Elvesztettem 300 ezer ft-ot, édesapám pénze. Mindenképp diákhitelt kell felvennem, ha erre kötelez?
Diák vagyok, mindent a szüleim álltak eddig. Most van munkám, mert nem akarnak többet támogatni. Elvesztettem 300 ezret, de csak havi 30-at tudnék adni haza, hogy ezt az adót kifizessem nekik. Az is másra kellett volna, de ha egyszer elvesztettem ezt a pénzt... meg kellett volna vegyek apukámnak valamit. Készpénzt adott. Ellopták a pénztárcát, amiben volt. :( túl nagy felelősség, annyira rágörcsöltem, hogy végül nem tudtam figyelni rá. Teljesen kétségbe estem.
Elvárják, hogy diákhitelt vegyek fel. 70 ezer Ft dugipénzem már odaadtam, csak novemberben még nem volt munkám, így abból éltem meg, pedig amúgy tőlük kaptam volna a pénzem, szóval a november nekik "0 ft volt" a 300 ezres kiesésen kívül. Szóval gyakorlatilag nem adtak akkor pénzt nekem, pedig alapesetben azt a hónapot még támogatták volna. Decemberben meg semmit se tudtam félretenni, karácsony miatt. Most januártól tudnék adni havi 30-at.
Szerintetek esélytelen, h megbeszéljem apuval, hogy lassan törlesszem az adóságom?
Egyáltalán elengedi azt a 70 ezret? Mert ha nem veszett volna el a pénz, akkor adott volna a novemberi költségeimre, de én mondtam, hogy van 70 ezrem, ez a minimum, h nem tolok ki a szüleimmel. A 300 ezerből az üzletébe kellett volna valami, amit aztán haszonnal adott volna el. Nem szeretem, amikor engem kér, hogy intezzem ezeket, de eddig mindig az üzletek "hasznából" támogatták az egyetemi költségeim, úgyhogy enyém volt a felelősség. Mindig ekkora pénzekkel, most az egyszer elbaltáztam! :(
Nekik érthetően elegük lett az albi költségeiből, kollégium esetemben nem jöhetett szóba most, megmondták, hogy 2019-től nőjek fel. XD Még szerencse h kaptam munkát, nem Pesten lakom ugyanis. De csak azért vettek fel, mert tavaly meglett az 1. diplomám, amúgy nem sok esélyem lett volna. Ez még azelőtt volt h elveszett volna a pénz, de csak december óta van fizetésem.
Bocsi, ha kusza. De így most elvileg csak 230 ezerrel lógok, mert a novemberi 70 ezret nem nekem kellett volna alapesetben fizetnem, csak én ajánlottam fel,hogy nem rövidítem meg őket ezzel is, ez alap. Nem akarok diakhitelt erre felvenni, az sajnos a továbbképzésre kell majd, arra akarok felvenni előre, mert nem lesz lehetőségem félretenni akkor már. :( nagyon alacsony a fizu amíg nincs meg a szakképzés. Abból szinte semmit se tudnék félretenni erre, maximum ha csak kenyeret ennék, vízzel. Nyilván mindent meg lehet oldani valahogy.
(Az első diploma nélkül korábban nem nagyon tudtam volna munkát vállalni. Inkább hajtottam a tanulmányi ösztöndíjra, ami mindig meglett, más annyit kapart össze pl: a Tescoban. Nekem így volt jobb. A másik meg, hogy vacak atlaggal fel se vettek volna az államilag támogatott mesterképzésre. Legalább a mostani tandíjamat az állam állja... de nem, a szüleim azóta is kiabálnak velem, mert ellopták a tárcám, és nem tudnak belegondolni abba, hogy sosem jöhettem volna egyetemre, ha nem oldom meg az állami helyet a sok tanulással...)
"De sajnos ezzel együtt összesen 5x lopták már el eddigi 23 évem alatt. :( Peches vagyok."
Nem, nem peches vagy, hanem figyelmetlen. Én 59 év alatt egyetlen egyszer vesztettem el pénzt - akkor is valószínűleg kilopták tőlem.
Koncentrálj jobban és hordj olyan táskát, aminél nem lehet egytelen cippzár húzással kilopni a pénzt. nekem pl. mindig ráhajtós táskáim vannak - így megelőzöm, hogy buszon, stb. ki tudják szedni a pénzt.
Igaza van apukádnak: ha nem fizetteti ki Veled a pénzt, akkor "nem fog fájni" és soha nem tanulod meg, hogy vigyázz az értékeidre.
Amúgy már a kérdésed is igen zavaros: hosszú és érthetetlen. Igen, kötelezhet rá, hiszen az Ő pénzét vesztetted el - mint kiderült, már nem is először :-(
Igen, figyelmetlen is vagyok, de ettől függetlenül nem mindenki jár ilyen szerencsétlenül, mint én, mert nem találják meg az enyves kezű tolvajok.
Nem érted, mert nekik van egzisztenciájuk, jól keresnek, én meg nincstelen vagyok, erre fel még rá is akar kényszeríteni a hitelre. Én nem akartam, hogy lemondjanak rólam anyagilag, teljesen kétségbe voltam esve, hogyan lesz munkám, hogyan tartom el magam stb...
