Nektek van megtakarításotok? Tudom, ez sokmindentől függ, de 30 évesen mindössze 250 000 forint megtakarításom van. Pedig 8 éve dolgozom. Nektek ha pl 1 millió forintot ki kellene fizetni valamire, akkor ki tudnátok?

Azért tudod ezt megtenni, mert tényleg egész jól keresel.

Ha hó végén kölcsön kéne kérned, akkor szerintem te is tudod, hogy nem a nyugdíjszámlád meg a hasonlóak lennének az elsők.

De így érthető, és jól csinálod.

Azt is simán elhiszem, hogy aki milliókhoz van szokva, az eltapsolja a milliós havi fizetését is, és mínuszba megy. Neki az a megszokott életszínvonala, és nem adja alább.

De aki tényleg mondjuk 150 ezerből él, ott nem tartom reálisnak, hogy a hozzáállásával van a gond. Miért? Tény, hogy akár ő is letehetne 10-20 ezret, max tényleg nagyon minimál módon élne. De annyit soha nem fog tudni megtakarítani, hogy értékelhető összeg legyen. Nem hogy komplett ingatlanvásárlásra, de még önerőre sem jönne össze soha. És mit érez az ilyen ember? Hogy egész életében dolgozik, és közben b éhezik. Hogy semmit nem engedhet meg magának, se egy sörözést, se egy mozit, se egy márkásabb cipőt soha. Csak hogy le tudja tenni azt a havi 10-20 ezret. Szóval gyűjtöget, de közben meg nem tud élni, és úgy megy el mellette az élet, hogy semmi élményben nem volt része, sehová nem utazhatott el, még egy tábla csokit se vehetett meg magának, mert nem fért bele.

Nekünk a 20-as éveinkben nem volt semmi megtakarításunk, hónapról hónapra éltünk, viszont voltunk 5 országban, ami örök emlék lesz. Most szingli vagyok, az is maradok szerintem már, így ha nem mentünk volna el 10 éve a tengerpartra, akkor most igenis hiányolnám, hogy sosem láttam a tengert.

Szóval papíron valóban igazatok van, hogy a kevesebből is lehet félretenni. De nem életszerű. Odalesz a fiatalságotok, ha még abból a kis kevésből sem éltek, hanem a 4 fal között gubbasztotok, hogy semmire ne kelljen költeni.

Egy régebbi kérdésnél már leírtam, kis történet, aki unja, az ugorjon. De tanácsot is lehet írni. Van egy nagyon kedves barátnőm. Szegénységben nőtt fel, sok testvér, egyedülálló szülő, albérletről albérletre jártak. Nehezen, saját erőből, de szerzett egy diplomát. Ráadásul gazdaságit, tehát nem hülyegyerek, pénzügyekben is képben van. Egész jól keresett, volt egy minimális megtakarítása, gondolkozott saját lakáson, mivel az albérlet mégiscsak pénzkidobás. Becsúszott egy gyerek, és minden borult. A jól fizető állását elvesztette, hiába keresett haosnlót, sehol nem adták meg a kért bért. mivel ott volt a gyerek, kénytelen volt elvállalni egy nem túl jól fizető állást. Azóta is ott van. A megtakarítást felélték, és a fizetésből nem jön ki, rendszeresen kölcsön kell kérnie. Nemrégiben hozzájutott egy nagyobb összeghez, megint voltak tervei, álmai. Én nagyon szeretnék neki segíteni, mert fontos nekem, de ha őszintén mondok véleményt, azt mondja, tudja, hogy igazam van, de értsem meg én is őt. Ő is úgy nőtt fel, hogy semmije nem volt, soha nem kapott meg semmit, amire vágyott. A szeme fénye a gyerek, meg akar adni neki mindent. A nagyobb összeg is odalett, pedig azzal már talán el lehetett volna indulni. Szerintem az életben még egyszer nem jut ekkora összeghez, mert örökölni soha nem fog, nincs mit. Most karácsonyi bónusz volt a munkahelyén, és látom azt, hogy minden baromságra elveri, amikor van egy kis pénz. És mondom, egy értelmes, tanult nő. Nem tudom, hogy segíthetnék.

