Foglaló visszakövetelése?
Szeptember 10.-én egy autókereskedésben vásároltam egy autót, melyre 450.000Ft foglalót fizettem, a foglaló papíron ami általam és a kereskedés által is alá lett írva (tanú azonban nem írta alá), 21 nap van feltüntetve a maradék vételár + átírási költség megfizetésére. Na már most, ez szép és jó, a kereskedést többször is felhívtam telefonon, kevésbé volt biztató hogy a hatodik hívásomnál sem tudta a nevemet sem, és állandóan el kellett mondanom ki vagyok, melyik autó, mit foglalóztam stb. 2 hete hívtam először, akkor azt mondta hogy aki a papírokat intézi az PONT kórházban van, és lehet hogy csúszunk, lehet nem. Az autóról azóta semmi hír, tegnap előtt ismét felhívtam, érdeklődtem, mondta hogy semmi infó nincs, majd hív. Oké. A 21 nap azonban letelik számításaim szerint október 1.-én, ami ráadásul amúgy is hétköznapra esik.
Mivel nem MUNKANAP lett megjelölve a foglaló papíron, hanem nap, ezért gondolom értelemszerűen naptári napot kell figyelembe venni.
Ilyen esetben, ha október 1.-én sem kapok semmi infót, mit tehetek? A foglaló visszajár? Alapból már kezd számomra nevetséges lenni, hogy 21 nap alatt semmire nem jutottak az autóval, szeptember 11. óta. Olvastam hogy ilyenkor póthatáridő kitűzésével kell felszólítanom a kereskedőt levélben, és ha addig sem teljesít, a foglaló 2x összegben jár vissza. De őszintén megmondva, én már nem akarok póthatáridőzni, eleget vártam, ami alatt semmi nem történt. Ha hétfőn sem történik semmi, akkor írhatok egy levelet amiben visszakérem a 450 ezret?
Nem tudom, de egy jo tanacs:
Mivel fogod bizonyitani hogy ok nem adtak oda neked az autot, es nem te voltal a trehany ember aki nem fizette ki a teljes vetelarat?
Javaslatom az lenne hogy hivd fel oket es rogzitsd a beszelgetest. Lehetoleg a beszelgetesben legyen benne minden: mai datum, erdeklodj a kollegarol hogy kijott-e mar a korhazbol, mi van az autoval mikor mehetsz atvenni es kifizetni a teljes vetelarat. Vagy esetleg tanuval menj be szemelyesen es irass is ala veluk egy jegyzokonyvet hogy ott voltal erdeklodni.
En egyebkent a duplajat kernem vissza a foglalonak, forditott esetben ok is benyelnek a te foglalodat es megtartanak, nem jatszanak a joszivut hogy visszaadjak neked centestul.
En amit csinalnek:
Keresnek most rogton egy ugyvedet, megmutatnam neki a szerzodest, es mondanam neki hogyha megnyeri nekem a foglalo duplajat, akkor a felet megkaphatja jutaleknak. De lehet meg kevesebbert is elvallalna, mert piti ugynek nez ki.
Sokkal egyszerűbb ez.
Fogod magad, beballagsz a kereskedésbe, a főnöknek előadod a bajod. Elmondod, hogy kell az autó, ezért lépjenek, vagy a fogyasztóvédelemhez és a totalcar-hoz fordulsz tanácsért. Vagy nem kell az autó, adják vissza a pénzt vagy a fogyasztóvédelemhez/totalcar-hoz fordulsz tanácsért. Ez bőven elég szinte mindenkinek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!