Az E-on kikapcsolta az áramot, mennyibe kerülhet ez az egész herce-hurca? Infó lent
Figyelt kérdés
Egy éve kiköltöztünk a házunkból, az E-on átalányban küldte a csekkeket, azonban mivel a lakhelyünktől több ezer kilométerre voltunk, nem tudtuk befizetni. Mikor hazajöttünk, rögtön beszéltem a szolgáltatóval, kifizettem a hátralékot, majd nem sokkal később pedig visszaigényeltem a pénzt (mivel nem volt tényleges fogyasztás, 65 ezerből 28 ezer forintot utalnak ki). A probléma ott van, hogy levágták ugye a vezetéket, és az órát is le akarták szerelni. Az ügyntéző adott egy csekket a visszakapcsolási díjról, és kérte hogy keressek egy villanyszerelőt, aki visszaköti, valamint megnézi, hogy kell-e a mérőhellyel babrálni, korszerűsíteni. Amikor tárgyaltam az ügyintézővel, majdnem elájultam, mivel közölte hogy az egész benne lesz 150 ezer forintban, plusz a visszakapcsolási díj, és ő még szeretné megnézni a hálózatot is... Van köztetek olyan aki járt így az e-onnal? Érdekelnének az árak, ha tudtok jó és olcsó villanyszerelőt, bármi a témában! Nagyon szeretnénk mihamarabb visszaköltözni, de cirka kétszázezer forintot nem tudunk egy csettintésre előteremteni :(2015. júl. 13. 12:11
1/1 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Cumi.
Szerződés megszűnt. Új bekapcsolásként kell kezelni.
Műanyag doboz,új tetőtartó cső,stb. 1x32A vagy 2x32A ingyen van.
Br.150 kicsit soknak tűnik,de spec.adottságok esetén elérheti ezt az árat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!