Viszont van olyan is, ami bosszant. Én szoktam neten vásárolni, mert megéri. Átküldtem neki egy olyan lehetőséget, amivel pár ezret megspórolt volna olyasmin, amit amúgy is meg kell vennie. Jó-jó, majd megnézi. De nincs rá ideje, a gyereknél van a telefon, fáradt, stb. Az akció lejárt, én persze - jobb anyagi helyzetben és gyerek nélkül - kihasználtam, tehát nyertem több ezer forintot. PEdig nekem nem is számít. Neki meg nagyon, mert hó végén kölcsön szokott kérni. De ugye december, most volt a bónusz, és ilyenkor nem számítanak az akciók. Ha van pénz, akkor megveszi, amit akar, aztán persze egy hónap múlva megint ugyanott van. Elmondtam neki, hisz ezért vagyunk barátok. De a fenti kifogásokkal jött. Én szeretnék segíteni, de nem gyűjthetek neki én lakásra az én fizetésemből, ő meg így nem fog tudni. Ez kb 2 éve van, mióta megvan a gyerek. Nem akarom elveszíteni őt, de nem akarom örökké azt sem hallgatni, hogy mennyire nincs pénz, és milyen nehéz nekik. Várhatóan kap majd jövőre jutalmat is, de az mondjuk kb 100 ezer, amit biztosan nem fog félretenni, mert mire is menne vele... Jutalmakra nem lehet alapozni a jövőt, és nem lehet belőle összegyűjteni 4-6 millió önerőt. Meg utána hitelt sem kapna, egy fizetésre, eltartott gyerek mellett. Szóval, mi a megoldás? Mármint én mit mondjak neki, hogy segítsek?

Nagyon nehéz dolog ez! Ez kicsit olyan, mint alkoholista szülők gyerekének lenni: mindenkiből mást hoz ki. Van aki emiatt egy életre megundorodik a piától, van aki pont emiatt szokik rá maga is. Ha megnézed, a világ leggazdagabb embereinek nagy része lentről küzdötte fel magát, szegény családból, mert a szegénység sokakat motivál. Mások meg követik az otthoni mintát.

Az általad leírt esetben az illető legnagyobb tévedése, hogy kacatokkal halmozza el a gyereket. Ezek pillanatnyi örömöt tudnak ugyan okozni, de még nem is tudja, mekkora árat fizet értük: feláldozza a gyerek jövőjét.

Mondok én is egy példát.

Gimiben volt egy osztálytársam. Diplomás szülei voltak, mindenki azt hitte, hogy nagyon jól megy nekik, mert mindig menő cuccai voltak (drága cipő, drága telefon, elsőként volt iPod-ja, laptop - ami akkor nagy szám volt, stb.) Mint később kiderült, mindezt hitelekből finanszírozták a szülők. A srác cuccai, az új konyhabútor, minden hitelből. A végén már félniük kellett, mert a lakáson is jelzálog volt. A szülők szép lassan nyugdíjba mentek, a hiteleket nagy nehezen visszafizették (az autójuk ment rá), de legalább a lakás megmaradt. A srácnak komoly összegű diákhitelt kellett felvennie a tanulmányok finanszírozására és keményen dolgoznia kellett a főiskolai mellett, amit a végén be sem fejezett. Mivel ez volt a minta, ő is mindenét hitelből vette (telefon, autó, minden), ráadásul a szülőket is támogatnia kell, mert sosem kerestek jól, szerény a nyugdíjuk, megtakarításuk meg semmi. Az eredmény: középiskolai végzettséggel max 200 nettós fizetés, adóssághegyek, sosem jut egyről a kettőre. Annak idején mindent megkapott, de emiatt a család teljesen tönkre ment, a pénzt pedig olyan hülyeségekre költötték, amik akkor menők voltak, ma már valami szeméttelepen hevernek. Ha a felesleges szarok helyett megtakarítottak volna és azt a pénzt a srác taníttatásába fektetik, most talán előrébb tartana.

Hát ez van, amikor a szülők a gyerek vágyainak azonnali kielégítése miatt feláldozzák a jövőjét.

