Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Erotikus masszázs munka vállalás?

Erotikus masszázs munka vállalás?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Már egy jó pár hónapja kavarognak bennem az érzések, gondolatok.

Húgomnak nagyon nagy anyagi problémái vannak. 3 kisgyerkőccel maradt egyedül, így már a lakhatását is elvesztette majdnem 2 hónapja. Jelenleg anyaotthonban él a gyermekeivel, de ez csak átmeneti probléma megoldás, örökkön örökké nem lakhatnak ott. Meg az nem is lenne élet sem a testvéremnek, pláne nem a gyerekeknek. Ott már pedzegették neki, hogy "oké, most itt vagytok, de mi lesz 1 év múlva?". Kerek-perec kijelentették, hogy ha nem talál megoldást a problémáira, és legalább a lakhatási gondjait nem oldaja meg, akkor a gyerekeknek búcsút inthet.

Nagyon letaglózott a dolog, nagyon el vagyok keseredve, és kétségbe vagyok esve. A szüleink nem tudnak segíteni, épphogy ki tudják nyögni a hitel részleteket. Elváltak, anyukánk lakhatása is éppen, hogy egy hajszálon lóg, már kikötötték a gázt és meleg vizük sincs. Apukánk egy garzonlakásban lakik élettársával és közös gyermekükkel. Így semmilyen módon nem tudnak segíteni.

Még az elején, mikor a húgom párja lelécelt, nagy nehezen találtunk egy albérletet, de az olyan is volt, és egymaga nem tudta fenntartani, így tovább kellett állnia, de a baj az volt, hogy nem volt hova. Így került be az anyaotthonba.

Én jelenleg egy szobát bérelek, tanulmányaimat folytatom, mellette dolgozom, a minimálbért viszem "haza" havonta. Mivel még nincs végzettségem, így örülök, hogy ezt az állást is ki tudtam kajtatni. Itt merül fel a problémám. Ebből az össegből nem tudom testvéreméket anyagilag támogatni, márpedig nekik csak ez lenne a kiút ebből a helyzetből. Keresgéletem állások után (ami a jelenlegitől jöbban fizet), egy helyről jeleztek vissza, az állásinterjún döbbent rá az interjúztató hölgy, hogy nincs végzettségem, így azóta is hívnak..........

Aztán bukkantam rá egy csomó "szex és erotika mentes svéd, relaxáló stb..." masszőzi állásajánlatra. Először én, naiv, teljesen bedőltem ennek a mentes szövegnek, aztán telefonos beszélgetés során körvonalazódott bennem, hogy hoppá...Akkor lemondtam róla, nem is foglalkoztatott már ez a téma. De ahogyan telik az idő, és még mindig semmi pozitív változás húgom életében, egyre csak arra sarkall, hogy elvállaljak egy ilyen munkát. Viszont egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy én képes vagyok-e egyáltalán ilyenre?! Nem, nem az a sablon duma jön, hogy csak azért mert nem vagyok olyan lány...Azért, mert én extra szende, félénk, egy-két ember szerint "néma", csendes, és nem tudom, milyen menyniségjelzővel jellemezhetném a visszhaúzódóságom, de talán a mega-giga találó lenne rá. Nagyon szégyellős vagyok, idegen emberek társaságában néha még megszólalni is alig merek, nem hogy midenféle erotikus, szexuális szolgáltatásokat nyújtsak nekik. Nem is tudnám magam komfortosan érezni ebben a szerepben, hiszen tudom a határaimat, tudom, hogy én nem erre a pályára teremetettem. Mondhatjuk úgy is, hogy nincs meg minden adottságom hozzá, ebből adódóan nem is lenne önbizalmam azokhoz a dolgokhoz, mozzanatokhoz, amikhez a dekoratív hölgytársaimnak ellenben igen. Szánalmasnak érezném magam.