Azért nem tudom, ki mit szólna ehhez, ha hirtelen erre kényszerülne akármilyen okból, hogy hirtelen megszűnik minden anyagi támogatás és akkor még ott az egyetem, ami mellett nem egyszerű egy havi megélhetésre elég pénzt összeszedni, csak a lakhatásom 45 ezer ft, 90 ezret keresek most, ez van, nem adnak semmit ezentúl, de ezt már akkor eldöntötték, mielőtt elveszett a pénz. Teljesen KO voltam, emiatt nem húztam be a táskámon a cipzárt... Hát pont kifigyelték!Fene megette.
De nekem most minden fillér kell másra. HA ennyit nem ért meg a szülő, akkor miért van? Megadom akármikor, amikor több lehetőségem lenne, és mostantól még csak rám se fognak költeni, hanem a nyaralásra... mert jól élnek! TUDJA milyen szívás a diákhitel, meg akármilyen hitel, mégis azt akarja, hogy vegyem fel? UTÁLOM EZT. TELJESEN ELVESZTETTÉK MINDEN ÉRTÉKÜKET A SZEMEMBEN, HOGY ENNYIRE LE VAN TOJVA A HELYZETEM.
Hitelre konkrétan nyilván nem kötelezhet, de a pénz visszafizetésére igen. Ha nem tudod, akkor azzal szerzi vissza a pénzt, amit már el is kezdett, hogy nem támogat. Ehhez joga van. Nem köteles eltartani, hisz az első szakmádat megszerezted, keresőképes vagy (a hivatalosan megállapított rokontartás is max. eddig jár).
A többi maszlag. Abszurd, hogy ilyen "szerencsétlen" vagy, ráadásul be se ismered a felelősségedet az ügyben. Kicsit se találod furcsának, hogy az emberek többségét egyszer se raboják ki élete során, tőled pedig már ötödjére lopják el a tárcád?
De van felelősségem ebben. El is ismerem. És baromira sajnálom. Hánytam, sírtam, minden bajom volt, amikor rájöttem a veszteségre.
A stílusukat nem igazán tudom kezelni, hiába ők a felnőttek. Figyelj, teljesen kikészültem tőlük tavaly. Állandóan gyomoridegem van miattuk. Szerintem ez nem normális állapot, folyton csak a rossz tulajdonságaim vannak előtérben. Hazajárni sincs kedvem. Mert az ő szemükben semmit se érek kb. Akkor igen, ha valami hasznot húznak belőlem. Ha magammal akarok törődni, akkor menjek a fenébe. Nekik erre nem volt lehetőségük. Teljesen más világban nőttek fel. De én nem ilyen vagyok. Mindenben lekorlátoznának, de szerintük le vagyok maradva. Mégis miért lehet ez?
És miért bíz rám ekkora felelősséget? Hányszor megmondtam, hogy nem szeretném csinálni. Nagyon kellemetlen tud lenni, és éreztem, hogy egyszer ez lesz. Pont emiatt mert már 4x loptak tőlem korábban. És miért engem hibáztat? Tudod hányszor ment bele olyan üzletbe, ahol meglopták? és csodálkozik, hogy nekem is vannak gondjaim a szétszórtságom illetően? Én próbálok változtatni ezen, DE ILYEN VAGYOK. Egyszerűen nem tudok egyszerre 5 dologra figyelni. Pláne akkor nem ha az érzelmeim lekötnek. És sajnos az ilyen embernél bármikor beüt a crack, mert szétszórt vagyok. Ez egy tulajdonság. Nem kell elfogadni, de ha elpusztulok sem tudok mindenre figyelni, minden percben!
Depressziós, szorongó meg gondolom nem voltál. Nem tudod milyen érzés, ha nem tudod kitenni a lábad a házból 7 napig, annyira képtelen vagy funkcionálni. Én tudom milyen. Ja, de az sosem érdekelte őket, hogy esetleg kezeltetnem kéne magam szakemberrel. Pedig olyan sokszor mondtam. Nem érdekli őket, mert erre nem adnának pénzt. Egy pszichológus legalább 5000 ft/alkalom, inkább 10. Szóval nekem most erre kéne pénz.
"másfajta hitelt felvehetsz-e, bankban megkérdezheted. Úgy tudom, a diákhitel kamatja kicsit sok, de lehet, csökkentették, ezt nem tudom."
Ez nem így van. A diákhitelnek van a legkisebb kamatja. Ráadásul egy rendkívül rugalmas hitel. Bankban ennél sokkal drágább hitelek vannak, ráadásul azokat kötöttebb feltételekkel adják.
Szóval ha mindenképp hitel akkor legjobb a diakhitel!
De én azt mondom ne vegyél fel hitelt. Úgyse volt papír a pénzről.
Miért nem laksz koliban amúgy? Az sokkal olcsóbb. És ha ennyire nincs pénzed, egyedül tartod el magad akkor tuti jogosult vagy rá.
"Miért nem laksz koliban amúgy? Az sokkal olcsóbb. És ha ennyire nincs pénzed, egyedül tartod el magad akkor tuti jogosult vagy rá."
Jaj, hát vajon miért? Mert a szemét szülei, akiktől depressziós, szorongós, szétszórt, azok eddig fizettek neki mindent, hogy már a második diplomáját csinálja.
De ő úgy írja le azt is, hogy dolgozik a második diploma mellett, mintha valamiféle óriási dolog lenne, nem pedig teljesen természetes, hogy ha már van végzettsége, akkor használja.
A szülei helyében én is páros lábbal rúgnám seggbe ezt az életképtelent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!