Munkahelyi felmondást hogy érdemes kezelni?

Sziasztok!

Pár éve élek Pesten.

A vendéglátásban dolgozom szakácsként.

Jelenleg is nőtt a forgalmunk, a vírushelyzet nem érintette a helyet, mivel kiszállításos ételeket csomagolunk. A megnőtt forgalom több munkát hozott, annyira nem tetszik a légkör sem és kapkodni kell, hajtják az embert. Sajnos lehetőség nincs a minőségi munkavégzésre sem. A vezetőség az ember szemébe vigyorog és jófej, közbe meg sunyi és kihasználják az embert.

Igazából már sehol sem jó dolgozni és nem a munkával van a baj, hanem a légkörrel, kollégákkal. Mindenhová ezek a sunyi, egymást fúró emberek férkőztek be, akik nem szeretnek dolgozni és mindig tartanak pár dolgozót, aki épp meg van szorulva anyagilag és lehet ugráltatni. Most egyébként sincs sok lehetőség még a fővárosban sem, ami jó lenne és elég nagy a túljelentkezés mindenhol.

Inkább empatikusabb, minőségibb munkakör érdekelne, ahol a lassabb, de pontos munkát díjazzák, szemben az ipari tömegtermeléssel, emberek lehúzásával, dolgozók kizsigerelésével.

Van ötletetek felmondásra, hogy mit érdemes mondani, hogy a legcélravezetőbb felmondani itt Budapesten?

Mennyire jó a nyílt őszinteség, vagy inkább érdemes elmenni táppénzre és megszivatni az ilyen helyeket?

A helyről tudni kell, hogy a vezető a szünetekben történeteket talál ki, hogy izgibb legyen a nap és hihetően előadja őket. A vezető szó enyhe túlzás. Képességei meg lennének hozzá, ám a nyílt, egyenes kommunikációt nem alkalmazza. Ha valami nem úgy készül nem szól érte hetekig, aztán a hátad mögött elkezd fúrni a felettesénél és valami furcsa viccnek álcázott jópofizásból következtethetsz rá, hogy valamivel valami baj van. Szívesen kiméri a rizsnek a vizet, de a 2:1 aránynál többet és oda is rakja, de hol sót nem rak bele és egy részét mindig kiöntöm, hogy ne málljon szarrá.

Látta többször, hogy az általa kimért víz sok, szóltam is neki, ám nem érdekli. Gondolom ez az irányomba egy kicseszés, hogy ne dolgozzak jól, és vagy a céget szarja telibe.

Van ennek valami pszichológiai része?

Nem vagyok járatos a Pest szindrómában.

Annó kisvárosban még nyíltabb kommunikáció volt, bár ott sem sok.

Ma ez mely helyeken van még meg?

Ahol korrektül segítenek és nincs szarkeverés a háttérben.

A mai napig van olyan hely, ahonnan kitúrtak, a főnök kitúratott és volt, hogy aztán többször könyörgött, hogy visszavesz, jöjjek vissza. Volt, hogy már föl sem vettem a telefont. Undorító, gerinctelen vezetők az ilyenek. Nem is mentem vissza az ilyen helyekre, látva, hogy másokkal is hogy bántak.

Sajnos a vendéglátás ágazata nagyon ilyen, bár mindenhol megvan ez, csak más formában.

Volna ötletetek még azzal kapcsolatban, hogy mi az ami empatikusabb munkakör és olyanok dolgoznak, akik elfogadóak, emberileg korrektek?

S a felmondás része, hogy azt hogy érdemes közölni?

Kamu vagy valós, azaz mindig sértő indoklás?

Köszönöm.