Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Hogy fordulhat elő egy nagy...

Hogy fordulhat elő egy nagy multinál, hogy olyan információszerzési módszereik vannak, amikkel személyes jogaimat sértik?

Figyelt kérdés

Mert ha velem ezt teszik, akkor embertömegekkel is. Botrányos, vagy valamit totálisan félreértek?


Amikor felvettek, nem tájékoztattak a megfigyelési módszereikről. Azonban időközben tettek kétszer is olyan megjegyzést nekem, amit kizárólag onnan tudhattak, ha figyelték a céges gépen a tevékenységemet, de ehhez nemcsak a lehozott internetes oldalakról kellett tudniuk, hanem arról is, hogy mit írtam másnak, tehát van még vagy képernyőfigyelőjük is, vagy billentyűzet leütés figyelő.

Én hülye még mindig nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet, mert erről a megfigyelésről kötelességük lett volna tájékoztatni előzetesen, ezért utána is cseteltem ismerőssel a gépen munka közben, és olyat mondtam ott, amit ha tudtam volna, hogy a cégnél van rálátásuk, nem írtam volna. Ez után nem sokkal kirúgtak indoklás nélkül.


Ilyen nem fordulhatna elő. Én tudtommal ez személyes jogokat sért. A cégnek kötelessége előzetesen tájékoztatni az embert és engedélyét kérni rá, mint ahogy a következő munkahelyem tette.

De ha az előzőnél így cselekedtek, az azt jelenti, hogy mindenkivel ezt csinálják. Nem szólnak az embernek, hogyan vannak figyelve, a dolgozó mit sem sejt erről, és eközben hagyják hogy belesétáljon a csapdába és olyan információkat osszon meg magáról, amiket nem tenne, ha tudná, hogy figyelve van. Mert ahogy láttam, a kollégák is használják a gépet néha személyes célokra, nem kizárólag munka céljára. Én talán az átlagnál valamivel többet használtam másra, de ez nem mentség arra, amit csinálnak.


Más cégek hogyan kezelik ezt a helyzetet? Főleg multikra lennék kíváncsi. Ez vajon szokványos-e, vagy csak ahol én voltam, ott történt meg ez?

Nyilván bizonyítani nem tudom, mert nem mondtak semmit, de elég egyértelműen összeállt a kép, más észszerű magyarázat nincs mindarra ami történt.



2020. ápr. 7. 10:22
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Azzal nem volt bajuk hosszú ideig, hogy youtube-on vicces videókat néztem, pedig az sem munka...

De amikor egyszer egy ismerősnek privát beszélgetésben írtam olyat, amit másnak nem kellett volna megtudnia, akkor lett gond.

2020. ápr. 7. 11:20
 12/15 anonim ***** válasza:
Remélem van diplomád és most már örülhetsz, hogy megtudtad, buta voltál, nem olvastál el mindent figyelmesen és legközelebb erre fogsz számítani. Legrosszabb esetben elmész a wc-re, ahol magadra zárod az ajtót és ott telefonozol. Na ha oda is kamerát raknak be akkor viszont mehetne a perelés, de ilyen nem lesz.
2020. ápr. 7. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Utólag újraolvastam emiatt azt a munkaszerződést, és nem volt benne ilyen. Persze máshol lehetett még, de nem emlékeztem ilyesmire.
2020. ápr. 7. 11:40
 14/15 A kérdező kommentje:
De nem gond, mert a következő munkahelyen ez már az elején benne volt így tudok róla és minden rendben van. De ha nem lett volna, akkor is tudnám, mert egy életre megtanultam.
2020. ápr. 7. 11:41
 15/15 anonim ***** válasza:

Szerintem - ha volt ilyen papír - azt aláírtad és eltették. A boldogság pillanatában sokszor nem jegyezzük meg, hogy mennyi papírt íratnak alá velünk álláskor, hanem csak a lényeget, a szerződés meglegyen. Nem gondolom, hogy a cég helytelenül járt el, nyilván tudni kellene, hogy milyen, mekkora cég. De a 2személyestől is elvárható, hgoy tájékoztassa az egyszer dolgozóját a leskelődésről.


A lényeg, fel nem foghatom, hogy lehet céges laptopról céges dolgokat sztorizni, nem értem. Ok, megtörtént, tanultál, tanultunk belőle, de ettől még megérteni nem fogom, de talán nem is baj.

Azt sem értem, hgoy facebookon a dolgozói zárt facebookban miért kell szidni a céget, mert a kollégáim nem rózsaszínben látják nyilvánosan a céget. Mindegy, nem baj.

2020. ápr. 7. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!