Miért nem vesznek fel engem sehova?
Régóta keresek állást. Rengeteg helyre adtam be az önéletrajzomat(e-mailben és személyesen), de csak nagyon kevesen jeleztek vissza. Eddig kb. 5-ször voltam állásinterjún. Akik válaszoltak, azt írták, hogy "nem rám esett a választás / az állást betöltötték".
Egyszerűen nem értem, hogy miért nem hajlandók felvenni engem. 2 OKJ-s végzettségem van és elvégeztem egy tanfolyamot is. Még a barátaim sem értik, pedig sokat segítettek nekem. Az egyik barátomnak csak érettségije meg 2 tanfolyami végzettsége van, őt mégis felveszik valahova dolgozni. Dolgozott már kávézóban, bankban, pedig nem volt végzettsége, egy üzletben is dolgozott úgy, hogy nem volt eladói végzettsége / tapasztalata. Most egy telefonos cégnél dolgozik. Ő sem érti, hogy neki miért sikerült, mikor nincs se diplomája, se OKJ-s végzettsége -pedig ez a leghőbb vágya, de nem sikerült befejeznie azt a két szakközépiskolát, ahol tanult. Azt mondta, azért hagyta ott, mert nem tanítottak elég jól a tanárok, ő meg erős bizonyítványt akart. Volt olyan év, hogy egy korábbi munkahelyén kerestek alkalmazottat, szólt nekem, hogy adjam be gyorsan az önéletrajzot. Meg is tettem személyesen, be is hívtak egy kis beszélgetésre. 1 hetet vártam a válaszra, de semmi, végül a barátom hívott fel, hogy mi a helyzet. Azt felelte, hogy semmi válasz. Erre ő felhívta azt a céget, azt felelték, már felvettek valakit. Erre nagyon mérges lett! Mondta is a volt főnökének, hogy igazán válaszolhatott volna nekem meg a többi jelentkezőnek is!
Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, de nem értem, hogy mi a baj.
Még csak 5 interjún voltál? Az semmi.
http://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__karrier-fi..
Diplomások és nyelvet beszélők sem tudnak elhelyezkedni. Szerinted miért mennek ki a magyarok külföldre? Elolvasod a határátkelő blogot és szinte mind úgy kezdődik, h 400 helyre pályáztam, 2 év munkanélküliség után eluntam, kimentem külföldre stb. ( a másik részük, akinek volt itthon állása, de nettó 80ért gályáztak és elunták, mert nem jutottak egyről a kettőre)
Kegyetlen verseny van itthon az állásokért (már ha ugyan valós némely hirdetés)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!