Hogy lehet úgy elhelyezkedni, ha nem jeleznek sehonnan vissza? Meddig lehet ezt bírni?
1.5 hónap alatt 200 helyre adtam be. 3 helyre vettek volna fel, választottam.
Ha heti 2-3-at küldesz el, soha az életben nem találsz munkát.
Bp. Sok helyet néztem végig, kérdeztem rá az üzletvezetőknél, sehol nincs felvétel, ahol pl. tavaly volt hónapokig hirdettek, most ott nincs hely, fixen megvannak az embereik, sajnos. Ha van számuk, természetesen felhívom őket, ha felvennék a telefont még beszélni is tudnék velük. Nézd 9es! 40 évesen pályakezdőnek sehová nem fogsz kelleni, de megsúgom 30 évesen sem! Azok az ismerőseim akik 30+, 40+osan lettek diplomásak, vagy tanultak új szakot, azért tették, mert már volt biztosítva számukra munkahely, egyébként értelmetlen, mert 0 tapasztalattal, 40+ évvel körbe sem röhögnek, hiába húzzák ki a nyugdíj korhatárt. Gondolj bele ki fog foglalkoztatni 65-70 éveseket, amikor már a 60 évek is húzzák magukat és hol ezért, hol azért járják az orvosokat, kórházakat, a munkaadóknak nem fognak kelleni, már a 40 év is nőként húzós kor, ezt nem csak én tapasztalhatom meg :/ És hiába vagyok egészséges, még sem kellek, nem dohányzom, nem iszom, ha tehetem sportolok.
Köszönöm az ötleteket, megfogadom, amit tudok felhívok, meg más területeken is akkor körbe fogok nézni. Nem létezik, hogy ne lehessen munkához jutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!