Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Az albérleti piacon miért...

Az albérleti piacon miért alakulhatott ki ez a házmesterkedés/kiskirálykodás a tulajdonosok által a bérlők felé?

Figyelt kérdés

Emberünk kiadja x összegért az ingatlanját, de ez neki nem elég, továbbra is uralkodni akar.


Például viszonylag gyakori rémtörténet, hogy a tulajdonos néha véletlenszerűen megérkezik a lakásba, és ott tevékenykedik, akár a bérlő tudta nélkül. Persze ez már magánlaksértés, szóval viszonylag jól kezelhető probléma, de ettől még megesik.


A másik, ami sokkal alattomosabb, az a lakcímbejelentés kérdése. Sokan kikötik, hogy oda nem jelentkezhetsz be, vagy csak így meg úgy jelentkezhetsz be. Holott ehhez semmiféle joguk nincs, a szerencsétlen bérlő meg szenved a bürokráciával az idióta tulajdonos miatt.


Emellett sokszor még megy a feketézés is, megesik, hogy bérleti szerződés sincs, számla vagy elismervény a bérleti díjról meg még kevesebbszer.


Vajon miért alakult ki ez a hozzáállás? A bérleti szerződés is egy olyan dolog, amit két fél közös akaratából jön létre, mindkét fél egyenlő, mindkét fél jól jár vele, mégis a tulajdonosok kiskirálynak érzik magukat azok után, hogy a szerződés megköttetett, és a bérleti díj rendben megfizetésre kerül.


2017. dec. 17. 13:02
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Azért mert a magyar ott szivatja a másik magyart ahol csak tudja, ilyen a néplélek.
2017. dec. 17. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Azon lehet uralkodni, aki hagyja magát.


"a tulajdonos néha véletlenszerűen megérkezik a lakásba, és ott tevékenykedik, akár a bérlő tudta nélkül"


Én előszeretettel bérlek olyan tulajdonostól, aki más városban, netalán külföldön él, így ez a probléma fel se merül, még a bérleti díjat is a számlájára fizetem. De ha ez az ideális eset nem állna fenn, akkor is a beköltözés után egyből zárat cserélek.

Ez egy jogos óvintézkedés, nem kifejezetten a tulaj ellen, hanem nem lehet tudni, a korábbi bérlő hány kulcsot másoltatott és kinek osztogatott belőle.


"Sokan kikötik, hogy oda nem jelentkezhetsz be, vagy csak így meg úgy jelentkezhetsz be"


Ez egy tévedés, hogy a bejelentkezéshez a tulajdonos engedélye kell. Ha van bérleti szerződés, az kiváltja a tulajdonos aláírását a lakcímbejelentőn. A tulajdonost pedig az önkormányzat nem tájékoztatja hivatalból, hogy ki jelentkezett be a lakásába.

2017. dec. 18. 04:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

" megesik, hogy bérleti szerződés sincs, számla vagy elismervény a bérleti díjról meg még kevesebbszer."


Ha nincs bérleti szerződés eleve ki se veszem a lakást. Számlát adni nem köteles a tulajdonos, viszont ha a pénzért jön, én várhatom egy átvételi elismervénnyel 2 példányban, amit aláíratok vele.

2017. dec. 18. 04:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Én bérbeadó vagyok, de voltam bérlő is.

Nem kiskirályoskodom, nem megyek be a bérlőhöz. Tiszteletben tartom a magánszféráját és a birtokjogát a bérlőnek.

Havonta egyszer bemegyek, amikor a bérlő is ott van, átveszem a bérleti díjat és körülnézek.

De kemény vagyok, ha a helyzet megkívánja. Úgy vannak kialakítva az ingatlanok, hogy el tudok zárni dolgokat.

Ha a bérlő nem jelentkezik, nem lehet elérni, akkor elkezdem. Egy hét után minden nap valamit, ebben a sorrendben. Kábeltévé, internet, áram, gáz.

Már a második nap után hívnak, megy a rinya, hogy nem megy az internet, nem tudnak facebookozni.

Jogilag nem tehetném meg, de ezek a dolgok "véletlenül" romlanak el. Ha rá van bízva egy 10-20 millió forintos vagyon, akkor legalább jelezze, ha csúszik. Evvel a megoldással maxim fél hónap kauciót buktam. Legtöbbször inkább nyertem másfelet.

Rosszak a magyar jogszabályok ezért nem szoktam Közjegyzőhöz és jogászhoz fordulni. Kikényszerítem, hogy elmenjen a nem fizető.

2017. dec. 18. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:

# 12


"Ez egy tévedés, hogy a bejelentkezéshez a tulajdonos engedélye kell."


Igen, valóban tévedés. Csak a bérleti jogot igazolni kell, és a hivatal csak közokiratot vagy teljes bizonyító erejű (2 tanús) magánokiratot fogad el. Ha csak egy sajtpapírra van írva a szerződés 2 tanú nélkül, az a hivatalnak nem elég, és akkor mehet a rohangálás a tulajdonoshoz...


# 14


Amit te írsz, azt nem tartom kiskirályoskodásnak. Ha valaki nem fizet, akkor szerintem teljesen jogos korlátozásokat bevezetni. Nem legális, de szerintem legitim.


Én a kiskirályoskodás alatt kifejezetten azt értem, hogy nem enged bejelentkezni, stb., amikkel csak kicseszik veled, és feleslegesen idegesít, miközben te meg rendesen fizetsz.

2017. dec. 18. 19:49
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!