Mit tegyek, ha felvettek valahova, de 90%-ban biztos egy jobb lehetőség?
Elvállaltam egy tanulmányaimnak nem megfelelő munkát, a héten már kezdtem is.
Ugyanakkor közben szóltak, hogy hamarosan tudnék menni máshova (tanulmányaimnak megfeleően). Az totál reménytelennek tűnt korábban, ezért is vállaltam el emezt.
90%, hogy fel fogok majd mondani.
Pénzügyileg kibírnám ezt a pár napot és nem szeretném csak azért halogatni a felmondást, hogy elmondhassam magamról, hogy dolgozom.
Így is van más dolgom is, energiaitalon élek most pár napig. Van dolgom a kövi hellyel kapcsolatban is.
Ma dobbantsak vagy még várjak ki?
Igazáből ez a 10%, ami miatt kérdéses.
Ja és egy teszt is várható egy harmadik helyről.
"energiaitalon élek most pár napig"
Nagyon helytelen - kikészül a szervezeted tőle :-(
Gondolom, ahol most dolgozol, próbaidős vagy, márpedig próbaidő alatt fel lehet mondani egyik napról a másikra - így nem vagy kötve.
Addig semmiképpen nem mondanék fel, amíg nem biztos a másik hely.
"Ja és egy teszt is várható egy harmadik helyről."
Ezt nem tudom értelmezni: mit jelent ez a mondat, Egy harmadik helyen még tesztet kell írnod vagy az eredménye várható?
Ha pár nap alatt kikészül a szervezetem, akkor ennyit is ér.
Napi 10 óra elfoglaltságot jelent, ahova felvettek és 6-8 órát kellene tanulnom mellette.
Akkor a 10 % miatt tartsak ki egy kicsit alvás nélkül és szörnyű helyen?
Borzalmasan élem meg, életbenmaradni sincs kedvem.
A tesztet megéri kitölteni, épp a 10 % miatt, mert az is egy esély.
Remelem a tesztben nem lesz elvaras normalis, logikusan felepitett, legalabb 3 egymast koveto mondat leirasa barmilyen nyelven.
Tulajdonkeppen mi a problemad? Mi mondjuk meg hogy mennyit aludjal es melyik nap mondj fel? Hihetetlen.
Ne mondj fel, amíg nincs a kezedben a másik ajánlat.
Azt meg el kellene dönteni, hogy dolgozni akarsz vagy nyafizni.
Jó, csak pár tény:
- 2 éve is jobban kerestem, mint most, ezen a helyen (csak a körülmények ezt teszik lehetővé)
- Eddig is érettségivel végezhető, rosszabb munkáim voltak, de ennél számomra mégis sokkal jobbak
- Könnyű fizikai munka 8-9-több órában, utána éjjel tanulás. Tegnap lecsuklott a fejem, lecsukódott a szemem, de nyomni kellett
Ma még suli is lesz 9-ig, 10-re hazaérek, tanulás
Ne dőljön már össze a világ, ha valaki pár mondatot le merészel írni, hogy bizony nehéz.
Azért meg nem dolgoznék, hogy elmondhassam magamról, hogy dolgozom.
Az zavarna csak, ha a 90%-ig biztos nem jönne be és a tesztes sem, de itt addigra felmondok, így januárig hoppon maradok.
Ezért született meg a kérdés.
Aki segített, annak köszönöm, hogy mások meg rajtam vezetik le a feszültséget, azt sajnálom... Neki se lehet jó élete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!