Miért számítanak a pénzügyi szakértők arra hogy a Bitcoin ára fel fog menni ha az egyszer globálisan elterjedt fizetőeszköz lesz?
Rendszeresen olvasgatom a bitcoinról szóló híreket, és sokan vélekednek úgy, hogy a bitcoin azért fog nagyon sokat érni mert ez lesz a világ fizetőeszköze. (Lightning Network és társai)
Amit értek az az, hogy a bitcoin értéke felmehet, mert a világ kormányai nem tudják olyan szinten befolyásolni, mint más hétköznap pénzeket mint a dollárt, eurót vagy éppen a forintot. A másik, hogy a maximálisan valaha is forgalomba kerülő Bitcoinok számának van egy felső határa, ami 21 millió. De ne feledkezzünk meg a már elveszített coinokról, amit kb 6 milliós nagyságra becsülnek (kidobott számítógép, elveszített jelszó, elhunyt tulajdonos stb stb.) Szóval összesen kb 17 millió bitcoin lehet valaha is forgalomba. Ez megint csak felfelé viheti az értékét.
De hogyan lesz ebből világi szintű fizetőeszköz? Az én véleményem szerint ahhoz az kell, hogy a bitcoint az emberek úgy használják mint a most elterjedt valutákat, de miért vasárolna bárki is a közértben bitcoinnal ha tudja, hogy holnap többet fog érni a pénze?
Nagyon sok helyen olvastam azt is, hogy 1 bitcoin 750000 USD-t, vagy akár 1 millió USD-t fog érni.
Namármost, csak példakeppen ha mondjuk 2022-ben már lehet fizetni bitcoinnal szinte mindenhol és az értéke mondjuk 50000 USD, te fizetnél az új mobilodért, vagy az új bakancsodért vagy a karácsonyi ajándékokért bitcoinnal, tudva azt hogy pénzügyi szakértők 1 milliós árat jósolnak 2025-re?
Szerintem erre mindenki nemmel válaszolna, de akkor meg mi haszna van a bitcoinnak ami az értékét növeli?
Szeretném megismerni a ti véleményeteket erről a témáról, valaszaitokat előre is köszönöm.
"Ez egy óriási tévedés: az aranyat megfogod és háború esetén a zsebedbe rejted és - ha életben maradtál - akkor a háború után előveszed és cserekereskedelemben hozzájuthatsz ételhez, stb."
Egyreszt a bitcoint is lehet mar fizikailag tarolni, igy zsebre rakhatod mint az aranyat ugy mukodik mint egy fizikai aranyrud az ilyen tarolo amit csak 1x lehet elkolteni elekronikusan de barmennyiszer lehet fizikailag cserelni elotte. Erdemes tajekozodni mielott ossze vissza irogatsz.
Masreszt a bitcoint meg zsebre raknod sem kell (de megteheted lasd fentebb) mert a fejedben tudod tarolni. Igy nem vernek erte ossze az elso sarkon mint az aranyrudadert, menekulhetsz ruha nelkul is semmi nincs nalad megis viszel magaddal 1 millio dollarnyi erteket a fejedben. Ezt sem tudja az arany.
"A bitcoint meg hiába "birtokolod", ha nincs áram, szétlőtték a bankokat, stb."
Egyreszt ott a fizikai bitcoint amit fentebb irtam, amit aram nelkul cserelgethetsz mint a keszpenzt. Masreszt meg van aram haboruban is, egy tenyerni napelem eleg hozza maris van eleg aramod ami ehhez kell.
Es akkor most azt mutasd mar be hogy fizetsz ki 1000 ftnyi osszeget egy 1 uncias aranybol. Hogy ellenorzod, hogy valodi-e, hogy fizetsz vele a vilag masik pontjara.
Közérthetően: A Bitcoinok (és a többi kriptopénz) egy több példányban létező adatbázisban vannak tárolva (amelynek lánc struktúrája van), attól nem különíthető el, ezért zsebre sem tudod őket vágni, kimentve egy pendrive-ra.
Amit te zsebre vághatsz, az lényegében csak egy hivatkozás a blokkláncban tárolt Bitcoinokra, más szóval a tárcád.
"Amit te zsebre vághatsz, az lényegében csak egy hivatkozás a blokkláncban tárolt Bitcoinokra, más szóval a tárcád."
Nem hagyomanyos tarca, mert arrol kolthetsz penzt, ez konkretan egy privat kulcs egy biztonsagos elemben tarolva amibol csak ugy tudod kifejteni a privat kulcsot hogy az latszik, ellenorizheto. Ha erintetlen akkor garantaltan rajta van a bitcoin, 100 ember kezen is atmehet megse tud egyik se masolatot csinalni rola csak az tudja kifejteni az eszkozbol aki fizikailag eppen birtolkolja, de utan mar nem tudja tovabbadni mert latszik, hogy ki lett fejtve.
Ez már nyelvi kérdés, hogy tárca, vagy nem tárca. A két kulcsot szokták együtt tárcának nevezni. Pl. a papírtárcán szépen ott van a két kód, csak azok bárki által elolvashatóak (vagy vonalkód olvasó alkalmazással), akiknek a kezükbe kerül a papír.
Az, amit te említesz, lényegében ahogy írod, ezt a két kódot (akár több "tárcáét" is) titkosítva tárolja. De nem azon vannak fizikailag tárolva a bitcoinok (vagy más pénznem egységei).
Persze, hogy nem igazi hagyományos tárcák, mint ahogy a bitcoin bányászat sem igazi, hagyományos értelemben vett bányászás. De a köznyelvben mégis ezek terjedtek el.
Lehetne tárca helyett a köznyelvben inkább egyenleg kód vagy kulcs a neve, az közelebb állna a valósághoz, a bányászat pedig bérszámítás.
Azt azért külön megnézném, hogy mondjuk egy perui indiánt hogy fogsz meggyőzni a bitcoinod értékéről, ahol áram sincs - míg ellenben, ha meglátja az aranyat, az összes kajáját odaadja, sőt, még vadászni is elmegy Neked :-)
Nyilván kisarkítva írtam a dolgot: de ha nincs áram, akkor a bitcoin semmit nem ér - az arany viszont akkor is arany.
Van aram, mindenhol, napelemnek hivjak a technologiat. Internet nelkul is fogni lehet az uj blokkokat es tranzakciot is lehet kuldeni internet nelkul.
Arrol meselj, hogy a perui indian hogy allapitja meg hogy 1 kg arany van nalad vagy 1 kg trombitarez? Hogy nyesel le neki negyed grammot az 1 kg-os trombitarezedbol (amit aranyarban vettel mert nem tudtad te sem ellenorizni)?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!