Hogy fordulhat elő egy nagy multinál, hogy olyan információszerzési módszereik vannak, amikkel személyes jogaimat sértik?
Mert ha velem ezt teszik, akkor embertömegekkel is. Botrányos, vagy valamit totálisan félreértek?
Amikor felvettek, nem tájékoztattak a megfigyelési módszereikről. Azonban időközben tettek kétszer is olyan megjegyzést nekem, amit kizárólag onnan tudhattak, ha figyelték a céges gépen a tevékenységemet, de ehhez nemcsak a lehozott internetes oldalakról kellett tudniuk, hanem arról is, hogy mit írtam másnak, tehát van még vagy képernyőfigyelőjük is, vagy billentyűzet leütés figyelő.
Én hülye még mindig nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet, mert erről a megfigyelésről kötelességük lett volna tájékoztatni előzetesen, ezért utána is cseteltem ismerőssel a gépen munka közben, és olyat mondtam ott, amit ha tudtam volna, hogy a cégnél van rálátásuk, nem írtam volna. Ez után nem sokkal kirúgtak indoklás nélkül.
Ilyen nem fordulhatna elő. Én tudtommal ez személyes jogokat sért. A cégnek kötelessége előzetesen tájékoztatni az embert és engedélyét kérni rá, mint ahogy a következő munkahelyem tette.
De ha az előzőnél így cselekedtek, az azt jelenti, hogy mindenkivel ezt csinálják. Nem szólnak az embernek, hogyan vannak figyelve, a dolgozó mit sem sejt erről, és eközben hagyják hogy belesétáljon a csapdába és olyan információkat osszon meg magáról, amiket nem tenne, ha tudná, hogy figyelve van. Mert ahogy láttam, a kollégák is használják a gépet néha személyes célokra, nem kizárólag munka céljára. Én talán az átlagnál valamivel többet használtam másra, de ez nem mentség arra, amit csinálnak.
Más cégek hogyan kezelik ezt a helyzetet? Főleg multikra lennék kíváncsi. Ez vajon szokványos-e, vagy csak ahol én voltam, ott történt meg ez?
Nyilván bizonyítani nem tudom, mert nem mondtak semmit, de elég egyértelműen összeállt a kép, más észszerű magyarázat nincs mindarra ami történt.
Nos, én ezért nem szoktam a magán telefonommal rácsatlakozni egyetemen se meg munkahelyen sem a Wi-Fi-re. Munkahelyen megnézik mit csinálsz, milyen oldalakat nézel. Egyetemen meg ha csalsz akkor ebből könnyen megtudják és simán visszanézik.
A számítógépnél ugyan ez, szintén ignorálni kell az olyan tartalmakat amik nem a munkádhoz kapcsolódnak. Én kb. soha nem facebookoztam vagy tekintettem meg ilyen-olyan websitet. Kivéve youtube, ha oda irányított valami céges link. Nekem pl. minden hónapban jön aktivitásról e-mail. Csak a mostani időszakban 10 percenként mozgatom meg az egeret, hogy "online" állapotban legyek. (jó nagy magyar multi)
Attól, hogy Kolompár Dzsennifer lop a drogériában, neked (és másnak) még nem lesz szabad.....
Az nem érv, hogy a kollégák is....
Szerintem tuti aláírtál valami nyilatkozatot a belépésnél, hogy a gépet csak munkacélra használhatod...
"A munkavállaló rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközök használatáról az Mt. az alábbiak szerint rendelkezik: a munkavállaló a munkáltató által a munkavégzéshez biztosított információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközt, rendszert – eltérő megállapodás hiányában – kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja."
Én értem mindezt, de érdekes módon sem a kollégákkal, sem velem nem volt bajuk ezzel mindaddig, amikor véletlenül olyan dolog derülhetett ki rólam ezáltal, ami már nem tetszett nekik.
Továbbá még akkor is, ha az ember kizárólag munkára használja, akkor is szerintem kötelességük lenne tájékoztatni a dolgozót, hogy a munkája ilyen módon is figyelve van és ez alapján is értékelik őt, mikor mit hova kattint, ír, stb...
Írtam az előbb! Nyilván a belépéskor aláírtál valami nyilatkozatot, amit el sem olvastál...
Utólag meg hepciáskodsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!