Arról nembeszélve, hogy mekkora megaláztatottságnak és ocsmányságnak tenném ki magam?! Egyáltalán el tudná viselni a lelkivilágom?! Ha abbahagynám, el tudnám felejteni, kiheverni ezt az időszakot?! Meddig bírja el egy ember elméje a folytonos stresszt, félelmet, rettegést, hogy bárki is rá jön, mivel is keresem a kenyérre valót?! Sokszor, mikor látom a gyerekek arcát, azt, hogy nem felhőtlen az örömük, vagy mikor a nagyobbik meséli, hogy az ovitársának felújítják a szobáját és látom azt, ahogy ábrándozik, és aztán elszomorodik, mert neki még szobája sincsen, na ezeknél a pillanatoknál nincsen sz@rabb és fájdalmasabb az egész világon!! Ilyenkor mindig eldöntöm magamban, hogy oké, kész vége, bevállalom, jöjjön bármi, és legyen bármi a következménye. Nem érdekel, ha megszólnak érte mások, nem érdekel, ha lenéznek, vagy akár gúnyt űznek belőlem. Nem érdekel az sem, ha ezzel a döntésemmel a saját megálmodott, normális családi életemet kockáztatom. Az sem érdekel, ha egyedül kell majd emiatt leélnem az életemet, hiszen egy normális férfi sem kapkodna után ezek után. Azért nem érdekelnek ezek a dolgok, mert én tudom, hogy miért tenném meg. Nem BMW-re, nem a 40. magassarkúmra és mégcsak nem is a havi magas kozetikai kezelések, műköröm és egyéb kiadások miatt. Nem azért, hogy shoppingolhassak, aztán éjszaka a disco-ban mutogassam magam, hogy én mekkora menő, sztár vagyok. Hanem legfőképpen a gyerekek miatt... Hogy amellett, hogy segítem tesómat havonta anyagilag, tudjak félretenni nekik, ha úgy hozná az élet....

Ez így "rendben, oké". De akkor is félek belevágni ebbe az egészbe, mert tudom, hogy ez helytelen, és undorító, mocsok egy "munka". Leginkább ami visszatart, hogy alkalmatlannak érzem magam rá. Nem tudom. Azért írtam ki mindezt ide, vállalva azt, hogy majd belémtaposnak jobban, mert nem tudom ezt kivel megbeszélni. Tanácsot szeretnék kérni, szerintetek?! Bár úgy is tudom, hogy mi lesz a reakció, hiszen én sem írnám másnak azt, hogy persze, vágj csak bele, happy lesz minden. Igazából egy kis bíztatásra vagy pár mondatra vágyom, hogy ti, mint külső szemlélők hogyan látjátok ezt a helyzetet. Mi lenne a helyes döntés (persze, tudom...)?! Egyszer felhívtam egy lekisegély szolgálatot, ott a hölgy azt mondta nekem, hogy természetesen azt tanácsolná, hogy ne adjam saját magam, ne becstelenítem meg magam, ne váljak a mgam szemében gusztustalanná, viszent vannak az életben sajnos olyan nehéz, rossz döntések amiket vagy meghozunk összeszorított fogakkal ezzel segítve mást/másokat és vállalva velük a következményeket. Vagy úgy döntünk, nem hozzuk meg, és csak nézzük végig az események sorozatát. Azt mondta, nekem kell eldöntenem, hogy "feláldozom-e" eddigi és akár az elkövetkezendő időszakot az életemből, hogy megoldjak egy problémát, vagy fordítva, megéri-e a büszkeségem és ideológiám azt, hogy végignézzem azt, amit nem bírnék, közben szenvedni, rágni magam, hogy: de mi lett volna, ha?! Tudtam volna segíteni, de ehelyett önzőn, magamat néztem, nem tudtam feláldozni magam a saját családomért. Természetesen nem pont ugyanezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt.

Ez nagyon megkavart engem. Nektek mi a véleményetek erről?


2016. márc. 19. 13:35
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
Örülök, hogy így döntöttél. Kitartás, előbb-utóbb minden rendben lesz, megoldódik a húgod problémája is.
2016. márc. 24. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!