Csak a nyomdászat lett az áldozata az Olcsójánoskodásnak?

Hadd fejtsem ki, az olvasók türelmét előre is köszönöm. Nyomdaipari iskolát végeztem. A rendszerváltás után édesapám korábbi munkahelye a privatizáció során családi vállalkozássá vált. Én hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magamat 1993-ban, fiatal srácként abba, hogy "üzleti élet" tárgyalni, cégezni, irányítani stb stb. Rengeteget dolgoztunk, képeztük magunkat stb stb. Eleivel voltak is eredmények. Aztán pár évre rá elkezdődött az a csalódássorozat, miszerint arra a következtetésre jutottam, és a jelenkor ezt mégjobban megerősíti, hogy a nyomdászok munkáját nem akarják megbecsülni. A jó nyomdász csak a nagyon olcsó nyomdász. Névjegyek, szórólapok, kiadványok? A kilencvenes években lényegesen többet el lehetett kérni értük, mint manapság. A megrendelő(jelöltek) annyira irreálisan alacsony árakat várnak el, hogy az még az önköltségre sem futná, nemhogy a megélhetésre. Az meg szinte kizárt, hogy ma nyomdaiparból valaki amolyan "szignifikánsan üzletembernek látszó" ember lehessen. Talán csak a nagyon nagy cégeknél. A minap tett be, hogy valaki azzal jött, hogy hűde sürgős neki egy A3-as plakát full színes, telibe nyomott, tocsog a színektől, de csak 100db kellene. Ezt csak digitnyomással lehet, mert ofszeten drágább lenne a leves, mint a hús. Én 200Ft/db csináltam volna, és szegény kis rendezvényszervező ezoterikus (drágatanfolyamos) stúdió: drágállotta. Drágálott 20ezer forintot a 100db plakátért. Ilyenkor szinte kedvem lenne megszponzorálni szegénykéket, hogy ingyen megcsinálom, de valahogy arra nem visz rá a lélek, hogy a porig leértékeljem a munkánkat, a szaktudásunkat, a gépparkunkat, az életünket, magunkat...