Ismerősöm lakását elárverezték, (sv. Fr). Interneten lehetett licitálni. Nem engedett be senkit a licit előtt. Jó helyen van ezért jól felment a licit, de a lakás brutális belülről. A nyertesnek ki kell fizetnie a licitárat?
Igen, aki nyerte a licitet az kifizeti az összeget és övé a lakás. Az, hogy mitől gyulladt ki, az tűzoltók dolga volt kideríteni, és valószínű, hogy ők tudják is az okát. A villany hogy ki van kapcsolva annak az az oka, hogy az ismerősödnek jelentős villanyszámla tartozása van, ezért kikapcsolták. A lakás árából ezt majd rendeznie kell az ismerősödnek, és ha úgy árulta, hogy van villany és gáz is, akkor a visszakötési díját is az ismerősödnek kell kifizetnie.
A sikeres nyertes aki a licitet megnyerte, annak tuti maradt annyi pénze, hogy kitatarozza a lakását.
Naná, hogy ki kell.
Nem vettem még így lakást, de nyilván a regisztráció feltétele volt, hogy mivel látatlanban vesz, nem táncolhat vissza.
Bár az felmerül, hogy az ismerősödnek nem volt-e kötelessége beengedni az érdeklődőket. Kapott erről tájékoztatást a végrehajtótól?
A józan paraszti ész azt diktálja, hogy nem volt ilyen kötelessége, mert ha nem volt lefoglalva a lakás, akkor az addig az övé volt, és azt enged be, akit akar.
Valamint ha lett volna ilyen, és ő nem tesz eleget a kötelességének, akkor meghiusult volna az árverés, elnapolták volna, hisz a potenciális vevők nem tudtak bemenni.
MIvel jó helyen van, az új tulaj majd felújítja, ők vállalták, hogy egy szöveges leírás alapján is megveszik.
Ezek szerint nekik így is megéri, gondolom áron alul ment el.
Romos házakat is meg szoktak venni, majd az új tulaj kezd vele valamit.
Első, valamit benéztél.
Nem hirdette a lakást, hanem a végrehajtó meghirdette az árverést.
Ha a végrehajtó írta esetleg, hogy közművek bekötve, akkor az ismerősnek nem kell semmiféle visszakötést fizetnie.
Nem feltétlenül tartozás miatt van kikapcsolva, lehet csak spórolt, akkor még volt villanya, aztán a tűz után a szolgáltató kikötötte, mert életveszélyesek a falban a megrongálódott vezetékek. Gázszivárgásnál is kikapcsolják a gázt, aztán amíg a társasház/tulaj nem végzi el a felújítást, nyomáspróbát, stb, vissza sem kapcsolják.
"látatlanban voltak kénytelenek licitálni. "
Senki nem volt "kénytelen" licitálni. Mindenki annak tudatában licitált, hogy látatlanba vesz lutrit.
Ez akkor nagy szívás, ha statikailag van valami gebasz a lakással.
És ugye előtte nem nézhette meg a vevő, és nyilván szakember se látta.
Akkor is vállalta.
Kívülről megnézhette, ha látványos probléma lett volna, akkor épeszű ember úgy dönt, hogy nem licitál.
Ha meg mindenáron statikust akart volna hívni az illető, akkor egyszerűen felkeresi a végrehajtót, és jelzi a problémát, akkor kimennek egy rendőrrel, és bejutnak a lakásba.
Elég jó esély van rá, hogy senki nem akart statikust hívni.
Ezeket a lakásokat nem azért veszik meg ezek az emberek, hogy beköltözzenek, hanem befektetési céllal.
Jó helyen, jó áron van, kicsit kipofozza, aztán kiadja, vagy drágábban továbbadja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!