Amiért ezt ilyen hosszan leírtam, az az, hogy ettől a sráctól (aki mára már felnőtt) szinte ugyanazokat hallom, mint te a barátnődtől. Ugyanúgy nem tud bánni a pénzzel, minden szart hitelre vesz, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ha kétszer ennyi keresne, akkor sem maradna hó végére egy vasa sem. Csak drágább autója lenne, magasabb havi törlesztővel, évente új iPhone stb. Ha elmondom neki, hogy szerintem hogyan kellene csinálni, akkor jön a szokásos "neked könnyű ennyi fizetéssel"... holott én sem kerestem mindig ennyit. A kezdő fizetésem 130 nettó volt 5 éve, és bár akkor még otthon laktam szülőknél, abból is igyekeztem megtakarítani, amennyit lehet.

Sajnos vannak emberek, akiken egyszerűen nem lehet segíteni, mert nem hisznek abban, hogy lehetne másképpen is élni.

"De aki tényleg mondjuk 150 ezerből él, ott nem tartom reálisnak, hogy a hozzáállásával van a gond. "

Ez bizony csak hozzáállás kérdése! 150-bol is kezdheted úgy, hogy félreraksz 15-20-at. Aztán a maradékot beosztod ahogy tudod! Tudom tudom, most jön az, hogy de 130-135 kevés megélni. Érdekes, van aki csak ennyit keres, mégis túlél valahogy!

Ott a kulcs, hogy először a megtakarítást rakd el, aztán a maradékot költöd!

Lehet mutogatni, hogy persze annyi fizetésből könnyű. De ha nem alakul ki a megtakarítási igény 150-es fizu esetén akkor szinte tuti, hogy 400-as fizut is mind el fogod költeni.

Ciki vagy nem, nekem sincs sok megtakarításom. 26 vagyok, barátnőmmel élünk ketten albérletben és összesen van 400 ezer forintunk félretéve. Igaz, ezenkívül kb. negyedmillió kaucióként áll a tulajnál.

Mondjuk 2018-ban volt egy 9 hónapos időszak, amikor a párom munkanélküli volt és akkor semmit nem tudtunk félretenni, ráadásul még hozzá is kellett nyúlni néha a takarékhoz.

"Ez bizony csak hozzáállás kérdése! 150-bol is kezdheted úgy, hogy félreraksz 15-20-at. Aztán a maradékot beosztod ahogy tudod! Tudom tudom, most jön az, hogy de 130-135 kevés megélni. Érdekes, van aki csak ennyit keres, mégis túlél valahogy!"

Látod, itt tér el a nézőpontunk.

A legtöbben nem csak "túlélni" akarnak.

hogy később csak arra emlékezzenek, hogy soha semmire nem jutott, soha sehol nem voltak.

Van, aki szeretné megélni a fiatalságát, élményeket gyűjtögetni.

A te verziódban mondjuk 30 éves korára lesz egy lakása, bár azt még utána is évekig fizeti. De legalább a sajátját fizeti. Hamarosan muszáj bevállalni egy-két gyereket, mert telik az idő... ha meg nem bevállalja, úgyis becsúszik, mert azt látom, hogy 10 gyerekből 8 azért születik meg, mert becsúszott.

Szóval ott állsz majd 38 évesen, kiégve, mert soha nem éltél igazán... nem voltál egy fesztiválon, nem voltál külföldön, nem jártál étterembe, mindent használtan vettél meg, ruhát, bútort, könyvet. Kocsid tuti nincs, mert ha 150 ezerből félreteszel, akkor a maradékból biztos nem jut benzinre meg biztosításra meg javításra. Vagy van egy olyan 20 éves roncsod, ami eszi a pénzt, az se jobb...

Szóval én azt mondom, nem éri meg. De mindenki döntse el maga.

Egyébként elég ritka eset, hogy ennyire sarkos legyen a dolog. Vagy tudnak otthonról segíteni, vagy eleve gyűjtögettek a szülők lakáskasszát, így van miből elindulni. Vagy nem egyedül vágsz neki mindennek, hanem a pároddal. Akkor már minden más, mert 300 ezerből el lehet lenni.

Szóval amiről itt diskurálunk, az nem olyasmi, ami minden második embert érintene.