Ha Magyarországon is lenne olyan szociális segély amiből meg lehet élni te elmennél rá?
8-as, akkor tegyük tisztázzuk (3-as, 7-es vagyok):
a kérdező szociális segélyt kérdezett, nem alapjövedelmet.
A szociális segély arra való, hogy ha valaki megszorul, váratlanul olyan élethelyzetbe találja magát, amit hirtelen nem tud megoldani, akkor ÁTMENETILEG KISEGÍTSÉK ebből az élethelyzetből, ne kerüljön utcára, stb.
A kérdező viszont hosszútávon kívánná igénybe venni a SEGÉLYT, mintegy alapjogon, hogy ne is kelljen dolgozni - ezáltal más, valóban rászoruló, rossz helyzetben lévő emberek "elől" venné el a lehetőséget.
Hát bocsássa meg az Isten, de ha én pl. egyedül nevelem a gyerekemet, mert az apa lelépett egy másik nővel, akkor hadd ne egy alkoholista, életerős, dolgozni tudó, csak nem akaró, "ingyenélő" kapja meg a segélyt, hanem én, aki a gyerek mellett is próbál munkát találni- csak az nem egyszerű feladat egy pár hónapos gyerekkel. Ráadásul nem kevés pénzt befizettem már az államkasszába ilyen-olyan adó gyanánt.
Más dolog az alapjövedelem, ahol MINDENKI egyenlő jövedelmet kap - aztán akinek nem lenne elég, az elmegy dolgozni.
De úgy tudom, az alapjövedelem is úgy van meghatározva néhány helyen, hogy csak minimális dolgokra elég.
Sztem az alapjovedelem nem megoldás, egyszerűen nem így vannak huzalozva az emberek, pont a fogyasztói társadalomnak köszönhetően. Nagyon kevés olyan ember van, aki ténylegesen boldog lenne egy ilyen életszínvonallal, ezért a legtöbben ugyanúgy végeznének vmi pénzkereső tevékenységet, mint előtte, hogy jusson nyaralásra, szebb otthonra, szórakozásra, stb.
Az olyan here, semmittevő társadalmi kelések meg, mint Balázska, ugyanúgy elégedetlenkednének, mert nekik sem elég az alap létfenntartás, ők is a high life-ra vágynak, csak ők egy fűszálat nem akarnak keresztbe tenni, hanem várják a sült galambot. És én nem akarom, hogy az adómból az ilyen heréket finanszírozzák. Adják a ténylegesen rászorulóknak, a fogyatékkal élőknek, kismamáknak, stb...
Gyakorlatilag boldog-boldogtalan igénybe venné, sajnos MO még nem érett meg erre.
Itt az az általános felfogás, ha ő igen, én miért ne? És itt kezdődnek a problémák.
"A szociális segély arra való, hogy ha valaki megszorul, váratlanul olyan élethelyzetbe találja magát, amit hirtelen nem tud megoldani, akkor ÁTMENETILEG KISEGÍTSÉK ebből az élethelyzetből, ne kerüljön utcára, stb."
Álláskeresési járadéknak hívják, igaz lehetne mondjuk fél év és kevesebb az igénybevételéhez szükséges ledolgozott idő.
De, így is visszaélnek vele, és, mivel sokan kerülnek ki a rendszerből, így a statisztika is sokkal jobb, így jobban teljesít az ország papíron.
Nem, 14-es, világosan leírtam, hogy apuka lelépett a gyerek pár hónapos korában. Volt munkahelyem, vártak is vissza, csak épp reggel 6-kor kellett volna kezdenem - a bölcsik meg nem nyitnak ki 5-kor egy Istennek sem :-) KAPTAM GYEDet, de az, ezelőtt 10 évvel csak 18 ezer ft volt. Mire kifizettem a lakásrezsit meg megvettem a gyereknek mindent, maradt havonta 1.000 ft-om.
NEM VOLT MIT ENNEM!! A szó legszorosabb értelmében.
Nagy segítség volt a szociális étkeztetés.
Mint írtam, a gyereket el tudtam látni, neki mindig megvolt mindene, ő volt az első! Megkaptam a pénzt, kifizettem a lakásrezsit és megvettem a gyereknek mindent (pelenka, tápszer, bébipapi, stb)
Még a dohányzásról is leszoktam, hogy a gyereknek mindene meglegyen.
Ebben az esetben hadd ne legyen már az, hogy én, aki belekerültem váratlanul egy szituációba, azért nem kapok segélyt, mert elfogyott, kiosztották olyannak, aki soha életében nem dolgozott, csak elvárja, hogy mindent alátegyenek.
És nem, nem a "semmire szültem" a gyereket, mert NEKI végig megvolt mindene.
Na, lehet lehúzni, ahogy a t
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!