Miért taposnak el mindenhol, ha ennyire igyekszek? Miért használnak ki és néznek semmibe? Miért csak a “haverok” érvényesülnek mindig? Vagy csak én vagyok ekkora szerencsétlen?

Egy ismert banknál dolgozom, mint ügyintéző. Amikor sok hosszas vendéglátós kudarc után a tanult szakmámban helyezkedtem el bíztam benne, hogy valami más lesz itt, valami jó. Hiszen az értékesítésre mennek rá és a jó kommunikációs készségre, az nekem meg van, még ha nem is vagyok egy topmodell - bár igénytelen és slampos sem. Az elején azt mondták, hogy ebből a pozícióból bármerre szakosodhatok, én már akkor megmondtam, hogy befektetésekkel és hitelezéssel szeretnék foglalkozni, de kp-val nem. Mondták, hogy persze oké, majd kialakul. Az azonos pozícióban dolgozó kollegáim havi tervteljesítését magasan verem, minden hónapban megvan a kiírt elvárás értékesítésre, sőt túl is teljesítem sokszor. Rengetegszer voltam már elbeszélgetni a vezetővel, hogy mikor értékpapírozhatok, mikor befektetésezhetek - a válasz: ha valamit letettem az asztalra. Erre már a 3. olyan kollegát küldenek feljebb, akiket én tanítottam be, tőlem kérnek segítséget az értékesítéshez, mert amúgy 10%-ot sem képesek maguktól elérni. Lehet, hogy nálam szebb látványok, de kommunikáció 0. Sajnos én nem járok sem focizni, sem paintballozni az igazgatósággal, lehet ez a probléma. Folyamatosan a szavak nélküli megaláztatást érzem és a tettek nélküli üres ígéreteket. Nem fizetésemelésért vagy pozícióért puncsolok - holott magas beosztást hagytam ott ezért, csak azért a munkakörért, amiért szeretnék bankban dolgozni.