Van köztetek vagy ismerőseitek között olyan, akinek tapasztalat és ismeretség nélkül is sikerült elhelyezkednie a szakmájában Magyarországon?
Milyen végzettséggel? Leírnátok részletesebben?
Vagyis milyen szakmában lehet protekció és tapasztalat nélkül pályakeudőként elhelyezkedni? Van ilyen egyáltalán?
Én pl pont így voltam. A mostani munkahelyemre is ismertség és tapasztalat nélkül jöttem. Meg pár éve volt egy másik, egy másik városban, odamentem interjúzni, meg kitöltöttem tesztet és felvettek volna, de végül visszautasítottam, mert kaptam a jelenlegi munkahelyemtől egy sokkal jobb ajánlatot.
Számvitelt végeztem az egyetemen, meg van mérlegképesem, meg könyvvizsgassz végzettségem is.
Pénzügy-számvitel alapszakos diplomával bankban. Tiéd a világ, ha van benned elég ambíció, kitartás, tenni akarás, tanulási vágy, emberismeret, megtanulsz az emberekkel bánni.
15-20 év alatt bőven területi, vagy országos szintű vezető is lehetsz, de a havi nettó egymilliót is megkeresheted már 35 éves korodra. Több ilyen embert is látok magam körül, akik közül tudom, hogy páran elég alacsony sorból származnak, emellett azt látom, hogy ez a lehetőség előttem is nyitva áll és már el is indultam rajta.
Egyetem alatt voltam egy műszaki termék területi képviselője. Aztán építész lettem és a szakmában helyezkedtem el, egyik helyen sem volt tapasztalatom.
Előtte meg volt ezer hülye egyetem melletti állásom, pultozás, díszletrendezés ilyenek, ezekhez sem volt semmim, csak tenni akarás és normális hozzáállás.
Aztán munkahelye váltottam, szakmán belül, másik városban, ismertség nem volt, de tapasztalat már igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!