Mikorra leszek felsővezető a közigazgatásban?
Figyelt kérdés
2017-ban végeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-szervező szakán és már 3 éve egy önkormányzatban dolgozom. Az egyetemen azt mondták nekünk, hogy a szak lényege, hogy vezetőket képezzen a közigazgatás számára és, hogy bármely közigazgatási területen, intézményben helyt tudunk állni a tudásunkkal és vezetők leszünk. Sőt a miniszteri pozíció is elérhető, hiszen az is közigazgatási munka. Viszont nyáron lesz 3 éve, hogy itt dolgozom és semmi feljebb lépést nem tapasztaltam, ugyanúgy ügyintéző vagyok, mint amikor kezdtem. Nem azt mondom, hogy nekem kéne a jegyzőnek lenni, de azért egy osztályvezető pozíció kijárna nekem, ha már elvégeztem az egyetemet,ami arra lenne hivatott, hogy vezetőket képezzen. És ami irritál, hogy nálunk a vehetők nagy része jogász (jegyző, aljegyző, csomó osztályvezető). Hát, akkor miért képzik a közigazgatás szervezőket, ha utána a jogászok ülnek a pozíciókon?? Mit értenek a jogászok a közigazgatáshoz? Egy NKEs diplomás sokkal több mindent tanul, sokkal átfogóbb a tudása és jobban ért a közigazgatáshoz, mint egy jogász. Egyre több volt évfolyamtársam mondja, hogy náluk is ez a helyzet (másik önkormányzat, járási hivatal vagy kormányhivatal). Csak én látom rosszul a helyzetet, türelmetlen vagyok vagy miért történik ez?#közigazgatás #Nemzeti Közszolgálati Egyetem #NKE #nemzetközi igazgatás #közigazgatás szervező #államtudomány
2020. máj. 27. 13:19
1/32 anonim válasza:
3évután osztvez?? Álomvilágban élsz!
2/32 anonim válasza:
Vezető? Mégis kiket vezetnél, ember, gondolkodj már egy kicsit! Ott a legtöbb embernek van diplomája, nem nagy dolog. Ha nem nyalsz eleget, sose leszel vezető.
3/32 anonim válasza:
Ezt most minden hónapban meg fogod kérdezni?
4/32 anonim válasza:
Hiába kérdezed meg újra és újra. Jó politikai oldalon nyalva kell feljebb lépegetned szépen. Ha elég hosszú a nyelved, viszonylag gyorsan is magasra juthatsz
5/32 A kérdező kommentje:
Most először kérdeztem meg ezt. Az pedig, hogy mindenkinek van diplomája az nem igaz. Igen, sokaknak van, de sok a jogász meg a közgazdász + speciális területeken a mérnökök. De a normális szerintem az lenne, ha a közigazgatás szervezők lennének a vezetők, mert mi értünk a legjobban a közigazgatáshoz.
2020. máj. 27. 15:38
6/32 anonim válasza:
“ Most először kérdeztem meg ezt.”
Hazudsz.
7/32 anonim válasza:
#5: sajnos tudomásul kell venned, hgoy nem a befőtt teszi el a nagymamát. Arra senki nem kíváncsi, hogy te mit tartanál normálisnak! Ja, persze, egy hároméves junior ért hozzá a legjobban, és nem az ÉVTIZEDEK óta ott dolgozók...
Na mesélj még hasonló vicceket! :-DD
Az állami
8/32 A kérdező kommentje:
Kedves 6os! Aki mondja másra az mondja magára!!
2020. máj. 27. 16:31
9/32 anonim válasza:
Közigazgatástól mit vársz?
Kapcsolatot kell építeni azaz jól kell tudni nyalni, ha ez nincs meg benned sosem viszed többre ott
10/32 anonim válasza:
- Kijárna már nekem
- Sokkal nagyobb a tudásom xy-nál
- Gyk-n hisztizik hogy miért nem osztályvezető
Nem tudom hogy troll kérdés vagy valódi, de légyszíves olvasd vissza amiket felsoroltam, ha nem látsz kivetni valót, akkor fölösleges beszélni róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!