A fideszesek miért egy gyárban akarnak tönkremenni, miért nem értik meg, hogy az alapjövedelem a jövő, amit az ellenzék mond?
Ki akar pl. egy vasgyárban vagy kórházban ápolóként szívni, tönkremenni, 3 műszakban dolgozni mint a barom??
Vagy unalmas matekos szakmát tanulni, mert csak azzal lehet pénzt keresni?
Pont az ellenzék képvisel minket, fiatalokat, hogy ne kelljen így lealacsonyodni, aggódni a pénz miatt. Ha kapnánk alapból havonta 150-200 ezer forintot, nem a gyári, mezőgazdaságu munkának lenne az életcélnak lenni a 21.században, hanem megvalósítani magunkat, kiteljesedni, kiegészíteni ezt valami kreatív vállalkozással, pl. kézművesség, művészet, kávézó, ahol nem a pénz a fontos, hanem a kiteljesedés.
Lehetne jönni menni, utazgatni, világot látni, szórakozni, barátokkal lenni sokkal többet. Ez lenne egy igaz szabadság, ahol tiszteletben tartják a jogainkat az élethez.
Soha nem volt szó 200 ezres alapjövedelemről. Kb olyan lenne ez, mint a családi pótlék, elég alacsony összeg. És ettől még lennének, akik a gyárban robotolnak, hiszen ez az összeg nem elég a megélhetésre.
De nem megyek bele jobban, mert nyilvánvalóan fogalmad sincs a koncepcióról. Olvass utána, aztán lehet pro-kontra érvelni. Én személy szerint nem vagyok meggyőződve róla,hogy ez jó ötlet, mégse vagyok fideszes.
Persze, tartson el minden semmirekellőt az aki valamire vinni akarja az életben... Az alapjövedelemnek nem az a lényege, hogy ne kelljen dolgoznod.
Egyébként, ha ekkora alapjövedelem lenne és senki nem menne gyárba, meg ápolónak akkor mégis hogy lenne termelés és egészségügy mondjuk? Ki látna el, ha kórházba kerülsz?
Szerintem ennek nem sok köze van a fidesz-ellenzék dologhoz, legtöbben (kormánypártiak és ellenzékiek is) még elleneznének egy feltétel nélküli alapjövedelmet, de mindkét oldalon azért van támogatottsága (ki az a hülye aki nem akarna egy kis ingyenpénzt?).
Amiben szerintem tévedsz, hogy akik meg akarják valósítani azok sem annyit akarnának adni, amiből mehetne a habzsidőzsi (mert akkor sokakat semmi sem motiválna a munkára), hanem csak valami olyan összeget, amiből pl kaját tudod fizetni magadnak.
5.
Ennek semmi köze valóban a fidesz-ellenzék dologhoz. Nem is értem ezt a kérdező hogy keveri ide. Sosem voltam fideszes és nem is leszek, de az alapjövedelem szerintem is egy hatalmas hülyeség.
Előre is leszögezném, hogy nem vagyok fidesz szimpatizáns.
Több sebtől is vérzik amit mondani akarsz. Ha szerinted lealacsonyító egy ápoló munkája, akkor szerinted mi lenne ha a kórházban nem lennének ápolónők. Például akkor mikor életmentő műtétet hajtanának végre rajtad és a műtét után lábadoznál. Nem akarsz három műszakban dolgozni, de 0-24 szolgáltatásokat elvárod.
Nem az egész ellenzék ért egyet az alapjövedelemmel és ráadásul nem 150-200 ezrekről beszéltek.
2008-ban 24e-ről volt szó, akkor kerestem kezdő mérnökként nettó 97e-et. Alapjövedelmet csak annak adtak volna aki nem dolgozik, bár most sem kapok sokkal többet nettó 146e az alapjövedelem 60eFt lenne, így maradna a munka.
Egyedül annak érné meg az alapjövedelmes f***szságod, aki megélhetési szaporodásból él jelenleg is, 10-15 helyett minimum 30-at szülnének!
Azért a baj, hogy a legtöbben elamradott prolik, azt hiszik csak a gyár, a termelés, az irodáskodás visz előre, ez a cél, de nem így van.
Nehogy már a munkapadban kelljen ülni a 21. században, dolgozzanak ott a robotok, a megélhetésről meg gondoskodjon az állam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!