Közgazdász diplomával kb mire számíthat az ember?
Én azért szeretném megvédeni a turizmus-vendéglátósok becsületét is...az is közgáz szak, mert nem csak mikró-makrót tanultunk, hanem számvitelt, matekot, statisztikát, pénzügyet, stb-t is...jó lenne, ha nmegnéznétek a tantervet, mielőtt lenézitek ezt a szakot...most turizmus-menedzsmentre járok, és itt is elég sok a menedzsmentes tantárgy, sőt, az van többségben, nem csak a turizmusról szól az egész...
ja, és a vacak kis diplomámmal, nekem is sikerült elég jól fizető állást találni, sőt a diplomámnak köszönhetően már külföldre is kijutottam dolgozni, 5évre, és nem mosogatni...szóval jó lenne, ha nem néznénk le semmilyen szakot. nem a diplomán múlik, hogy kiből, mi lesz, hanem azon, hogy mire képes, mennyire határozott a céljait illetően.
a kérdezőnek válaszolva pedig: nyugodtan menj közgáz-ra, elég valószínű, hogy még 5év múlva is jól eltudsz majd vele helyezkedni. Másik tanácsom pedig, hogy az alapszak közben már keress diákmunkát, aztán a mesterszakot már érdemes szerintem levelzőn elvégezni, és mellette már rendesen dolgozni, mert a tapasztalat a lényeg, nem az elmélet, amit a fejedbe próbálnak tömködni...
Közgazdászképzés – tényleg kezdenek sokan lenni.
Pénzügy-számvitel – eddig jó elhelyezkedési esélyeket kínált
DE
Vannak problémák, pl.:
1. a végzettek nem értik a valódi piaci folyamatokat… (az ún. pénzügy-számvitel „elitképzés” lényegében adminisztrátor-képző agymosás…)
2. évről-évre rosszabbak az elhelyezkedési esélyek
3. a pénzügyi szféra – a jelenlegi formában – már hatalmas, privilegizált, közvetett és közvetlen módon szubvencionált vízfejjé vált, buboréknak tűnik az egész… Hosszútávon nem fog ennyi embert eltartani…
A közgazdaságtan/pénzügy azonban – abban az esetben ha az ember széles ívben kikerüli a jelenlegi mainstream irányzatot – rendkívül érdekes.
Az alábbi hanganyagokat
könyveket
publicistákat
csak ajánlani tudom. Nagyon sokat lehet ezekből tanulni.
Ingyen…
Abban az esetben ha a fentebb „propagált” piaci fundamentalista irányzattal kapcsolatban fenntartásaid vannak, akkor kezdetnek mondjuk olvass bele az alábbi 2007 júliusában publikált cikkbe.
Különösen a „The big bailout” rész érdekes.
Ez a cikk több mint egy évvel korábban született a 2008-as összeomlásnál/ bailout-nál…
Olyanokat érdemes olvasni, akik értik, hogy mi folyik körülöttük…
PS: az illetőnek fent belinkeltem az archive-ját, fantasztikusan jókat írt az utóbbi 4 évben. Sokat lehet ebből tanulni.
+ a marketoracle.co.uk mellett még az alábbi honlapot is ajánlani tudom
www.zerohedge.com
+ piaci tippnek se volt rossz
még az is 800% árfolyamnyereségre tett szert az utóbbi 6 évben, aki mindössze beült egy tőkeáttétel nélkül egy ezüst-pozícióba.
És aztán nem csinált semmit… csak várt… és mondjuk közben azt a fene módon lenézett „humán” osztrák közgazdaságtant olvasgatta…
Kvantitatív közgazdaságtan fan-oknak ajánlom az alábbi két linket:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!