinttal támogatja.
-12 milliárd forint a budai Irgalmas rendi kórháznak a fejlesztésére,
- 2,7 milliárd forint a Szent Ferenc Kórháre a bővítését,
- 9,3 milliárd forint a XII. kerület - a Semmelweis Kútvölgyi épületében a járóbeteg szakellátás fejlesztésére
- 17 milliárd forintos fejlesztés az Országos Reumatológiai és fizioterápiás intézetben.
.
Továbbá:
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 8 év alatt több mint kétharmadával növekedett az elvégzett CT-vizsgálatok száma.
.
Az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztések történtek a képalkotó diagnosztika területén: korszerű, a betegeknek kisebb sugárterhelést jelentő CT- és MRI-berendezéseket szereztek be.
-
-A 2010-es 768 ezerről csaknem 1,3 millióra nőtt az évente elvégzett CT-vizsgálatok száma.
.
Kedves első (négy)...
Ezt pont senki nem kérdezte. Alap, hogy az intézményt a fenntartó állam rendben tartja, felújítja.
Beszéljünk a többiről, létszám, egyebek...
Hahó, első, lehet menni adakozni a szuper, felújított kórházakba
aki tud kérem segìtsen a Veszprém Cholnoky Ferenc Kórház PIC osztálynak kérjük a segìtséget.🥰
(Perinatalis Intenzív Centrum olyan intenzív osztály, ahol a születés körüli időszakban létrejött kórállapotokat, betegségeket látják el. Méhen belül fejlődési rendellenességek, a megszületés előtti hetekben létrejött fertőzések, a szülés alatt keletkezett kórállapotok (magzatvíz-, meconium-aspiráció, oxygénhiányos állapotok) ill. a koraszülöttek ellátása történik itt. )
Amire szükségük lenne
- Popsitörlőkendő
- Pelenka 6 kg- ig,
-Baby ruhákat legkisebbtől 62-es méretig
-Textil pelenka -Cumisüveg melegìtő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!