Van/volt olyan érzésetek munkával kapcsolatban, hogy csinálod, de közben annyira nem a te világod hogy majdnem szó szerint haldokolsz közben?

5 hónapot egy felnőtt ember ki kell tudjon bírni...

Egyébként munkában nem, magánéletben igen. Bele is halsz, ha nem látod a végét.

Én eddig majdnem minden munkahelyemen így voltam vele....

Az első munkahelyem elképesztően unalmas irodai adatrögzítés volt plusz a végefelé egy személyiségzavaros pasas került velem szemben, ketten voltunk egy irodában...

A másodikon sok volt a holtidő (de persze közben tegyél úgy, mint aki dolgozik...) plusz beleéltem magam abba, hogy már van akkora tudásom, hogy szakmai (szoftverfejlesztői) munkát keressek. Emiatt ahelyett, hogy megbecsültem volna, ami jó volt ott mégis, elvágytam onnan.

Amúgy unalmas munka volt, de az elsőnél ezerszer jobb és mint írtam, ezer holtidővel.

Utána változékonyabb időszak következett.

Jelenleg már van valamennyi fejlesztői tudásom, felvettek fejlesztőnek. A munka 90%-a nem is fejlesztői, a maradék meg speckó rendszerre. Unalmas a munka, csalódott vagyok, a légkör borzalmas, káosz van, mindenki csak elvár de nem tesz semmit.

Szóval én eddig mindenhol rendesen szenvedtem.

Hujuj, volt, kétszer is. Minden nap, perc kínszenvedés, ráment az egészségem is. Az első lazább volt de a főnökre néha rájött az ötperc és akkor minden a feje tetejére állt. A másodiknál általános káosz, utálat, erőszakosság.

Minden perce, még a felmondási időnek is kínszenvedés volt.

Ha csak jövőre tudsz váltani, addig tűzz ki magadnak célokat (magán vagy szakmai dolgok), amiket nyáron, ősszel elérhetsz, ez általában segít. Fordíts több időt magadra, a hobbidra, szeretteidre, és munkaidő végeztével ne is gondolj a melóra, ha tudod, még benn is az otthoni dolgokat intézd, hogy spórolj időt. Kb ezek a kivárási opciók.